Összecsapott két LMP-s vezető az Együtt 2014-gyel való összefekvés ügyében
Ha Jávor Benedek frakcióvezető a párt novemberi kongresszusa előtt nyilatkozott az Együtt 2014-el való együttműködés lehetőségeiről, Mile Lajos frakcióvezető-helyettes szerint az felelőtlenség.
2012. november 8. 16:18

Mile Lajos ezzel a frakcióvezető MTI-nek adott interjújára reagált. Ebben Jávor Benedek abban azt mondta, hogy az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel. A képviselőcsoport vezetője úgy fogalmazott, hogy Magyarország súlyos krízisben van és súlyos választások előtt áll. Ebben a helyzetben pedig történelmi felelősségük minden olyan eszközt megvizsgálni, amelyik lehetőséget teremt az Orbán-kormány leváltására.

Mile Lajos csütörtökön az MTI-nek azt mondta: vitathatatlan, hogy a Lehet Más a Politika sorsdöntő kongresszus előtt áll, mert minden párt életében meghatározó a stratégiáról szóló döntés. Bajnai Gordon színrelépése ráadásul egy újabb dimenziót nyitott meg, tehát egy izgalmas időszakban tartják a novemberi rendezvényt – tette hozzá.

Az LMP-nek adottak a belső fórumai, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, a készülő dokumentumokhoz beadhatja a javaslatait, a kongresszuson pedig végig lehet vinni a vitát, és dönteni a követendő irányról. Mindenki érzi, hogy jelentős döntések előtt áll az LMP – mondta Mile Lajos. Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy számít mindenki fegyelmezettségére a higgadt döntés érdekében, és „ehhez a párt vezetőinek, köztük a frakcióvezetőnek illik példát mutatni”.

A frakcióvezető-helyettes biztos volt abban, hogy a kongresszus határozott döntést fog hozni a további stratégiáról, „aminek már nagyon ideje lesz, mert nem lehet tovább lebegtetni ezeket a kérdéseket.

Mile Lajos azt viszont helytelennek tartotta, hogy a kongresszusi vita és a döntés előtt a párt bármelyik prominense a nyilvánosság előtt formáljon véleményt.

A politikus azt mondta, károsnak tartaná, ha a döntést megelőzően bárki bármilyen egyeztetésbe vagy tárgyalásba kezdene a jövőbeni együttműködésről, mert az mindenképpen csökkentené a kongresszus hatáskörét.

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Szijjártó Péter a Parlament támogatását kéri a védekezési intézkedésekhez
    – A világ legfejlettebb országai is nagyon komoly kihívással néznek szembe a koronavírus-járvány miatt – kezdte napirend előtti felszólalását a Parlament ülésén Szijjártó Péter.
  • 700 ezer felett a fertőzöttek száma a világon
    Elérte a 722 435-öt az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre. A Covid-19-ben eddig 33 997-en vesztették életüket, és 151 991-en gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A vasárnap esti adatsorban 685 623 fertőzött, 32 137 halott és 145 706 gyógyult szerepelt.
  • Járványügyben mindenki kormánypárti
    Sikerült a többséget meggyőznie a kormánynak a koronavírus-törvény hatálya és a járványügyi rémhírterjesztés elleni fellépés kapcsán – közölte legfrissebb, ezer ember telefonos megkérdezésével készített közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve a Nézőpont Intézet az MTI-vel.
MTI Hírfelhasználó