Kereszt és kolonc
Mindenki cipeli a maga terhét, legfeljebb van, aki nem hajlandó beismerni. Mit cipel a magyar ember?
2012. április 6. 07:21

Azt mondotta volt az Írás szerint a Megkerülhetetlen Ember, hogy aki őt akarja követni, az vegye föl keresztjét, és induljon őutána.

Most ne azon rágódjunk, hogy szavainak magyar fordítása félreérthető-e, és hogy a kivégzőeszközre vagy a sátortartó eszközre utalt-e a felszólításban. Annyi bizonyos, hogy Ő fölvette a keresztjét, és azon a pénteken végigment az úton a Golgotára, és miközben a derék sakterek vágták sorban az áldozati bárányokat a választott nép fiainak, addig Ő maga lett a tökéletes áldozat. Az emberiség (nem csupán a régi szövetség népének) bűneiért engesztelő áldozat.

Lehet persze legyinteni, minek ez a hókuszpókusz, élünk és meghalunk – de még akkor is szép álmokat kíván a dal.

Higgyünk a Megkerülhetetlen Embernek vagy kerüljük meg, egyre megy. Végül mindenki homokos, szomorú, vizes síkra ér. Szétnéz, okos fejével biccent – és újra csak a Megkerülhetetlennel találja szemközt magát.

Nos: reméljünk vagy sem?

Mindenki cipeli a maga terhét, legfeljebb van, aki nem hajlandó beismerni. Mit cipel a magyar ember?

Ha hajlandók vagyunk csalás nélkül szétnézni, könnyedén, akkor azt kell mondanunk: a magyar ember nem vállalja a keresztet – hát kap helyette koloncot.

Tudja-e a nyájas Olvasó, mi az a kolonc? Egy méretes, ám értéktelen súly, amelyet a túl erős, túl mozgékony állat nyakába kötöttek, hogy kezelhetővé lassítsák. A kolonc: értelmetlen, fölösleges teher annak, aki cipelni kényszerül.

A kolonc nem kereszt. Ám az élet alaptörvénye így is leírható: ember, válassz, mit kívánsz cipelni: koloncot vagy keresztet?

Aki a keresztre szavaz, annak az élete küzdelmes, kínlódós, szenvedésteli lesz, alkalomadtán föl is feszülhet az ő keresztjére – csakhogy végül győzni fog! Az Élet oldalára állt, és jutalma maga az Élet lesz.

Aki ebben nem hisz, ezt nem reméli – nos, ő koloncot fog kapni. Idővel mind értelmetlenebb kínlódásokkal (másod- meg harmadállás, negyedik élettárs, huszadik szerető stb. stb.) tölti majd napjait, és végül nem marad más neki, csak a fáradtság meg a fájdalom. Végül nézheti élete végén a szomorú, vizes síkot. És azt látja majd, hogy a víz gyorsan apad, és sivataggá válik, amerre a szem ellát.

A friss népszámlálási adatok azt mutatják, a magyar nemzet az utóbbi úton halad. Az Élet keresztjét elutasító döntések szükségszerűen vezetnek abba a létállapotba, amelyben a magyarság most vergődik.

Elutasította a keresztet, megkapta a koloncot.

Cipelheti adósságait (devizahitel, államadósság, nyugdíj- meg tb-járulék), amelyek mindinkább húzzák a földre, mind cipelhetetlenebbek. Hogy a teher egyre elviselhetetlenebb, annak van egy nyilvánvaló oka: ha megszületett volna az 1956 óta elutasított 5,9 millió magzat, akkor most szerény becslés szerint is több mint 17 millióan lehetnénk, és a meg nem született legalább nyolcmillió emberből egyik korosztály sem volna még nyugdíjas. Ha az Élet keresztjét vállalta volna a magyarság, most egy virágzó haza elevenen lüktető falvain hajthatna keresztül az utazó. Ma viszont pusztásodó, sorvadó országot lát maga körül, aki hajlandó csalás nélkül szétnézni.

Vajon mi vár ránk? Maholnap a magyarság földre roskad, és megadja magát a sorsnak? Vagy megtér, átáll az Élet oldalára?

Na feledjük, a jó döntés után sem lesz könnyebb az élet.

Csak éppen a koloncunkat keresztre cserélhetjük.

Weiss A. Manfréd
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó