A Nyugat sem jobb?
Két évtizede a kívánatosnál is erőteljesebb a pártpolitika befolyása a közmédiára, és gyakori jelenség, hogy a társadalmi vitákat aszerint tálalják, hogy azok a mindenkori kormánypártoknak, kormánynak kedvezőek legyenek.
2012. augusztus 16. 12:07

 

Bevezetés

Álságos az emberi jogok magyarországi helyzetének nyugati országokból jövő bírálata, hiszen ott sem jobb a helyzet, és arrafelé is rendszeresek az emberi jogsértések – érzékelteti Lovas István publicista és brüsszeli tudósító a Magyar Nemzet 2012. augusztus 4-i számában megjelent cikkében. Egészen odáig elmegy, hogy szerinte a magyar kormánynak fel kell hagynia defenzív magatartásával, és tiltakozását kellene kifejeznie a nyugati országokban megfigyelhető jogsértések ellen. Ezt a „javaslatot” valószínűleg a szerző sem gondolja komolyan, de cikke ezzel együtt is érdemes a továbbgondolásra. Abban ugyanis kétségtelenül igaza van, hogy a nyugati országokban (pl. Nagy-Britannia, USA, Németország) akár az állam szervei is megsérthetik a polgárok jogait. Ám az ottani társadalom és a média – ellentétben Magyarországgal – érzékenyen reagál az emberi jogok sérelmére, ezért nem helytálló Lovas írásának a sugalmazása, hogy mivel Nyugaton sem jobb a szabadságjogok helyzete, ezért nincs az ottani véleményformálóknak erkölcsi alapjuk számon kérni a magyarországi állapotokat. Számunkra az a tanulságos, hogy arrafelé milyen módon kezelik pl. a szabadságjogokkal kapcsolatos gondokat.

Először három olyan németországi példát tekintünk át, amelyek a politikai szabadságjogokat érintették.

Nyugati példák és kezelésük

Lovas István a német baloldali Junge Welt július 29-i számárais hivatkozik, amelyben Elke Steven szociológus élesen bírálja a németországi titkosszolgálatokat, amelyek szerinte egyrészt tétlenek voltak az újnáci, szélsőjobboldali csoportok merényletei idején, másrészt viszont megfigyelés alá helyezték a radikális baloldali értelmiségieket, így pl. Rolf Gössnert.  A németországi emberi jogok helyzetével foglalkozó Steven úgy véli, nem lehet pusztán a titkosszolgálat (német szóhasználattal: az alkotmányvédelem) melléfogásainak láncolatáról beszélni, mert maga a rendszer korrupt. Megfogalmazza azon gyanúját, hogy az alkotmányvédelem bűncselekményeknek is részese volt, miközben jókora gyakorlatra tett szert a baloldali politikusok lejáratásában. Kifogásolja, hogy a hatóságok a titkosszolgálat véleményére hivatkozva törekszenek arra, hogy a számukra ellenszenves szervezetek (pl. Greenpeace) közhasznú jellegét megszüntessék, és ez ellen az érintettek kénytelenek voltak bírósághoz fordulni, igaz, eddig sikerrel. Elke Steven nem hisz abban, hogy reális esély volna a titkosszolgálatok ellenőrzésére. A maga részéről azonban nem adja fel, és az emberi jogi bizottság szervezőjeként szeptember 22-23-án Kölnben konferencián vesz részt, amelyben az alkotmányvédelem magatartása lesz a terítéken.

Lovas nem ír arról sem, hogy a németországi titkosszolgálatok hibái, hatáskörének esetleges túlzott kiterjesztése korántsem csak a szélsőbaloldali nyilvánosságban kaptak teret. A német közszolgálati média (ARD, ZDF) hosszan foglalkozott a titkosszolgálat mulasztásaival az újnácik által elkövetett gyilkosságok kapcsán, és az üggyel kapcsolatos akták megsemmisítése miatt Heinz Fromm távozni kényszerült a titkosszolgálatok éléről. Vagyis az ügy nem maradt személyi következmények nélkül, igaz, az akták megsemmisítése nem csak az ellenzéki pártokban keltett megütközést. A titkosszolgálatok hatalma ennél már jóval bonyolultabb és nehezebb kérdés, mert ezek a szervezetek jellegükből adódóan is rejtőzködőek, és ennyiben indokolt is a már idézett szociológus szkepszise a titkosszolgálatok ellenőrzése tekintetében.

A titkosszolgálatokra általában jellemző, hogy a lehetőségeiket tágítani kívánják, és ezen „szabály” alól a német alkotmányvédelem sem bizonyult kivételnek. Még a szociáldemokrata-kereszténydemokrata nagykoalíció idején (2005-2009) vetődött fel – a terrorizmus elleni harc jegyében –, hogy a titkosszolgálatok gyanú esetén az állampolgárok számítógépeibe való titkos behatolással göngyölítsenek fel bűncselekményeket (Online-Durchsuchung). A tervet heves vita követte, az ellenzők a polgárok magánszféráját féltették ennek kapcsán az állami hatalomtól. A karlsruhei Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) 2008-as ítéletébennem ítélte eleve alkotmánysértőnek a számítógépek online megfigyelését, de ehhez alapos törvényi szabályozást írt elő, amelynek tekintettel kell lennie a magánszféra védelmére.  Az online megfigyelés akkor alkotmányos, ha egy védett jogi érték közvetlen veszélyével kell számolni – szögezték le az alkotmánybírók.

A következő példa pedig a németországi gyülekezési joghoz kapcsolódik. A most még szövetségi parlamenten kívüli, de több tartományi törvényhozásba máris bejutott Kalózpárt (Piratenpartei) ez év tavaszán, nagypénteken szeretett volna tánccal egybekötött demonstrációt tartani Hessen tartomány egyik olyan jogszabálya ellen, amelyik ezen a napon megtiltja a táncos rendezvények megtartását. A Frankfurt am Mainban lévő illetékes városi hatóság azonban nem engedélyezte a Kalózpárt tüntetését, a Szövetségi Alkotmánybíróság pedig helybenhagyta ezt a határozatot. Hiába biztosítja a német Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése az előzetes bejelentés nélküli gyülekezés jogát, a (2) bekezdés már arról szól, hogy a „szabad ég alatti gyülekezés” jogát törvény korlátozhatja. A hesseni jogszabály pedig pont ezt tette. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy további alkotmányjogi vizsgálatra lehet szükség annak megállapítására, hogy a vallási ünnepnapok mennyire korlátozhatják mások gyülekezési jogát. A gyülekezés kommunikációs célját egy másik napon is el lehet érni, így a tüntetés szervezőit nem érte különlegesen súlyos hátrány, szólt a verdikt.

A gyülekezési jog hosszabban tartó gyakorlására került sor a Stuttgart 21 vasúti pályaudvar-építési projekt ellen 2010 őszén, egy alkalommal még a rendőrséggel is összecsaptak a tüntetők. A német politikára jellemző módon azonban az erőszaknak minimális szerepe volt a konfliktusban, sokkal inkább a hosszas vitáknak. Az interneten, az országos médiákban és sajtóban nagy figyelmet keltetett a tiltakozássorozat. A tüntetés mellett mintegy 60 óra hosszás (!), TV-ben és interneten közvetített megbeszélés-sorozatra („Schlichtungsgespräche”) került sor a projekt támogatói és ellenzőinek képviselői között. Megállapodás ugyan nem született, de később népszavazást írtak ki a projektről, amelyik viszont 2011. november 28-án elutasította az abból való kilépést.

Következtetések

Lovas István érvelésének egyik gyengéje, hogy nem is feltételezi, hogy nem csak a magyar balliberális oldal jó nyugati kapcsolatokkal rendelkező tagjainak információjából tájékozódnak és gyakorolnak bírálatot egyes nyugati politikusok, publicisták és más körök a magyar kormány (esetünkben az itteni szabadságjogok állapota) fölött, hanem önállóan is képesek informálódni. Azt meg pláne nem feltételezi Lovas, hogy ezen önálló tájékozódás a Nyugaton hosszú évtizedek, sőt, olykor évszázadok során kialakult és meggyökeresedett olyan politikai értékekből származik, amelyek a hatalom önkényének korlátozását, az egyéni szabadságjogok (pl. a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, a tulajdonjog védelme) tiszteletben tartását helyezik előtérbe.

Természetesen fölösleges volna  idealizálnunk a nyugati országokban uralkodó állapotokat, pl. akár az emberi jogokat illetően. De a nyugati gondolkodástól is távol áll a viszonyok idealizálása, éppen ellenkezőleg: jól, vagy jobban működő társadalmakban számos lehetőség van a felmerült problémák megvitatására, a kételkedésre, így a későbbi megoldáshoz vezető út kimunkálására.

Azt is észre kell venni, hogy a meglévő jogok érvényesítéséhez aktív közreműködés és küzdelem szükséges. Az USA pl. igen hosszú, több mint egy évszázados utat tett meg a feketék rabszolgaságának megszüntetésétől a polgárjogi küzdelmeken át egészen a színes bőrű Obama megválasztásáig. Hosszú évszázados küzdelem vezetett Nagy-Britanniában az I. világháborút követően bevezetett általános választójogig. A nők Svájcban csak 1971-ben szereztek választójogot. Sok esetben tehát a politikai-egyéni szabadságjogok kibővítését a nyugati társadalmak nem készen kapták, hanem egyes csoportjaik folyamatos és kitartó nyomásgyakorlása után. Az általunk imént ismertetett némát példák azt is bizonyítják, hogy a valamely ügyért harcoló csoportok élnek a rendelkezésre álló eszközökkel: tüntetéssel, népszavazási kezdeményezéssel, a nyilvánosság felhasználásával, a másik féllel való párbeszéddel vagy akár az Alkotmánybírósághoz való fordulással.

A magyarországi demokrácia 1989-90-es bevezetése nem volt ugyan előzmény nélküli, de ezt a társadalmunk lényegében készen kapta. Mint az közismert, nem a tüntetéssorozatok, hanem a megváltozó világpolitikai realitások (köztük a Szovjetunió végzetesnek bizonyuló meggyengülése), illetve a hatalmi párt (MSZMP) és a formálódó ellenzék akkori tárgyalásai tették lehetővé a pártállam lebontását. Még a térségben lévő országok közül is akadtak olyanok, amelyekben a Magyarországon akkor nem megtapasztalt nagy tüntetés- és sztrájksorozat váltotta ki a kommunista vezetők bukását (Csehszlovákia, NDK), nem beszélve a romániai forradalomról. De még hozzájuk képest is előnyben vannak a nyugati országok annyiban, hogy a politikai jogok kibővülése hosszas, és szerves folyamat eredménye volt. Arrafelé több évtizedes, vagy akár évszázados hagyományai vannak a tevékeny politikai részvételnek, valamint a tömegek politikai küzdelmeinek, és ezeknek manapság is szemtanúi lehetünk. Tőlünk nyugatabbra igen aktív küzdelem folyt a politikai jogok, emberi jogok megteremtéséért, illetve kiterjesztéséért.

A nyilvánosság pedig jó csatornája e küzdelmeknek és vitáknak, jó példa erre a brit BBC, vagy a német közszolgálati médiák, de az internetet, vagy a politikai orgánumokat sem szabad természetesen kivenni a számításból. Ezzel szemben Magyarországot illetően viszont arra a következtetésre kell jutnunk, hogy immáron két évtizede a kívánatosnál is erőteljesebb a pártpolitika befolyása a közmédiára, és gyakori jelenség, hogy a társadalmi vitákat aszerint tálalják, hogy azok a mindenkori kormánypártoknak, kormánynak kedvezőek legyenek (bár a Magyar Televízió mostanra erőteljesen depolitizálódott). Mindezzel sérül a közszolgálati nyilvánosság funkciója, amelynek pedig éppen az lenne a feladata, hogy a társadalom megtanulja használni a politikai cselekvés eszközeit (pl. tüntetés, petíció, szavazás). Bár az volna a kívánatos, ha a politikai nevelés már az általános iskolákban hangsúlyossá válna, hogy a polgárok olyan politikai szocializációs folyamaton menjenek keresztül, amelyben a kötelezettségeik mellett a jogaikért való küzdelmet is elsajátítják. 

Lovas Istvánnak tehát egyfelől igaza van: az emberi jogok megsértése valóban előfordul még Nyugaton is. Ám abban biztosan nincs igaza, hogy egyenlő mércével lehetne mérni a magyarországi és a nyugat-európai állapotokat, ugyanis a jogokért, illetve a jogsértések elleni küzdelmek területén is el vagyunk maradva a nyugati állapotoktól. Az elmúlt két év emellett annyiban még rontott is a helyzeten, hogy a kétharmados többség számos aggályos lépéssel növelte meg a kormány hatalmát, és mozgásterét, miközben a politikán kívüli alrendszerek (különösen a gazdasági erőt kevésbé fel nem mutató tényezők) ezzel szembeni védekezési képessége pedig romlott. Nem arról van szó, hogy önkényuralom vette volna nálunk kezdetét, de az látszik, hogy a kormány, az államhatalom esetleges jogellenes, és-/vagy alkotmánysértő lépései ellen a korábbiaknál már jóval nehézkesebb jogorvoslatot találni (lásd pl. az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálását). A Velencei Bizottság igen színvonalas jogi elemzéseit is azon aggodalom motiválta, hogy a kormány olykor túlontúl sok hatalmat von magához az államhoz képest kevesebb eszközzel rendelkező polgár rovására. Önmagában a külső kritika azonban még nem elégséges a széles körű szabadságjogok meggyökeresedéséhez, ehhez az is kell, hogy a társadalom mind jobban növekvő hányada érezze ezeket fontosnak, és hajlandó legyen tenni érte. Olyan szemlélet is szükséges, amelyik a politikai küzdelmet a pártok mellett a civil szféra terrénumán is legitimnek tartja, és nem a civil társadalom jól hangzó, de amúgy lefegyverző depolitizáltságát tartja kívánatosnak. Mindehhez viszont – úgy tűnik – még hosszú idő szükségeltetik.

 

Nyugat-európai állapotok

Magyarországi állapotok

Aktív küzdelem, a politikai nyilvánosság aktív figyelme mellett

Kevésbé aktív küzdelem, jelentős közöny

Fejlett intézményrendszer és számos eszköz a politikai küzdelmek megvívására

Kevesebb eszköz áll rendelkezésre az államhatalommal szemben

A politikailag motivált küzdelmek békés megvívásának hosszú hagyománya

Nálunk jóval rövidebb ennek a hagyománya, a politikai küzdelmek sokszor a másik fél erőszakos kiszorításával végződtek (pl. pártállam)

                                 

Nagy Attila Tibor, Méltányosság Politikaelemző Központ
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Több mint 100 fertőzött és öt halott egy fővárosi idősotthonban
    Immár több mint százan megfertőződtek és öten meghaltak a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
  • Németország félrekezelt háborúja
    Angela Merkel szavakban tagadja a háború létezését, de tetteivel támogatja annak eszkalálódását.
  • Sorosék gyengítik a forintot
    A járvány okozta pénzpiaci bizonytalanságot kihasználva Soros Györgyék kíméletlen támadásokat intéznek a forint ellen. A spekulánstól eddig sem voltak idegenek a hasonló lépések, éppen ezért számos ország haragját kivívta. A Magyar Nemzet a következő napokban bemutatja a milliárdos legismertebb ügyleteit. Sorozatunkat az angol font elleni támadásával kezdjük.
MTI Hírfelhasználó