Századvég: stabil Fidesz, gyengülő Jobbik
A Fidesz-KDNP továbbra is tartja vezető helyét mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében. A Jobbik és a Demokratikus Koalíció gyengül.
2012. március 28. 15:58

2012. március végén a választókorúak 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a részvételi hajlandóság az elmúlt hónaphoz képest nem változott.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya márciusban kis mértékben növekedett, jelenleg a megkérdezettek 38 százaléka tartozik ebbe a körbe. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt pozíciója stabil, a bizonytalanok számának növekedése a Jobbik és a Demokratikus Koalíció pártszimpátia csökkenésével állítható párhuzamba.

Március végén a pártok erőviszonyai nem mutatnak döntő változást. A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 27 százalék, az MSZP ebben a közegben 16 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6 százalék, a Jobbiké 9 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága mindössze 1 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzó pártok jelenleg 46 százalékon, a szocialisták 25 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 17 százaléka adná voksát a Jobbikra, 7 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A Demokratikus Koalíció ebben a dimenzióban 2 százalékon áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

A kutatás módszertana:

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2012. március 16-26. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

szazadveg.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Feltételekkel támogatja hazánk az uniós hitelfelvételt
    Feltételekkel, de hozzájárul Magyarország az európai uniós hitelfelvételhez – így döntött ma az Országgyűlés, miután elfogadta a kormánypártok erről szóló javaslatát. Ennek értelmében hazánk csak akkor támogatja a hétvégi uniós csúcson a mentőcsomagot, ha a felvenni készült 750 milliárd eurót kizárólag a gazdaság talpraállítására és például új munkahelyek létrehozására fordítják. Feltétel az is, hogy a gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országoké és kikötötték azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni.
  • Identitásunk finomítása végett fontosak a múlt részletei
    Történelmi múltunk aprólékos és szisztematikus feldolgozása nélkül "nem tudhatjuk, kik is vagyunk valójában és merre tartunk az egyre inkább elszemélytelenedő világunkban" - mondta az Alkotmánybíróság elnöke Juhász Imre alkotmánybíró Fiume - egy középkori város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában című könyvének bemutatóján kedden Budapesten.
  • Gulyás Gergely: manapság lázadás normálisnak lenni
    Manapság lázadás konzervatívnak, normálisnak lenni - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kultúrharc a XXI. században című konferencián, Budapesten kedden.
MTI Hírfelhasználó