Tarr György egykori átvilágító bíró: Medgyessy közjogi tisztséget nem tölthet be!
Tarr György egykori átvilágító bíró levelet intézett Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölthöz, amelyben kifogásolta: a politikus annak ellenére vállalta a jelölést a kormányfői posztra, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottság 1997-ben az átvilágítási törvény alapján érintettnek találta.
2002. május 13. 12:47
A volt átvilágító bíró arra kér választ a miniszterelnök-jelölttől, hogy "miként tudja összeegyeztetni jogilag, morálisan és a politikai erkölcs szempontjából azt, hogy az 1994. évi XXIII. törvény alapján a demokratikus államélet tisztaságának előmozdítása érdekében ellenőriztetvén a hivatkozott törvény 1. paragrafusának d. pontja alá tartozónak minősíttetett, s a tisztségéből való lemondásra szólíttatott fel, ugyanakkor jelen időszakunkban a miniszterelnöki jelöltséget elfogadta".

Tarr György levelében úgy vélekedett, hogy Medgyessy Péter közjogi tisztséget nem tölthet be.

A levél szerint, mivel a törvény hatálya 2004. június 30-ig tart, ismételt tisztség esetén nincs szükség új átvilágításra, hanem a korábbi döntés alapján kell eljárni, azaz újra fel kell szólítani az érintettet a lemondásra.

***

Az átvilágító bizottság 1997 júliusában vizsgálta Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter érintettségét. Megállapította, hogy a politikus operatív vagy más bizalmas forrásból származó jelentéseket kapott, amikor miniszterelnök-helyettes volt.

A törvény értelmében a bizottságnak ilyen esetben lemondásra kell felszólítania a vizsgált személyt. Ha lemond, a vizsgálat eredménye titokban marad, ha viszont nem, akkor azt a bizottság közzé teszi azt.

Medgyessy Péter nem mondott le akkori, pénzügyminiszteri posztjáról, ezért a róla készült jelentést az MTI 1997. szeptember 9-én nyilvánosságra hozta.

- Nincs olyan megállapítás az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottság személyem átvilágításáról szóló határozatában, amelynek alapján mérlegelnem kellene lemondásomat - mondta 1997. szeptember 9-én Medgyessy Péter a határozat nyilvánosságra hozatalát követően. Rámutatott arra is, hogy a vizsgálat két lényeges megállapítást tett. Megállapította, hogy a III/III-as ügyosztály számára soha semmilyenfajta tevékenységet nem végzett, valamint azt, hogy 1987. december 16-ától 1990. május 22-éig miniszterelnök-helyettes volt.

- Hivatalom alatt kaptam bizalmas forrásból származó jelentéseket, amelyekből azonban azok eredete nem derült ki. Miután az akkori kormányban a gazdasági kérdéseket felügyeltem, belpolitikai döntéseket nem hoztam, munkámhoz tehát a jelzett jelentéseket nem hasznosítottam. Ezt egyébként az átvilágító bírák határozata sem állítja, hiszen megállapította, hogy a bizottság a jelentések felhasználásának tényét nem vizsgálta - jelentette ki 1997-ben Medgyessy Péter.

***

Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt az illendőség szabályai szerint magánlevélben fog válaszolni Tarr György volt átvilágító bíró magánlevelére, bár az a jogi helyzet ismeretének hiányáról tanúskodik - közölte Gál J. Zoltán, a kormányfőjelölt helyettes kabinetfőnöke.

Gál J. Zoltán hamis állításnak nevezte, hogy Medgyessy Péter a korábbi átvilágítás eredménye miatt közjogi tisztséget nem tölthet be. Szavai szerint a magyar közvélemény számára nem okoz meglepetést, hogy Medgyessy Péternek nem a Miniszterelnöki Hivatal lesz az első munkahelye, hiszen korábban miniszterelnök-helyettesként és pénzügyminiszterként részt vett a gazdaság irányításában. Funkciójából eredően Medgyessy Péter kapott jelentéseket, de feladatköréből fakadóan azokat nem használta.

- A magyar társadalom többsége mindezen tények ismeretében bízta meg Medgyessy Pétert programja megvalósításával, és a politikus most ezen dolgozik, erre készül - szögezte le Gál J. Zoltán.

(MTI nyomán)

Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó