Palkovics György trilógiája
Palkovics olykor nyersen is szókimondó könyveiben jól megfér egymás mellett az ízes magyar nyelvhasználat és a bennfentes információk közlése.
2012. augusztus 2. 16:15

Palkovics György példája jól mutatja, hogy az íróvá válás nincs életkorhoz kötve. Van, akit huszonéves korában „talál meg” az ihlet van, akit csak jóval később. Ez utóbbiak közé tartozik a somogyi származású agrárszakember, Palkovics György is. Aki a hatodik X táját adta a fejét írásra. Úgy tűnik, hogy az írónak van mondanivalója bőven, hiszen viszonylag rövid idő alatt három könyve is a boltokba került. A tavaly – magánkiadásban, a Duna International Könyvkiadó terjesztésében - megjelent Kakpuszta jelentette a belépőjét a könyves világba. (Palkovics a Nagybajomtól 10 km-re fekvő Kakpusztán nőtt fel. A településnek az 1960-as években 600 lakosa volt. A több mint 110 vályogházat ma már teljesen felemésztette a környezet, s a település megszűnt létezni…)

A Kakpusztát az A zisten felvitte a dolgomat című novelláskötet követte. Nem sokat kellett várni a trilógia befejező kötetére sem, ami a Milliárdosok között címet kapta.

Palkovics olykor nyersen is szókimondó könyveiben jól megfér egymás mellett az ízes magyar nyelvhasználat és a bennfentes információk közlése.

Így emlékezik vissza pl. a Kakpusztában az apjától kapott kérésre: „Na, fiam, itt a lovak, mönny be a tisztelendő úr elé bajomba, és hozd ki. Majd gyün veled szömbe valahun.”

A Milliárdosok között-ben pedig olyan „bennfentes” információkat olvashatunk, mint ami pl. a Fenyő Jánosról szóló fejezetben is megtalálható: „A ’90-es évek elején a szemeim előtt gazdagodott. Megalapította a VICO-t és egy lakásban berendezte a videó másoló stúdiót. El sem tudtam képzelni, hogy azon a fél tucat videó készüléken, átjátszón olyan sok pénzt lehet keresni. Pedig így volt. Csinált valamit, amire szüksége volt az embereknek és gomba módra szaporodtak vidéken is a VICO-kölcsönzők, hogy alig tudták ellátni kazettákkal. Egyre több átjátszóra volt szükség, melyek a végén már éjszaka is „dolgoztak”, termelve a profitot, a jól befektetett pénz hasznát. Tőle tanultam meg a kiemelkedés lélektanát.

- Tudod – kezdte el mesélni – majd egyszer te is elindulsz a siker útján és kiemeled a fejed a tömegből, számíthatsz rá, hogy eleinte száz kéz nehezedik rád, és próbálnak visszanyomni. Ha akkora lendületet tudsz venni, hogy derékig kiemelkedsz, akkor kétszáz kéz nyúl a vállad felé, hogy visszanyomjanak. De, ha ügyes vagy és egy lendülettel combközépig kiemelkedsz, akkor száz nyelv nyalja a seggedet.”

Bár Palkovics könyvei önállóan is megállják a helyüket és élvezetes-tanúságos olvasmányok, de csak a teljes trilógia ismeretében nyílik meg az olvasó előtt a palkovicsi világ. 

Kakpuszta

Kakpuszta történeteit el kell mesélni, meg kell ismertetni az olvasóval. Palkovics György novelláskötete egy olyan világnak állít emléket, amely a történelem malmain szertefoszlott, a semmibe veszett. Az elbeszélések szerzője Belső-Somogyban született, itt élte gyermekkorát, itt érett felnőtté. Szülőfaluja, Kakpuszta a magyar paraszti létforma esszenciáját hordozta, s ez olyan élményszerűen tárul elénk a könyv lapjain, hogy szereplőit közeli ismerősnek érezzük, és velük együtt éljük át, hol mosolyogva, hol könnyeinkkel küszködve sorsuk fordulóit. Az íróból katartikus tisztasággal kívánkoznak ki ezek a történetek. Szeretni való emberekről mesél, megőrzött gyermeki szeretettel, gördülékeny stílusban, ízesen anekdotázva. S miközben a paraszti világról elemi erővel adja át fiatalkori élményeit, és a néprajz, a kultúra, a földművelés, a vadászat területeiről is sok mindent megtudunk, tanúi leszünk egy formátumos személyiség kibontakozásának. Ízig-vérig magyar történet, megkapóan tiszta és fergetegesen mulatságos. Családrege, szerelem, háború, helytörténet, gyönyörű természeti képek. Letehetetlen olvasmány. - (Dr. Torda István művelődéstörténész) 

A zisten fölvitte a dolgomat

Önéletírás, vadászirodalom, kordokumentum? Nehéz helyzetben van az olvasó, ha a megszokott keretek közé akarja szorítani az A zisten felvitte a dolgomat címet viselő művet. A második novelláskötete méltó folytatása a 2011-ben megjelent nagy sikerű Kakpuszta című művének, amely utánozhatatlan derűvel és könnyedséggel meséli el egy született belső- somogyi parasztgyerek első lépéseit a nagybetűs Életbe. S ez az életút a legfelsőbb körökbe vezetett. 

Milliárdosok között

A pénz és a gazdagság a főszereplője a Milliárdosok között című könyvnek. A szerző a rendszerváltás utáni korszakról ír, melyet személyes élményei alapján mutat be. A 2011-ben megjelent, nagy sikerű első könyve a Kakpuszta a félfeudális paraszti világról, majd második könyve A zisten fölvitte a dolgomat a rendszerváltás előtti korszakról szól. E kötet, a Milliárdosok között a rá jellemző írásmód legjavát adja. Kialakult stílusában keveredik a szépirodalmi igényű elbeszélés a bölcselettel, a vadászirodalom és az önéletírás a csattanós anekdotákkal. E gazdagság nemcsak a stílusban, hanem a történetek helyszíneiben és az ábrázolt karakterek sokféleségében teljesedik ki. Bankárok, arisztokraták, gyárosok, újgazdagok, valamint ügyeskedők kelnek életre e lapokon, s pénzről, hatalomról, privatizációról, és persze a vadászatról mesélnek, amely az író szűkebb pátriája. A Milliárdosok között ugyanakkor a visszatérés könyve is. Viszonyítás a szerző szülőfalujához, a varázslatos Kakpusztához, valamint második könyvének történéseihez, amely a kormányvadászatnál töltött éveit eleveníti fel. E könyvvel a három mű trilógiát alkotva száz év történéseit örökíti meg és nyújtja át színes olvasmányként.

Czékus Mihály
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI