Áder János a jelölt? - hétfőn kiderül
Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel.
2012. április 14. 11:40

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Fidesz elnökségi ülése után elmondta: Orbán Viktor most a jelöléshez szükséges konzultációt folytatta le az elnökségi tagokkal.

Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.

Korábban Kövér László házelnök azt mondta: van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget. Nevet nem mondott, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.

Arra az újságírói kérdésre, van-e olyan jelölt, aki jelezte, hogy elvállalná a tisztséget, az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke azt válaszolta: "bizonyára, máskülönben nehéz lenne a hétfői frakcióülésen előterjesztést tenni" a leendő köztársasági elnök személyére. Megjegyezte azt is, hogy addig, "ha nem muszáj", már nem lesz elnökségi ülés, miután most meghallgatták Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatását.

Az esetleges jelöltségét firtató felvetésre úgy reagált: miután nem kérték fel hivatalosan, "ezt a kérdést értelmetlen megválaszolni".

Kövér László azt is elmondta, hogy az előzetes hírekkel ellentétben - a köztársasági elnöki posztra legesélyesebbnek tartott - Áder János fideszes európai parlamenti képviselő nem vett részt az elnökségi ülésen. Ezt úgy magyarázta, hogy a politikus nem tagja a testületnek, és nem is hívták meg őt.

Arra a kérdésre, hogy az elnökségi ülésen is kinyilvánította-e, amit már korábban kifejtett, azaz hogy Áder Jánost tartja a legalkalmasabbnak a posztra, úgy felelt: mivel véleményét ismerik az elnökségi tagok, ezért erre nem volt szükség.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a képviselőcsoport hétfői ülésén tesz javaslatot az új államfő személyére.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden - miután tárgyalt az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció képviselőivel a szocialisták által az új köztársasági elnökkel szemben megfogalmazott elvárásokról - azt mondta, pénteken tájékoztatja az ellenzéket az államfő-választási eljárásról.

InfoRádió/MTI nyomán
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó