Diák, klasszikus műveltség nélkül
Beszélgetés dr. Vass Lászlóval, a Budapesti Kommunikációs Főiskola rektorával műveltségről, újságírásról, tudásról és az új kihívásokról.
2012. február 13. 14:41

Milyen volt az előző rendszerben egyetemistának lenni és milyen ma? Milyen kihívásokkal kell megküzdeniük a mai diákoknak? Magánfőiskolára járni kiváltság vagy kockázat? Ezekre a kérdésekre próbáltunk választ találni dr. Vass Lászlóval, a Budapesti Kommunikációs Főiskola rektorával.

- Ön 1976-ban diplomázott, milyen volt egyetemistának lenni a hetvenes években?

- Izgalmas időszak volt. A ’68-as történések hatására a Kádár-rezsim éppen fékezni akarta a reformokat. Paradox módon ez a politikai hátraarc a Közgázon nagy szellemi nyitást hozott, mert a politikából kirúgott reformerek az egyetemen landoltak. Megkaptuk őket tanárainknak. Ekkoriban kezdődött egyfajta társadalomtudományi nyitás, ez is érdekessé tette azt az időszakot. Egypártrendszer körülményei között éltünk, de a diákérdekek artikulálása érdekesen alakult. A diákok élénk vitákat folytattak a felsőoktatási reformtervekről, és az egyetemi oktatásban jelentős változások következtek be. Nőtt a szabadságunk az oktatási folyamatban, és érdekképviseleti jogosítványaink is kibővültek. Önállóságra építő, szabadabb egyetemi környezet jött létre. Különösen élveztem, hogy minden félév első hónapja egy koncentrált kurzussal kezdődött, amikor egy tantárgyat tanultunk. Ez elmélyülést és teljesítményt igényelt. Persze mindez erős politikai korlátok között történt, és akkor még külföldre utazni inkább csak KGST-országokba, főleg Lengyelországba, Csehszlovákiába tudtunk.

- Az elnyomó rendszer szabta korlátokat is figyelembe véve, akkor volt vagy most nagyobb kihívás diáknak lenni?

- Most sokkal több a lehetőség. Ugyanakkor sokkal nehezebb ma, mert nagyobb a kockázata a választásoknak. Nincs biztos állás, az anyagi biztonság nem garantált, pláne nem látható egy életpálya íve. Bennünket nem nyomasztott ez a felelősség, persze korosztályunk sokkal kisebb százaléka járt egyetemre. Végzés után megvolt, hogy hol kapunk majd valószínűleg munkát. Most nincs meg ez a biztonság. Sokkal nagyobb a kockázat, de sokkal nagyobb a nyerés lehetősége is. Nagyobb karrierben lehet gondolkodni. Akkor szó sem lehetett nemzetközi karrierről. Az egyén számára bonyolultabb a mai környezet. A buli azonban akkor is buli volt, jó zenével és borzalmas italokkal.

- Milyen képességekkel rendelkeznek a mai diákok, amelyekkel Önök nem rendelkeztek? Mi hiányzik belőlük?

- Kétségtelen, hogy más kompetenciák kellenek ma. Akkor közel sem volt ennyire dinamikus a gazdasági környezet. Ma feltétlenül szükséges és fontos gyorsan tájékozódni és dönteni, a változásokra gyorsan reagálni, a nyelvtudás pedig elengedhetetlen. Visszafejlődés a klasszikus műveltségben van. Mi sokkal többet olvastunk, tudományt és szépirodalmat egyaránt. Az irodalom olyan értékeket közvetített számunkra, amelyeket akkor a politika kiseprűzött, ma viszont lehet tájékozódni, helyükre kerülhetnek jobban a dolgok.

- De közben gagyi médiavilágot élünk…

- … és javítana a világon, ha sokkal több klasszikus műveltséggel rendelkeznénk mindannyian. Tanár kollégáimmal folyton szembesülünk azzal, hogy diákjaink gyorsan válaszokat találnak a felmerülő kérdésekre. Nem lamentálnak. Nem mozgósítanak műveltséget és történelmi tapasztalatot. Pragmatikusak. Ugyanakkor védtelenebbek is. Nem tudnak róla, hogy a történelemben már sok tapasztalat felhalmozódott arról, hogy mi működik, és mi nem. Olyan dolgokra csodálkoznak rá, ami valójában nem újdonság. Mert nem tanultak filozófiát, etikát és komolyan irodalmat, és történelmet sem. Nem akarok olyan látszatott kelteni, mintha a latinos műveltséget vissza kéne hozni, mert nyilván megváltozott a mai kor tudásszerkezete. Akkoriban fel sem merült, hogy infokommunkikációs ismeretekre szükség lenne, miközben ez ma komoly döntéstámogató tudásnak számít. Mi akkor könyvet olvastunk, ők meg tévé spotokat nézegetnek. Gyorsan változó képi világot néznek, és eligazodnak benne. Képi asszociációs képességük nagyon fejlődik. Tempós lett minden és ezt jól tudják követni. Problémának látom, hogy nem érzik a felelősségét és a súlyát a választásaiknak. Az értékválsággal szemben nincs védettségük. Elemi etikai értékek, mások tisztelete, együttműködési képesség, humanizmus, jóindulat sokszor hiányzik belőlük. A jól végzett alapos munka, a pontosság, és a tárgyszerűség iránti alázatról nem is beszélve.

- Lépjünk kicsit hátrább. Motivált, megismerni vágyó emberek felneveléséhez szükséges az érzelemgazdag katartikus élményekkel teli tinédzserkor és elengedhetetlenek a karizmatikus tanárok is...

- A gimnáziumban ahova jártam, három-négy olyan nagy tiszteletnek örvendő, iskolateremtő tanár tanította az osztályunkat, akik mindannyiunkat emberileg és szakmailag is lenyűgöztek. Ma jó, ha egy iskolában legalább egy ilyen személyiség van. Frusztrált a tanárság, és kontraszelektált. Egyre nagyobb a tanárokon a teher, miközben egyre alacsonyabb a fizetésük. Ráadásul kevés az elhivatott, szakmailag jó tanár. Ez érződik a nevelésen is. Ugyanakkor az iskola világa nem nyitott a társadalom, a környezet felé.

- Milyen gyerekanyag érkezik a főiskolájukra?

- Elég nagy a verseny a bejutásnál. A kevés államilag finanszírozott helyre nagyon magas pontszámmal lehet bejutni. A hozzánk érkező gyerekek motiváltak és a légkörünk is erősen hat rájuk. Meggyőződésünk, hogy kommunikálni csak nyitott közegben lehet. Erős hatással van diákjainkra a mindenki – nem csak a kommunikáció szakosok – számára kötelező, egyéni kommunikáció-fejlesztő tréning. Ezt a rendszert saját pszichológus tanáraink dolgozták ki. Ez megnyitja diákjainkat, ambiciózusok, érdeklődők lesznek. Ugyanakkor jelen van a versenyzés légköre is, aki akar valamit, az beszáll ebbe és már az iskolában elkezdi építeni a karrierjét. A középiskolából megérkezőkön érezzük, hogy nem tudták igazán megfogni, motiválni őket. Ráadásul képtelenek a tudásukat koncentrálni és alkalmazni. Nem tudnak egy pizzát hét egyenlő részre osztani. A nemzetközi felmérések is mutatják a lemaradást. Ezért mi olyan szituációkba lökjük őket, ahol ki kell keveredniük ebből, ahol alkalmazzák a tanultakat, gyakorolnak.

- A kiterjesztett felsőoktatás funkciója volt a ’90-es években felszívni a munkanélküliség elől a diákokat, másrészt a középiskola meghosszabbítása…

- Valóban volt olyan megközelítés, hogy inkább az iskolában üljön a gyerek, mint értelmetlenül tengjen-lenjen. Annak azonban nagyobb a jelentősége, amit a nyolcvanas évek végén kilencvenes évek elején észleltek, azaz, hogy a világban a szakismeretek egyre inkább a felsőoktatásba tevődnek át. Így a felsőoktatás már nem elit képzést jelent, hanem a gazdasági versenyképesség számára alapfeltételt jelentő munkaerő kiképzését. A kérdés az, hogy milyen tudást igényel a gazdaság?! Nyilván nem filozófusokat, bár nem lenne baj, ha tanulnának filozófiát. A világban létrejött diverzifikálódást, azt hogy a tudományos kutató képzések és a gyakorlatiasabbá váló felsőoktatási képzések szétválnak, tehát más mester szakra megy a kutatónak készülő és más mester szakra az alkalmazott ismereteket megszerezni vágyó diák, nálunk nem követte sem a közoktatás, sem a felsőoktatás. Még mindig azon vacakolunk, hogy a magas szintű értelmiségi képzés az a vezető intelligencia kitermelése. A világban inkább tudományos, és magas szintű szakmai felelősségről beszélnek, elmélyített gyakorlatias tudásról, amelyet tömegek számára kell átadni. Attitűd kérdése, hogy a problémákon gondolkodni szeretnék, vagy megoldani azokat. Mint beszélgetésünk elején kiderült, állami felsőoktatásban nőttem fel. Jó élményem van az egyetemről, ahol végeztem, voltam ott vezető is, de számomra a magán felsőoktatás az államival szemben megrázó élmény. Itt nem lehet egy pillanatig sem ülni a babérokon, dinamikusnak és kreatívnak kell lenni. Jó lenne, ha az állami szektorban nem azon gondolkodnának, hogy miként lehet jogi eszközökkel megmerevíteni a status quot, és kiiktatni a felsőoktatási intézmények közötti versenyt. Nálunk az állam tulajdonosként eddig nem volt képes igazán motiválni ezt a szektort, hogy nemzetközi mércével mérve versenyképes legyen. A felsőoktatási intézményeket, amint a kórházakat is, menedzselni kell. De ez fogalom ördögtől valónak tűnik! Pedig itt is érvényes a gazdaságosság, a hatékonyság és a hatásosság hármas követelménye, és itt is érvényes, hogy a feladatokat az anyagi és emberi erőforrásokkal együtt kell tervezni. Amikor a mi magánfőiskolánk létrejött, az volt a célunk, hogy szolgáljuk a diák érdekeit, az ország gazdaságának az érdekeit, és ez így együtt emelje a nemzetet, mert ha jók vagyunk és használható tudást adunk, az jó az országnak is. Ezt azonban csak jó gazdálkodással, az egyének és a társadalom igényeinek érzékeny figyelembevételével lehet elvégezni. Ehhez megfelelő menedzsment kellett, vállalkozó kedvű, motivált, olyan, amelyik képes stratégiát gyártani, amelyik ki tudja számolni, hogy mi mennyibe kerül. Az elmúlt tíz évben sikerélményünk volt, mert megtapasztaltuk, hogy meg lehet a dolgokat tervezni, lehet színvonalasan versenyezni és a jó gazdálkodás stabil alapokat eredményez, és telhet fejlesztésre is.

- A legmodernebb kütyükkel felszerelt gyerekeket látok a folyosókon. Kik küldik ma magánfőiskolára a gyerekeiket. Milyen céllal?

- A BKF nem olcsó főiskola, itt tartalmas képzési ajánlat párosul élenjáró infrastruktúrával. Ez nem olcsó, és a költségtérítés szintje nyilván szelektál. A diákok egy része nagyon jó anyagi helyzetű családokból jön, zömében a felső középosztályból. A leggazdagabb rétegek ma már többnyire nem Magyarországon járatják a gyerekeiket iskolába. Ez komoly üzenet. Alkalmazotti rétegek gyerekei is jönnek, ők nehezebben bírják, de megpróbálják kifizetni a tanulmányokat, mert tudják, hogy haszna lesz.

- Ez nagyon jó marketing szöveg…

- Így van. De miért jönnének ide, ha nem így gondolnák? És miért gondolnák, ha nem lenne így? Tapasztalatom, hogy a nyílt napokon, amikor az érdeklődő diákok eljönnek a szüleikkel körülnézni, és szembesülnek a körülményekkel és az árakkal, az ambivalens érzéseik meglátszanak. De otthon megbeszélik a tapasztaltakat. Tudják, hogy nem könnyű kifizetni sem a tandíjat, sem a gyerek modern kütyüit. De látják a feltételeket és a gyerekük lelkesedését, és megérzik, hogy jó befektetés lesz. És mi kapunk egy motivált diákot. A versenyszférából nézve a felsőoktatásra, 2011-ben a Corvinus és mi, a BKF kapta meg a Suprebrand címet. Óriási dolog, hogy egy tíz éves főiskola ezt elnyerte. Nyilván nem kaptuk volna meg a címet, ha gyenge színvonalú az oktatásunk, és nincs kapcsolatunk a szakmai partnerekkel, és nem tudnak elhelyezkedni végzett diákjaink.

- De ma már túl sok a selejtet gyártó médiamunkás.

- Sajnos ez tény. Számunkra nagy felelősség, hogy piacvezetőként nekünk van a legnagyobb kommunikáció és média szakunk, évfolyamonként több mint kétszázötven diákkal. De tudni kell, hogy ezeknek csak ötöde megy a hagyományos újságíró szakirányokra. A többiek üzleti kommunikációt, marketinget, PR-t, nemzetközi kommunikációt tanulnak. De az az ötven-hatvan gyerek, akit beengedünk újságíró szakirányokra, azok második évtől a szakma legjobbjaitól tanulnak, és igazi médiumoknál gyakorolnak. Ott hamar kiderül, hogy mihez értenek.

- Miközben a mérce igen magasan van. Íróink, költőink gyakorolták ezt a szakmát…

- Így van és ehhez képest meg is vagyunk szeppenve, amikor azt mondja egyik legkiválóbb diákunk, hogy: „Tanár úr én nem megyek ám újságírónak. Ebben a világban?!” Miután látta a rádiókat, televíziókat, újságokat belülről, működés közben. Mert az átlagos gyakorlat sem erkölcsileg, sem szakmailag nem felel meg annak a mércének, amit tanítottunk neki. Viszont ebből a mércéből nem akarunk leadni. Megtanítjuk a szakmai tudást, igyekszünk értékeket átadni és igényességre nevelni, aztán döntsön a diák…

Tallián Hedvig
MTI Hírfelhasználó