Demonstráció és regisztráció
Ha ahhoz, hogy valaki részt vegyen a választáson, regisztrálnia kell, miért ne lehetne ugyanezt elvárni azoktól, aki robbanásveszélyes helyen akarnak gyűlésezni és felvonulni?
2012. november 29. 10:14

Csak a huszadik századi tömegdemokráciákban és totalitárius rendszerekben érezték szükségét egyes pártok és mozgalmak, hogy két választás között tömegeket „vigyenek az utcára” és ezzel nyomást gyakoroljanak a közvéleményre, illetve a kormányzatra. A politikusok által megszervezett nép üzen a hatalmon lévőknek. Az, hogy pontosan mit, több tényezőtől függ, elsősorban attól, hogy hány embert sikerült felsorakoztatniuk, mik voltak a jelszavaik, miként viselkedtek, és hogy miként számolt be az eseményről a média, melynek „ingerküszöbe” a sorozatos megmozdulások alkalmából, az ügyektől függően, állandóan emelkedik. Van, amikor két tucat tüntető feltűnést kelt, van amikor kétezer sem.

Érdemes eltűnődni azon, hogy az elmúlt száz évben a különböző irányzatú radikálisok egyaránt éltek a tömegtüntetések, az erődemonstráció politikai eszközével. De ezen a téren a jobboldal mindig sikeresebb volt, mint, mint a bal. Talán azért, mert az Istenhez, hazához és a családhoz kötődő jelszavaknak nagyobb volt a mozgósító ereje a szociális követeléseknél, így az erő hagyományosan a „nemzeti” oldalon volt. (Ez teremtett aztán lehetőséget a német tömegek tragikus következményekkel járó, kétszer is világháborúhoz vezető manipulálására.) Ugyanakkor a baloldali ideológiájú politikusokat lenyűgözte „a tömeg ősereje”: mindig szerették volna, ha ők is a jobboldalhoz hasonló, lelkes támogatást kapnak. Ismeretes, hogy Sztálin irigyelte azt a hatást, melyet Hitler gyakorolt a tömegekre, s óriási, központilag szervezett felvonulásokban lelte örömét. A totális rendszerekben, mint például a mai Észak-Koreában, a vezetés minden ésszerűséggel dacolva központilag szervezi ma is a nagyszabású tömegdemonstrációkat, figyelmen kívül hagyva, hogy ezt az „üzenetet” a nagyvilág, ismerve az ottani egypártrendszer terrorisztikus viszonyait, figyelmen kívül hagyja.

A demonstrációk hatását jócskán felerősíti, ha a tüntetők egyenruhában, felfegyverezve vonulnak, s nyilvánvalóvá teszik, hogy bármikor készek erőszakosan fellépni. Ez már aláaknázza a demokráciát, polgárháborús állapotokhoz vezethet, és vezet is. A két világháború között a weimari köztársaságban a törvények lehetővé tették pártmilíciák alakítását, és a kommunista, a szociáldemokrata és a nemzetiszocialista gárdák rendszeresen össze is csaptak egymással és a rendőrséggel. Az állandósult utcai zavargások és verekedések (az egyiknek a dalban is megörökített náci Horst Wessel volt az áldozata, akit kommunista aktivisták ütöttek agyon) teljesen lejáratták a rendszert, és mint ismeretes, végül Hitler hatalomra jutásához vezettek.

A radikális jobboldali politika Magyarországon is a spontán terror melegágyává vált: ismeretes, hogy a pártszolgálatos nyilasok már 1938 őszén utcai merényletet hajtottak végre, és a vérengzéseik még a második világháború végén, a körülzárt Budapesten is folytak. (A kommunista terrort nálunk ugyanúgy, mint a többi „népi demokráciában”, az erre „szakosodott”, gyűlölt politikai rendőrség, az AVH, majd az AVO gyakorolta.) E tragikus korszak tanulságaiból okulva, a második világháború utáni Nyugat-Európában, majd Magyarországon is szigorúan tiltják  pártmilíciák alakítását, a civilek fegyverviselését, az egyenruha hordását, az alakzatban vonulást, stb. Viszont a gyülekezési és véleménynyilvánítás alapjogával élve bármilyen párt vagy mozgalom rendezhet előre bejelentett demonstrációt.

Látható, hogy a Jobbik, illetve a hozzá kötődő gárdisták tüntetései, a cigány kisebbség tudatos provokálása Magyarországon, a  kisebb településeken a politikai erődemonstráció új, veszélyes formáját honosította meg, mely rendkívüli kihívás elé állítja a rendőrséget. De távolról sem biztos, hogy ezzel az előrehozott kampánnyal, a veszélyes, az erőszak kirobbanását magában hordozó rendezvénysorozattal a Jobbik eléri célját, azaz a 2014-es választásokon jobb eredményt ér majd el, mint 2010-ben. Felmérhetetlen a hatás, amit a „cigánybűnözés elleni harc” jegyében rendezett provokatív tüntetések (legutóbb Gyönygöspatán, Hajdúhadházon, Devecseren vagy Cegléd Csengeri városrészében) a kisebbségből és a többségből kiváltanak.

Sajnálatos tény, hogy a kisebb-nagyobb lopások, betörések áldozatai közül egyesek úgy gondolják, hogy ha már nincs kilátás arra, hogy a tettest elfogják, vagy a káruk megtérüljön, legalább „megfenyítik” azt az etnikai csoportot, amelynek tagjai közül a tettesek feltehetőleg kikerültek. Szólnak valamelyik jobbikos vagy gárdista ismerősüknek, hogy „jöjjenek rendet csinálni, mert már csak az segít”.  És az illusztris társaság a hívásra házhoz jön. Mindig kész a demonstrációra, a frázisokat pufogtatni a „cigánybűnözésről”, és a fenyegetően fellépésre, hiszen ez az életeleme. A bűncselekmények áldozatain ugyan ezzel a legkevésbé sem segít (sőt, az esetleges bosszút kockáztatja a bűnelkövetők, vagy a rokonaik részéről), de nagyban hozzájárul a már így is érezhető interetnikus feszültség kiéleződéséhez.

Látható, hogy a gárdisták, akiknek feltehetőleg személyesen is már konfliktusban keveredtek a cigányokkal, az „indulatátvitel” motivációjától vezérelve, a kollektív felelősség primitív és szörnyű teóriájából kiindulva, keresik velük az összetűzést. Feltételezik, hogy a kisebbség különféle módon provokált tagjai nem képesek uralkodni magukon, és ha a rendőrök jelenlétében rájuk támadnak, áldozatnak tüntethetik fel magukat, jogi útra terelve a konfliktust. A gárdisták eredménynek tekintik, ha a fellépéseik hatására a cigányok aktivizálódnak, „önvédelmi gárdákat” alakítanak, s ezzel „bemennek az ő utcájukba”. Abban bíznak, hogy ha összeverekednek, profi ügyvédek segítségével felülkerekednek majd a hatóság előtti fellépéstől óckodó, iskolázatlan cigányokkal szemben, a pernek pedig nagy lesz a médiavisszhangja. Demonstrációik legfőbb célja ugyanis az, hogy a többségi társadalmat fokról-fokra bevonják az interetnikus konfliktusba. Ön- és közveszélyes taktika!   Logikája hasonlít ahhoz, amit a 2007 és 2009 között ártatlan cigányemberek ellen elkövetett sorozatgyilkosság elkövetői vallottak. A rendőrségnek, melynek e konfliktus kezelésében kulcsszerep jut, mindent el kell követnie azért, hogy ez a tömérdek kárt, és semmi hasznot nem hozó politika meghiúsuljon.

De legyünk őszinték: a rend őreinek nehéz a dolga. A jelenleg hatályos gyülekezési törvény szerint a hatóság csak rendkívül alapos okkal, leginkább a közúti forgalom zavartalan biztosítására hivatkozva tagadhatja egy előre bejelentett rendezvény, illetve tüntetés engedélyezését. Azoknak, akik ott laknak, ahol demonstrálnak, el azt el kell viselniük, a rendőrségnek viszont gondoskodnia kell arról, hogy a tüntetők, a civil lakosság és az esetlegesen megjelenő ellentüntetők ne keveredjenek, ne verekedjenek össze. Ezt meg lehet oldani, amennyiben elég idő áll rendelkezésre, és fel lehet mérni a helyszint, meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket. De mit tegyenek a rendőrök, ha mondjuk egy cigányok lakta városrészben, vagy telepen egy demonstráció résztvevői egyenruhában, vagy ahhoz hasonló öltözetben, kettes-hármas csoportokban „esti sétára” indulnak? Szinte biztosra vehető, hogy a lappangó konfliktus fellángol. Az ilyen helyzetben „benne van” a súlyosabb, rasszista incidensek lehetősége is. Hasonló ahhoz, amire néhány éve Sajóbábonyban történt. (Ismeretes, hogy ennek cigány résztvevőit nemrég a megyei bíróság a rasszista indíték miatt súlyos ítélettel sújtotta, amit arra alapozott, hogy egy „járőröző” gépkocsi utasaira támadó cigány fiatalnál „Halál a magyarokra!” feliratú botot találtak.) 

Nyilvánvaló, hogy a tüntetésre szóló engedély, amit a hatályos törvények szerint a rendőrségnek ki kell adnia, nem terjedhet ki a tudatos provokációra, az interetnikus gyűlölet szítására. A hatóságnak ki kellene kötnie, hogy a rendezvény résztvevőinek, annak befejezése után, gyorsan el kell hagyniuk a környéket, mert ha nem ezt teszik, a rendőrségi védelem helyett szankciókra számíthatnak. Továbbá meg kellene követelni, hogy  a kisebb, cigányok lakta falvakban, illetve városrészekben csak azok demonstráljanak, akik előzőleg személyesen jelezték ezt a szándékukat, azaz tüntetőként regisztrálták magukat. Szóba kerülhet az is, hogy a szervezők anyagi biztosíték helyezzenek letétbe, az esetlegesen okozott károk megtérítésére.  

Elejét kell venni annak, hogy ugyanaz a radikális társaság, még ha több szervezet nevében is, egyszerre több helyen, ugyanarra a napra jelentsen be demonstrációt. (Így meg lehet gátolni, hogy az igen költséges rendőrségi készültséget feleslegesen rendeljék, mint legutóbb Csókakőn.) Ha ahhoz, hogy valaki részt vegyen az országgyűlési választáson, fel kell vetetnie magát egy listára, miért ne lehetne ugyanezt elvárni azoktól, aki robbanásveszélyes helyen akarnak gyűlésezni és felvonulni? Természetesen a tüntetők előzetes regisztrációja szóba sem jöhet Budapesten, illetve a nagyobb városokban, azokon a helyszíneken, ahol nem fenyeget a többség és a kisebbségi közötti, etnikai jellegű konfliktus. Mindehhez természetesen módosítani kellene a hatályos gyülekezési törvényt, amit azonban minden parlamenti párt támogatna, a Jobbik kivételével.

Meg kell akadályozni, hogy a Jobbik, illetve a különféle gárdák folyamatosan olajat öntsenek a tűzre, s ezen a saját politikai pecsenyéjüket sütögessék. A Jobbik politikáját meghiusítaná, ha haladna a cigányok társadalmi és gazdasági integrációja, és a rendőrségnek javítana a kisebb súlyú bűncselekmények felderítését, és a bűnmegelőzést. Sajnos, a külföldi és hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a kívánatos célok megvalósítása nem egyszerű, és ha lesznek eredmények, azokat hosszú idő, talán évtizedek múlva érzékeljük majd.  De addig is meg kell akadályozni, hogy a széljobboldali radikálisok „igazságtétel” ürügyén megfélemlítsék és provokálják a cigányokat, és a médiában erről megjelenő képek itthon felzúdulást keltsenek, külföldön pedig Magyarország ellen hangolják a nemzetközi közvéleményt.

Pelle János
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
MTI Hírfelhasználó