EU: védjük meg a gyermekeket a káros internetes tartalmaktól!
Az Európai Parlament a keddi plenáris ülésén elfogadta "A gyermekek védelme a digitális világban" című jelentést. Az eddigi magyar szabályozás jó irányba tart.
2012. november 21. 17:35

A képviselők többsége elfogadta a kiskorúaknak az online tevékenységeik során történő védelméről szóló jelentést. A dokumentum megállapítja, hogy a mobileszközök megjelenésével a médiahasználók körébe egyre inkább beletartoznak a gyermekek. Rájuk különösképpen figyelni kell, hiszen ők egy sérülékeny csoportot alkotnak.

 

Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő ennek kapcsán elmondta: "A jelentés aktualitása egyre inkább nyilvánvalóvá válik manapság, mikor az internet felhasználásának és hozzáférésének terjedésével a gyermekek lassan hamarabb tanulják meg a számítógépet használni, mint írni-olvasni. Magam is rendkívül ártalmasnak tartom a káros internetes tartalmakat, amiktől meg kell védenünk a fiatalokat. Éppen ezért van szükség arra, hogy hazánkban is felhívjuk mind a gyermekek, mind a pedagógusok és a szülők figyelmét az online tartalmak veszélyeire."

 

Bagó Zoltán véleménye szerint az eddigi magyar szabályozás jó irányba tart, azonban fokozottan szükség lesz arra, hogy támpontot adjunk a gyerekeknek, a szülőknek valamint pedagógusoknak az interneten található online tartalmak biztonságosságáról.

- bszj -
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • EU-Nyugat-Balkán csúcs
    Az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója Tiranában 2022. december 6-án.
  • Pénzügyi zsarolással próbálkozó EU-szélsőség
    Varga Mihály miniszter az Ukrajna támogatását szolgáló közös 18 milliárd eurós uniós hitelfelvétellel kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarország ehhez nem hajlandó hozzájárulni. "Rossz tapasztalataink vannak a közös hitelfelvétellel, például a koronavírus-járvány alatt hozott ilyen típusú uniós döntés nem segített Magyarországnak, hogy hozzájusson a forrásokhoz" - tette hozzá.
  • Egyre hatékonyabb az áldozatirányítás
    Egyre hatékonyabb az áldozatirányítás, és a csökkenő bűnügyi számok mellett is egyre több áldozatot érnek el - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Áldozatsegítő Központ budapesti konferenciáján kedden.
MTI Hírfelhasználó