Az európai értékek védelme a cél
Az euróért folytatott küzdelem nem csak gazdasági kérdés, az európai értékek, ideálok védelme, az európai intézmény megőrzése is cél - jelentette ki Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti (EPP) frakciójának vezetője szerdán, az Európai Néppárt kongresszusának margóján megrendezett konferencia megnyitóján.
2011. december 7. 14:11

Mint azt Daul hangsúlyozta, ritkán adódnak akkora problémák az Európai Unióban, mint a mostani válság, s ezen csak úgy lehet felülkerekedni, ha az EU"merész és befogadó marad". A frakcióvezető szerint a 27 tagállamnak együttesen, egységesen kell fellépnie a válság leküzdéséért, ugyanakkor az egyes országoknak nem kell lemondaniuk a szuverenitásukról sem. "Osztozni kell a szuverenitásban" - mondta Daul, s hozzátette, e nélkül nem valósítható meg, hogy az eurózónát újfajta irányítás alá helyezzék. A francia politikus úgy vélte, az EPP-nek, mint az Európai Parlament legnépesebb frakciójának - a 754 fős parlamentben 252 néppárti képviselő ül - kulcsszerepe van a válságkezelésben.


Az egységes fellépés fontosságát emelte ki megnyitóbeszédében Jean-Pierre Audy, a francia néppárti delegáció elnöke is. A 17 eurózóna tagállamnak szorosan együtt kell működnie az eurózónába készülő, s ezért különböző gazdasági kötelezettségeket vállaló nyolc országgal, köztük Magyarországgal - hangsúlyozta Audy az MTI-nek nyilatkozva. Az EP-képviselő hozzátette, az eurózóna országainak, így például Franciaországnak is először a saját közfinanszírozását kell rendbe tennie, s a saját pénzügyi egyensúlyát kell megteremtenie.


Franciaország európai szerepvállalásáról beszélve Audy elmondta, Nicolas Sarkozy francia elnök Angela Merkel német kancellárral és Mario Monti olasz kormányfővel "együtt gondolkodott" az Európai Tanácsnak csütörtökön és péntek beterjesztendő válságkezelő-tervezetről. A politikus szerint az euróválság kulcskérdései a 2012-es francia elnökválasztás során is dominálni fognak.


Megnyitóbeszédet mondott a konferencián Wilfried Martens, a Néppárt elnöke is, aki főként egy új európai szomszédságpolitika kialakításának szükségességét húzta alá. Martens szerint rendkívül fontos, hogy az EU párbeszédet folytasson az Arab Tavasz országainak új, "remélhetőleg demokratikus úton megválasztott" vezetőivel.


A délután folyamán a kongresszuson felszólal majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, illetve jelen lesz az ülésen Sarkozy francia elnök, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Lengyelország miniszterelnöke, Orbán Viktor magyar kormányfő, a román államfő és miniszterelnök, továbbá a svéd, az ír, a bolgár, a máltai, a finn és a portugál kormányfő, valamint a kijelölt spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy.

MTI
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
MTI Hírfelhasználó