A közszféra szakszervezetei is egyeztetnének Orbán Viktorral
A közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is szeretne tárgyalni Orbán Viktorral - ezt Varga László, a SZEF elnöke írta a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében azt követően, hogy a kormányfő kedden a munka világát érintő aktuális kérdésekről egyeztetett Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével.
2012. szeptember 12. 17:30

Megismétlik eddig válasz nélkül maradt meghívásukat, és várják Orbán Viktort a SZEF vezetőtestületi ülésére azért, "hogy gondolatokat tudjunk cserélni arról a közös felelősségről, amely a mindenkori kormányt és a közszféra szakszervezeteit az ország működése szempontjából terheli" - írta Varga László, MTI-hez eljuttatott nyílt levelében a miniszterelnöknek.


A SZEF elnöke levelében idézi Orbán Viktort, aki kedden azt mondta: ha a Ligával találkozik, tudja, "hogy nem egy másik párttal, vagy külföldiek zsoldjában álló szervezettel tárgyal".
 

Erre reagálva a szakszervezeti vezető kiemeli: a SZEF, - amely az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács egyetlen reprezentatív szövetsége - egyetlen tagszakszervezete sem áll hazai pártok vagy külföldiek zsoldjában.
 

Varga László a levélben hangsúlyozta: a konföderáció mindig is megkülönböztetett jelentőségűnek tartotta a mindenkori kormánnyal és annak vezetőivel folytatott tanácskozásokat, mert az általuk képviselt munkavállalók olyan területeken dolgoznak, - például közoktatás, kultúra, egészségügy, közigazgatás, rendvédelem, szociális terület -, amelyek nemcsak általában függenek a parlamenti és kormányzati döntésektől, hanem a mindenkori kormány munkáltatója is az ott dolgozóknak.

mti
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Ismét kiderült: a Momentum nemzetáruló!
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke közleményben reagált az ellenzéki párt újabb nemzetárulására.
  • A migránskvóta fenyegetése fennmaradt
    Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.
  • Rétvári: a köznevelés a természetvédelmet szolgálja
    Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
MTI Hírfelhasználó