Dataplex-ügy - a Kehi hűtlen kezelés miatt feljelent
Az ügylet során Kóka János miniszter hatáskörét túllépve járhatott el - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
2012. szeptember 24. 10:37

A napilap kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írta: "több mint 1,2 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter közvetett vagy közvetlen felügyelete alatt álló állami cégek kötöttek 2005 és 2010 között a korábban Bajnai Gordon által irányított Wallis érdekeltségébe tartozó Dataplex Kft.-vel".

A napilap beszámolója szerint a feljelentést a Kehi soron kívüli vizsgálatának eredménye alapján tette meg.

"A költségvetési szervek és az állami részvétellel működő gazdálkodó szervezetek által a Dataplex Kft.-vel és a tulajdonában álló társaságokkal kötött ügyletek vizsgálata" tárgyában tavaly júniusban indított eljárásban a MÁV Informatikát érintő ellenőrzések fényt derítettek arra, hogy Kóka János miniszteri hatáskörét túllépve saját emberét ültette az állami cég élére, aki később lebonyolított egy 101 millió forintos pályázatot, amelyet kifejezetten a Dataplexre szabtak, így felmerült a gyanú, hogy Kóka János volt gazdasági miniszter felbujtóként részt vett hűtlen kezelés elkövetésében" - írták.

A lap szerint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt.-vel kötött szerződés előkészítése során Kóka János magához vonta az energetikai cég üzleti terve módosításának jóváhagyási jogát, majd egy hónappal később engedélyezett egy 170 milliós szerződéskötést azon a napon, amikor a Wallis érdekeltségébe került a Dataplex.

A lap beszámolója szerint 2006 és 2010 között a Magyar Posta 724 millió forint veszteséget ért el a Dataplexnek fizetett gépterembérletért, ezért szintén hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a Kehi - olvasható a Magyar Nemzetben. 

* * *

Kóka János állítása szerint a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent, vele kapcsolatos írás állításainak többsége valótlan, a cikk egésze hazugságot sugalmaz - ezt az egykori szabad demokrata gazdasági miniszter nyilatkozta az MTI-nek.

Kóka János hozzátette, az ügyben megteszi a szükséges jogi lépéseket.

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Szélsőségek fogságában
    A középmértéknek a védelme vált elsődlegessé, amelyet a balliberális gondolkodás nem tűr meg.
  • Operatív törzs: egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást
    Egyre többen szegik meg kijárási korlátozással kapcsolatos intézkedéseket, és egyre több a büntetőeljárás is - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.
  • A családtámogatásokat bővíteni fogják, nem szűkíteni
    A családtámogatásokhoz nem nyúlunk - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette: ezeket a támogatásokat a jövőben is inkább bővíteni fogják, nem szűkíteni.
MTI Hírfelhasználó