Félidőben a kormány - Dávid Ferenc: ellentmondásos, nehéz két éven vagyunk túl
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
2012. május 26. 10:44

   Dávid Ferenc szerint a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy versenyképesebbek legyenek és rugalmasabban foglalkoztassanak. Az új szabályozást ért kritikák kapcsán pedig úgy vélekedett: fontos eredmény, hogy bekerült a védett kor intézménye, a kismamák védelme, valamint hogy megmaradtak a szakszervezetek, és majd a gyakorlatban mutatkozik meg, hogy milyen törvénykönyv született.


A főtitkár szerint előrelépés a sztrájktörvény 2010 decemberi változtatása, miszerint a közüzemi vállalatoknál nem lehet a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában sztrájkolni, mert ezek a szolgáltatások biztonságosabbá váltak. Dávid Ferenc ugyancsak jó iránynak tartja, hogy a kormány "hozzányúlt" és belekezdett a korengedményes, a korkedvezményes, a szolgálati, a rokkantsági, és az előrehozott öregségi, valamint a korhatár előtti egyéb nyugdíjak egyfajta racionalizálásába. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi üzleti szféra és foglalkoztatási szint, "egy ilyen bőkezű nyugdíjrendszert nem tud elviselni".


Dávid Ferenc szerint a szakképzés átalakítását alaposabban meg kellett volna vitatni, de önmagában az az irány, hogy a gyakorlati képzésnek elsőbbséget kell adni a szakiskolai képzésben, "nem ördögtől való". Emellett a felsőoktatás átalakításában is támogatható, hogy a piacképesebb, az ország materiális előrehaladását segítő - elsősorban műszaki és természettudományi - diplomákat teszik könnyebben elérhetőbbé - mondta.
Jelenleg már látható, hogy a kormány "tíz év alatt egymillió új munkahely" ígérete "álomnak, célkitűzésnek elfogadható, de különböző tényezők nem abba az irányba mutatnak, hogy ez megvalósulhasson" - hívta fel a figyelmet Dávid Ferenc, hozzátéve, hogy az üzleti szférában sem bővültek a munkahelyek.


A főtitkár a munkaadók által üdvözölt intézkedések között említette a társasági adó csökkentését, a vállalkozói vagyon illetékmentes öröklését, valamint a Széchenyi Kártya program kibővítését.


A kiszámíthatóságot, a stabil jogi környezetet ugyanakkor a vállalkozói szféra is hiányolja Magyarországon, és nem tartják kedvezőnek, hogy az adók száma és mértéke nőtt. Dávid Ferenc hozzátette: egyetértenek azzal, hogy Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzott deficit eljárás alól, és tartani kell a kitűzött hiánycélokat. Úgy vélekedett azonban, hogy Magyarország túlzottan "elhajlott" a költségvetési stabilitás irányába, és feláldozta a növekedést, a magyar gazdaság dinamizálódását, holott a kettő megférne egymás mellett, nem kellene azokat szembeállítani.


Dávid Ferenc szerint a kormány nagy kockázatot vállalt a minimálbér, a szakmai minimálbér nagy emelésével, valamint az elvárt béremeléssel. "Egy nulla típusú gazdaságban másfél millió ember bérét emelni kellett úgy, hogy közben a reálbérük csökken" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy így nem a munkabérek, hanem azok költségei emelkedtek.
A bérkompenzáció kapcsán a főtitkár kiemelte, hogy azzal nőttek a vállalkozások adminisztrációs terhei, emellett többek között az adórendszer, és a bérnyilvántartás bonyolódása is csak növelte ezeket a terheket.


A vállalkozások nem örülnek az új adóknak, a jövedéki adó emelésnek, és annak sem, hogy az általános forgalmi adó (áfa) rekordmagasságú Európában - jelezte. Dávid Ferenc azt sem nevezte jónak, hogy a kormány év közben változtat az adótörvényeken, mert ezzel ismét csak a jogi környezet kiszámíthatósága sérül.


A VOSZ főtitkára szerint az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) körben elég sokan maradtak, de jó lenne megismerni a körvonalazódó, új, átalány típusú adó részleteit. Hozzáfűzte: szélesebb vállalkozói kört, a mikro vállalkozásokat is be kellene vonni egy egyszerűbb adózásba.
Az érdekegyeztetésről elmondta: a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szükséges bizonyos kérdések megvitatására, ugyanakkor nem "váltja ki" a korábbi Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) azonban alkalmas lehet érdemi párbeszédre a munka világát érintő kérdésekben - fűzte hozzá Dávid Ferenc.


A jövőről szólva kiemelte, hogy a pénzügyi stabilitás megtartásának "nemcsak az az útja, hogy bevételi oldalról stabilizálunk, hanem egyrészt próbáljuk a növekedést serkenteni az üzleti szférában, másrészt próbáljuk tovább faragni a költségvetési kiadásokat". Dávid Ferenc szerint ezenkívül az európai uniós pénzeket is nagyobb intenzitással kell "pumpálni" a gazdaságba, különösen, mert a magyar gazdaság recesszióba hajlik. 

mti
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Orbán: 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak
    1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián rendezett díszünnepségen.
  • A teheráni konferencia idejéig vezethetők vissza az 1956-os forradalom előzményei
    Hatvanhárom évvel ezelőtt ezen a napon, Budapesten a műegyetemisták felvonulásával kezdődött az 1956-os forradalom. Közvetlen előzménye az egy nappal korábban tartott nagygyűlésük volt. De valójában az embereknek az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből és a kommunista vezetésből lett elegük.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
MTI Hírfelhasználó