Öttusa vb: aranyérmes a női váltó
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
2011. szeptember 13. 17:09

A magyar staféta a második szám, az úszást követően állt az élre, s a lovaglás, majd a lövészettel kombinált futás során is megtartotta elsőségét. A második helyen a németek végeztek.

A Kovács, Gyenesei, Tóth trió szombaton a hagyományos versenyben is remekelt, s második lett, míg egyéniben a tavaly junior világbajnok Kovács lett ezüstérmes.

A moszkvai olimpiai kvalifikációs vb-n a teljes magyar küldöttség kiválóan szerepel, az utolsó nap előtt ugyanis egy arany-, három ezüst, és egy bronzéremmel áll, mivel a férfiak hagyományos versenyében Marosi Ádám harmadik, a csapat pedig második lett.

MTI nyomán
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Új lendület az európai jobboldalnak
    A neomarxista, globalista hullám és politikai erők olyan támadás alá vették az Isten, haza, család hármas egységét a nyugati civilizációban, hogy annak egységes válaszreakciót kell szülnie a jobboldal részéről – szögezte le Szánthó Miklós.
  • Őcsény lovasa nyerte a 15. Nemzeti Vágtát
    Németh János, Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén.
  • Megújult a Bakáts téri templom Budapesten
    Felújították a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-főplébániatemplomot Budapest IX. kerületében. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap szentmise keretében áldotta meg az épületet és szentelte fel a templom új oltárát.
MTI Hírfelhasználó