Egyesületet hoznak létre a Békemenet szervezői
A kormány és a miniszterelnök mellett kiálló egyesületet hoznak létre a január 21-i Békemenet szervezői, akik szerint továbbra is meg kell védeni a magyar demokrácia vívmányait, az ország szuverenitását.
2012. február 23. 15:22

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Békemenet Magyarországért Egyesület alapítói által csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az egyesület létrehozásával a Békemenet résztvevőit és szimpatizánsait kívánják mozgósítani, mivel nem számítanak arra, hogy a jövőben csillapodnának a Magyarországgal szembeni külföldi támadások. Mint mondta, Európában az elmúlt időszakban egy "marxista ellenforradalom" zajlik, Brüsszel "torz érzékenységét" pedig jól jellemzi, hogy míg a "Gyurcsány-kormány köztörvényes bűntettei" semmilyen reakciót sem váltottak ki, addig az Európai Unió most megfenyegette Magyarországot és velünk akar példát statuálni.

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországról nézve "egyre nehezebb szeretni az Európai Uniót", amely nem érti, minél többet "vegzál minket", annál nagyobb lesz bennünk a "kuruc ellenállás". Megjegyezte, nem zárható ki, hogy új egyesületük március 15-én tartja következő megmozdulását.

MTI