Elszámoltatná Oszkót Malév-ügyben a kormánybiztos
Budai Gyula szerint a volt pénzügyminiszter a Wizz Airnél "hasznosíthatta" a nemzeti légitársaságról tudott információit.
2012. február 14. 16:43

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később "hasznosítani tudott" a Wizz Airben mint igazgatósági tag.

Budai Gyula ezt keddi budapesti sajtótájékoztatóján mondta, közölve, hogy több kérdéssel fordul a Bajnai-kormány pénzügyminiszteréhez: a kormánybiztos tudni szeretné egyebek mellett azt, Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Air légitársaságban, és miért nem hozta nyilvánosságra, hogy a Malév konkurensének, a Wizz Airnek igazgatósági tagja.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Malév csődje "egy bekódolt történet" volt. Bejelentette egyúttal azt is, hogy egy paritásos alapon működő, parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a Malév és a Budapest Airport privatizációja ügyében.

Oszkó magyarázkodik

Oszkó Péter a Malévtól távol tartva magát igyekezett a Wizz Air légitársaság sikereit segíteni - olvasható a volt pénzügyminiszter internetes naplóbejegyzésében.

Oszkó Pétert az MTI azzal kapcsolatban kereste meg, hogy kedden a Ryanair vezérigazgató-helyettese, Michael Cawley budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a volt pénzügyminiszter nemcsak igazgatósági tag, hanem tulajdonos is az ír légitársaság versenytársában, a Wizz Airben. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint pedig a volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később "hasznosítani tudott" a Wizz Airben mint igazgatósági tag.

A külföldön tartózkodó Oszkó Péter reagálásként a legutóbbi blogbejegyzésére hívta fel a figyelmet, jelezve: abban már mindent elmondott, amit akart.
"Az utóbbi napokban azt hiszem, mindent elsodortak a légitársaságok sorsával kapcsolatos pengeváltások, s látva mindezek fogadtatását, nincs kétségem afelől, hogy még rengetegszer el kell majd ismételnem, miszerint nem hogy bármi közöm lenne a Malév összeomlásához, de 2010-ben éppen hogy én mentettem meg a nemzeti légitársaságot és a Fidesszel is egyezetve igyekeztem a túlélési tervét is előkészíteni" - írja a volt pénzügyminiszter.

Hozzáteszi: "Ehhez viszont semmi köze a Wizz Air igazgatóságában jó egy évvel később vállat igazgatósági tagságomnak, ahol a Malévtól távol tartva magam és attól teljesen függetlenül igyekeztem egy hazai kötődésű, de már nemzetközi cég sikereit tovább segíteni. De az elkövetkező napokban ezek a mondatok már inkább unalmasnak hangozhatnak, az ezzel kapcsolatos vitatkozás immár az ügyvédek dolga".

A Wizz Air közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben a holding tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan annyit közölt, hogy a társaság részvényeinek 96 százalékát EU-állampolgárok birtokolják.

Az elszámoltatási kormánybiztos a sajtótájékoztatóján azt mondta: tudni szeretné egyebek mellett azt, hogy Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Air légitársaságban, és miért nem hozta nyilvánosságra - ami a napokban derült ki -, hogy 2011 áprilisa óta a Malév konkurensének, a Wizz Airnek az igazgatósági tagja. Választ vár arra is, létezett-e olyan forgatókönyv a magyar légitársaság visszaállamosításakor, amely arra vonatkozott, hogy az államosítás sikertelensége esetén a Wizz Air milyen szinten akarja átvenni a Malév szerepét.

A Ryanair feljelenti a Wizz Air-t 

Egy hónap alatt egymillió eurót (mintegy 290 millió forintot) költ a Ryanair Magyarországon reklámra - mondta Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy eljárást kezdeményeznek a vetélytárs Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál.

A Ryanair szerint a Wizz Air valódi tulajdonosa Európai Unión kívüli állampolgár, így a vetélytársára jogosulatlanul használja ki az uniós szabályt, hogy az unión belül az európainak minősülő légitársaságok szabadon repülhetnek bármely repülőtérre. A vezérigazgató-helyettes szerint a Wizz Air tulajdonosi piramisának csúcsán Stuart Blackburn áll Máltáról. Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2011 áprilisa óta a Wizz Air-ben igazgatósági tag Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a tulajdonosi kör tagja-e, a vezérigazgató-helyettes igennel válaszolt, de a tulajdonosi összetételre vonatkozó forrását nem kívánta megnevezni.

A Wizz Air kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben valótlanságnak nevezi a tulajdonossal kapcsolatos állítást, és emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság már vizsgálta a Wizz Air-nek mint holdingtársaságnak a tulajdonosi körét, és rendben találta. A közleményben úgy fogalmaznak: "a Ryanair állítása a Wizz Air tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan - számos egyéb állításához hasonlóan - nem felel meg a valóságnak. Egy korábbi Ryanair-bejelentés nyomán 2010-ben az Európai Bizottság az EU-törvényeknek megfelelőnek találta és elfogadta a Wizz Air tulajdonosi struktúráját. A tulajdonosi struktúra azóta sem változott. A társaság részvényeinek 96 százalékát EU-állampolgárok birtokolják."

A Ryanair sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére Michael Cawley közölte, hogy 45 ezer foglalásuk érkezett az elmúlt két hétben, a Malév február 3-iki leállását követően, és ennek alapján valószínűsítik, hogy már az első évben eléri a Ryanair magyarországi utasainak a száma a korábban bejelentett 2,4 milliót. A vezérigazgató-helyettes azt is megjegyezte, hogy a Malév kapacitásainak 95 százalékát már pótolták más légitársaságok, köztük a Ryanair.

A reklámokkal kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy promócióra 500 ezer eurót, nyomtatott hirdetésekre 250 ezer eurót költenek. Média hirdetésekre 200 ezer eurót szánnak, 50 ezer eurót pedig online hirdetésekre fordítanak. A Ryanair a jövő héten pályázatot hirdet iskoláknak is, amelyen 100 tanuló nyerhet a Ryanairrel rövid utazást.

Michael Cawley beszámolt arról, hogy 100 Malév pilóta kapott időpontot arra, hogy technikai felkészültségét felmérjék. Lehetőségként megemlítette, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő szimulátort is használják.

MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó