Kinek az Európája? Kinek a szabadsága?
Fog-e a demokratikus ellenzék bezárt imaházak elé virrasztást szervezni?
2011. augusztus 10. 09:37

Az Amerikai Népszavában nyílt levelettett közzé a „demokratikus ellenzék” a vallásszabadságról. A rövid feljelentés ezúttal is az európai biztosokat célozza. Ezúttal sem sikerült két egyenest rúgni a labdába: a benne fellelhető szakmai érvanyag a törvény szövegével történő első összevetés után elvérzik. Ezúttal is az értelmiség szerepében tetszelegnek az aláírók: 20 év előtti érdemeikre hivatkoznak. Az utolsó részt érdemes szó szerint idézni.

Kedves Reding Alelnök Asszony, Hammarberg Biztos Úr!

Mindeddig az EU egyetlen tagállama sem merészelt ilyen szemérmetlenül szembehelyezkedni a vallásszabadság, a törvény előtti egyenlőség, az egyház és az állam szétválasztása elvével, közös Európánk bevett alapjogaival.

Az 1970-es években, amikor Kelet-Európa szovjet uralom alatt állt, hasonló helyzetben csupán annyi lehetőségünk maradt, hogy virrasztást rendezzünk a bezárt vagy lebontott imaházaknál.

Mi az emberi jogok tiszteletében egyesült Európáért küzdöttünk. Vajon hiábavalóak voltak-e reményeink?

Ez a törvény csupán az egyik legutolsó példája az emberi jogok és a joguralom elleni sorozatos, aggasztó magyarországi fellépéseknek.

Őszintén reméljük, hogy az egyházügyi törvény tanulmányozását követően hivatalos vizsgálatot indítanak a minden európait megillető jogok megsértése miatt.

Budapest, 2011. augusztus 8.

Ara-Kovács Attila, Dalos György, Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Kenedi János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Radnóti Sándor, Rajk László, Szilágyi Sándor, Tamás Gáspár Miklós

 

Egyszer majd valaki feldolgozza ezeknek az ellenállóknak a történetét is. Azt, hogy milyen utat jártak be, meg, hogy hány évenként utazhattak nyugatra, ott mivel foglalatoskodtak, aztán mivel foglalatoskodtak itthon, s végül azt, hogy ellenállóként miért érezték szükségét, hogy az első adandó alkalommal összefeküdjenek a hatalomért az utódpárttal. Nagyjából mindannyian – kisebb-nagyobb szinten. Ha nem lenne mindez mostanra százmilliószor elismételt közhely, a rendszerváltoztatás leggyakrabban citált toposza, biztosan jól esne rugózni rajta.

Nem tudom, legendákon túl, mit köszönhet a nemzet és a szabad világ ezeknek az aláíróknak. Azt nagyjából tudom, hogy ők mit köszönhetnek ennek a nemzetnek és a szabad világnak.

Azért nem mondom, hogy a „szovjet érához hasonló egyházügyi helyzet” kifejezés kissé szíven nem ütött volna. Mi, akik éltünk benne – még ha csak a puhának mondott részében is! – pontosan tudjuk, hogy milyen hazugság ez az összehasonlítás. A demokratikus Magyarország és a Szovjetunió egyházpolitikája? Templomrombolás és páriasors? Ha gond van az egyházakról szóló törvénnyel – na és melyikkel nincs? –, talán nem kéne mindjárt a legkeményebb dolgokkal összehasonlítani.

Azért ennek fényében is érdemes feltenni a kérdést: miért küzdöttek ezek a derék aláírók? Az emberi jogok tiszteletben tartásáért? Az elmúlt húsz esztendő, a szabadság ideje megmutatta. Egy velejéig korrupt, modernizációellenes rendszer kiépítésében vettek részt– mindenki a maga helyén. Az általuk támogatott avagy irányított kormányzások nyomán Magyarországon elképesztő mélyszegénység jött létre, s az emberi jogokat súlyosan sértő szegregátumok kis túlzással országrésznyi területeket hasítottak ki az állam szuverenitása alól. Ezeken a helyeken megszűnt a közbiztonság, a gazdaság működése, a jogbiztonság és a törvényesség: az emberi jogok legalapvetőbb kellékei. A közbeszéd és a nyilvánosság állapotáról, a kormányzati kultúraellenességről és benne az egyházellenességről inkább nem szólnék. Emlékszünk rá.

Szóval az ő „közös Európájukat” és az ő „emberi jogaikat” kipróbáltuk – és nem működtek. Nem működött az a fajta megközelítés, amely valamiféle elméletben elképzelt jóért milliók gazdasági érdekeit és javait nyomta le (ld. magyar mezőgazdaság az EU-ban avagy az egyházi iskolák finanszírozása) , tág teret nyitott a visszaéléseknek (ld. bizniszszekták), és nem mellesleg a bűnözésnek.

Köszönjük, nem kérünk belőle: a magyar nemzet demokratikus választásokon a történelem szemétdombjára hajította ezeket a megmondóembereket, az általuk protezsált elmélettel. Tekintélyük és befolyásuk idehaza a zérushoz konvergál. Az efféle hazug mondatok és álszent aláírások csak azokat minősítik, akik hajlandók bármilyen formában komolyan venni ezeket a marhaságokat. Na, ez az.

Az Amerikai Népszava a következő felvezetővel hozza a nyílt levelet:

A demokratikus ellenzék egyre inkább rendszeresnek nevezhető megszólalásai jelentős nemzetközi figyelmet kapnak. Hillary Clintonnak írott legutóbbi levelüknek is fontos szerepe volt abban, hogy az amerikai kormány egyre határozottabban szólal meg a magyarországi demokrácia felszámolása miatt.

Hát, akinek ilyen barátai vannak, annak ellenségre nincs szüksége.

Mindenesetre kíváncsian várom, hogy mikor rendeznek gyertyafényes virrasztásokat a kormányzati döntések nyomán az újonnan bezárt és lebontott imaházak helyén.

PunkRhétor
MTI Hírfelhasználó