Változó jogszabályok az óvodáknál is
Még három hónap áll rendelkezésére a kisgyermekes szülőknek, hogy megfelelő óvodát találjanak gyermeküknek.
2012. február 18. 08:11

2012-től változtak az óvodákra és óvodásokra vonatkozó jogszabályok is, így nem árt előre tájékozódni az új feltételekről. Az április 1-jén a Millenárison megrendezésre kerülő OVIPARÁDÉ szervezői ezért már most közrebocsátják a legfontosabb jogszabályi változásokat. A cél, hogy a rendezvényen az alapítványi, egyházi és magánóvodák kínálatából válogató szülők felkészülten választhassák ki a leginkább megfelelő óvodát gyermeküknek.

Néhány fontos változás (a továbbiak elérhetők a www.oviparade.hu oldalon):

- Egyik legfontosabb változás, hogy az óvodai ellátás főszabályként kötelezővé válik. Amíg a korábbi törvény csak lehetőségként tartalmazta, hogy a harmadik életévüket betöltött gyermekek óvodába járjanak, addig az új törvény előírja, hogy „a gyermek, abban az évben, amelynek augusztus 31-éig a harmadik évet betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.” Mindezt felmenő rendszerben, folyamatosan vezetik be.

- A szülő kérelmére a jegyző adhat felmentést az óvodai nevelésben való részvétel alól, de csak a gyermek ötödik életévének betöltéséig. Az engedélyhez meg kell szerezni az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértését is. Öt éves kortól azonban az iskola megkezdéséig minden gyereknek kötelező lesz az óvoda.

- Innentől kezdve tehát a korábbinál nagyobb jelentősége lesz annak, hogy egy „magánóvoda” valóban rendelkezik-e óvodai akkreditációval vagy csak családi napközinek számít. Ez utóbbi intézményekbe járó gyerekeknek egy évig akkreditált óvodába kell járniuk az iskola megkezdése előtt. Az óvodai engedély meglétéről az adott kerület önkormányzatának oktatási osztálya tud információt adni a szülőknek.

-  Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény konkrétan felvételi eljárás keretében vizsgálhatja, hogy a gyermek elkötelezett-e az adott vallás iránt.

- Fontos változás, hogy míg korábban az iskola igazgatója döntött az iskolai tankötelezettség megkezdéséről, az új jogszabály szerint ez az óvodavezető dolga lesz.

2012. májusában kerül sor az óvodai beiratkozásokra. A szülők számára az ezt megelőző időszak a feltételek megismerésével és az óvodák keresgélésével telik. A szűkös önkormányzati férőhelyek mellett egyre nagyobb teret nyernek az alapítványi, egyházi és magánintézmények, amelyek számos speciális nevelési és ismeretterjesztési szolgáltatást kínálnak. Az OVIPARÁDÉ rendezvényen ezek az óvodák engednek betekintést a szülőknek és gyermekeiknek mindennapjaikba. A 2012. április 1-jén a Millenárison megrendezésre kerülő rendezvényen a szülők a legfontosabb jogszabályi kérdésekre is választ kapnak, addig pedig – az oviparade.hu honlapon keresztül tehetik fel kérdéseiket.

www.oviparade.hu
  • Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze
    Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.
  • A romboló Lügenpresse
    A rendező, Christian Twente érzi ezt a dilemmát, és ezért olyan nőnek állítja be a kancellár asszonyt, aki a köz, sőt mi több, egy egész földrész, vagy egy egész világ javára szenteli életet, és nincs ideje csip-csup magánéleti ügyekkel foglalkozni.
  • Szijjártó Péter: Ismét erőltetik a kötelező kvótát
    Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI Hírfelhasználó