Enyhe mérgezés a Kincsem parkban
Három ember könnyebben megsérült feltehetően mérgezés következtében a fővárosi Kincsem parkban.
Utoljára frissítve: 2011. szeptember 29. 13:46
2011. szeptember 29. 12:38

Bech Mónika, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese tájékoztatása szerint a mentők a helyszínen három, könnyebben megsérült embert láttak el mérgezés gyanújával, és több állat elpusztult.

Az MTI információi szerint valaki mérgező anyagot fújt be a Kincsem park területére.

* * *

Egy cég rovarirtást végzett a budapesti Kincsem parkban, a lóistállóban, ennek következtében jelentkeztek mérgezéses tünetek ott tartózkodó embereken és állatokon csütörtök délben - tájékoztatta a fővárosi polgári védelmi igazgató az MTI-t. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy a helyszínen három, könnyebben megsérült embert láttak el.

Kivágó Tamás dandártábornok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság vezetője azt mondta: a vegyi felderítők nem mértek ártalmas mennyiségű mérgezőanyagot a talajban vagy a levegőben. A mentők három embert láttak el a helyszínen, akik rosszullétre panaszkodtak, egy negyediknek pedig a kezén jelentkezett bőrpír, ezért kalciumot itattak vele. Kórházba szállítani senkit nem kellett.

A dandártábornok közlése szerint két macska és egy kutya esetében jelezték, hogy "habzik a szájuk", az egyik macska elpusztult, de egyetlen ló sem kapott mérgezést, és nem hullott el.

Bech Mónika, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek korábban azt mondta, a mentők a helyszínen három, könnyebben megsérült embert láttak el.

A Nemzeti Lóverseny Kft. közleményében azt írta: a Kincsem parkban a szokásos időszaki légyirtás zajlott az istállókban és környékükön. Egy emberen allergiás tünetek jelentkeztek, azokat a mentők kalciuminjekcióval kezelték, a versenylovak közül egyetlen állaton sem észleltek semmilyen tünetet.

Egy macska valóban elpusztult csütörtökön, de a halála nincs összefüggésben a légyirtással - tették hozzá.
 

MTI
MTI Hírfelhasználó