MTVA: a közmédiumok egységes rendszerbe integrálódtak
A korábban egymástól független közmédiumok egységes rendszerbe integrálódtak, a televíziós csatornák egy gyártóbázisra költöztek, ősszel pedig megújultak a közmédia műsorai, új sikeres produkciók indultak el, a csatornák összehangolták tevékenységüket - írta egyebek mellett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője pénteken az MTI-nek küldött közleményében.
2011. november 18. 22:57

Cserháti Ágnes a létszámleépítéssel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a közmédia megújítása elodázhatatlan. Utalt arra, hogy az MTVA "áttekintette szervezetét és racionalizálta, hatékonyabbá tette működését".


Közölte, az MTVA a szervezeti és működési szabályzat változásaival összhangban, az előre bejelentett ütemezés szerint, két lépésben csökkenti munkavállalói létszámát. Emlékeztetett: nyár elején, az első csoportos létszámleépítéskor az MTVA megállapodást kötött az akkori ideiglenes üzemi tanáccsal, majd a szakszervezetekkel, mely 50 milliós segélyalapot, a leghátrányosabb helyzetűeknek plusz egy havi fizetést valamint jogi, pszichológiai és munkaerő-piaci tanácsadást biztosított.


A második létszámleépítés konzultációját október 26-án kezdte meg az MTVA a munkavállalói bizottsággal, melynek tagjai a közmédia szakszervezetei által delegált személyek és a munkavállalói oldal képviselői voltak. Időközben azonban a munkavállalók megválasztották az MTVA Központi Üzemi Tanácsát (KÜT), így a Munka törvénykönyve szerint a konzultációt az MTVA a KÜT-el folytatta és zárta le. A KÜT a nyári megállapodás rendelkezéseit érvényesnek, hatályosnak és legitimnek ismerte el.


Az MTVA és a KÜT november 11-én megállapodást írt alá a második csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalókat ért hátrányok enyhítése érdekében. A megállapodás újabb 33 millió forintot biztosít segélyezésre, egyhavi fizetést kínál a legalacsonyabb keresetűeknek illetve a három vagy több gyermeket nevelőknek és fenntartja a tanácsadás rendszerét. Ezzel a mostani csoportos létszámcsökkentés konzultációs szakaszát a felek lezártnak tekintették. Az MTVA és a KÜT abban állapodott meg, hogy havi rendszerességgel felsőszintű szakmai párbeszédet folytatnak egymással. Erre november 16-án került sor első ízben - írták.


Cserháti Ágnes a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatosan arra mutatott rá: a Munka törvénykönyve kifejezetten azt írja elő, hogy ebben a kérdésben a munkáltatónak a munkavállalók által választott KÜT-tel kell konzultálnia. A munkáltató ennek a törvényi kötelezettségnek értelemszerűen és természetesen eleget tett, és a konzultációt a munkáltató és a KÜT megállapodással zárta.


A Munka törvénykönyve a csoportos létszámleépítéssel összefüggésben nem ír elő szakszervezeti konzultációs kötelezettséget. A szóvivő szerint ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy ugyanabban a kérdésben, azaz a csoportos létszámleépítés kérdésében - a munkavállalók által demokratikusan választott, illetve létrehozott érdekképviseleti testülettel történő konzultációra és megállapodásra is tekintettel - a kétszeres, vagy párhuzamos konzultációnak nincs logikai alapja sem.

MTI
  • Orbán Viktor egész Európára hatással van
    Szeretném elmagyarázni a francia és a nyugati olvasóközönségnek, hogy miért is gyakorol ekkora befolyást az európai politikai életre Magyarország. Fontos, hogy lássák a tendenciákat és a különbségeket – vallja a francia értelmiségi, aki könyvet írt a magyar kormányfőről.
  • Tisztifőorvos: exponenciálisan nő a fertőzöttek száma
    Napról napra, exponenciálisan nő a fertőzöttek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
  • Előrébb az agarakkal!
    A kutyatartásról írt könyvet dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. A politikus maga is tart kutyát - pumit -, így hozzáértően ajánlja a magyar kutyafajtákat a családok figyelmébe. Elsősorban az erdélyi kopó és a magyar agár megőrzésére kell vigyázni.
MTI Hírfelhasználó