Csaba László: Hitelmegállapodás nélkül is javulhat a megítélésünk
Csaba László szerint ha javulnak Magyarország piaci finanszírozásának feltételei, nem lenne tragédia, ha a kormány nem állapodna meg az IMF-el. A közgazdász azonban ennek ellenére a megállapodás híve.
2012. március 3. 10:02

Lehetséges kimenetel, hogy a kormány ki akarja várni a dolgok jobbra fordulását, ezért elhúzza a tárgyalásokat az Európai Unióval és az IMF-fel, de nem vagyok derűlátó a magyar gazdasággal kapcsolatban. Kell egy védőernyőként funkcionáló megállapodás, amely többletbizalmat teremt, és a jelenleginél olcsóbbá válna a gazdaság finanszírozása - mondta az InfoRádiónak Csaba László a Gutmann bank által rendezett sajtóbeszélgetés után.

A közgazdász hozzátette: ha sikeres lesz a görög válságkezelés és fellendül a világgazdaság, egy olyan periférikus ország, mint Magyarország megítélése anélkül is javulhat, hogy nem egyezik meg a Valutaalappal.

Úgy véli, hogy a megállapodásnak nem közgazdasági jellegű akadályai vannak, hanem az, hogy a Bizottság túlságosan is az előtérbe helyezi azt, hogy az európai vívmányok letéteményeseként és őrzőjeként számos olyan kérdésben is állást foglal, amely nem feltétlenül tartozik a kompetenciájába az unión belül.

Ki kell kerülnünk a nemzetközi sajtó érdeklődésének homlokteréből, és "unalmas", jó megtérülési mutatóval rendelkező ország képét kell, hogy mutassuk. Ez lehet, hogy jobbat tenne a magyar gazdasággal, mint egy elhúzódó hiteltárgyalás - hangsúlyozta az egyetemi tanár, aki szerint ha az Ecofin jóváhagyja a kohéziós alapok fefüggesztését, akkor az nagymértékben rontaná a tárgyalások légkörét.

Csaba László azonban úgy látja, hogy a veszélyes precedenst teremtene az Ecofin lépése: egy többletben lévő ország elmarasztalása olyan lépések miatt, amelyeket a jövőben vagy megtesz, vagy sem, semmiféle jogrenddel nem egyeztethető össze.

Nem lenne meglepő, ha az Ecofin - mint már annyiszor ezelőtt - felülbírálná a Bizottság véleményét - fűzte hozzá. 

InfoRadio