"Betörtek az oláhok, megüzenték a háborút!" II.
A huszadik századi magyar-román viszony első, mára többé-kevésbé elfeledett epizódja volt az 1916 augusztusi „erdélyi betörés”.
2012. december 10. 08:26

Bár a sorsdöntő ülésen ellentét bontakozott ki Bratianu akkori és Alexandru Maghiloman volt miniszterelnök között (utóbbi elhamarkodottnak tartott a hadüzenetet) végső soron a koronatanács többsége, a királlyal egyetértésben amellett döntött, hogy támadjanak, mert ezt az utolsó esélyt Romániának nem szabad elszalasztania. A korabeli híradások szerint, amikor augusztus 27-én délelőtt nyilvánosságra hozták a hadüzenetet a monarchia ellen, a bukaresti utcák hangosak voltak a köszöntőktől és az énekektől. A tereken hórát jártak, az Erdélyből átszökött román hazafiak lelkesítették a bukarestieket. Egyikük így emlékezett vissza a „szent napra”: „Minden román lélek megremegett a meghatározó tett előtt. Most vagy soha! Győzünk vagy elveszünk! Isten segíts!... Számunkra, az országba menekült erdélyieknek megszűnt a semlegesség kálváriája. Vagy győztesként térünk haza, vagy otthagyjuk csontjainkat a Kárpátok völgyeiben.”

Az idézett levélrészletet Veres Emese-Gyöngyvér: „Mikor Oláhország hadat izene…”  - A barcasági csángók kálváriája című, 2008-ban megjelent és lényegében visszhangtalanul maradt kötete közli. A könyv alapos levéltári kutatásokra és a korabeli sajtóanyagra támaszkodva idézi fel a dél-erdélyi Torontál megyében élő csángó magyarok sorsát, akik menekülni kényszerültek a betörő román csapatok elől. De nemcsak ők keltek útra: valóságos népvándorlás kezdődött, a Maros vonalán túlra, Észak-Erdélybe, illetve a menekültvonatokkal az ország belsejébe, Szegedre, Budapestre, sőt, a Dunántúlra is.  Nemcsak a magyarok vagy a szászok hagyták el az otthonukat, de a mintegy ötszázezer menekülő között sok román is  voltak, aki az adott katonai viszonyok között nem látott esélyt arra, hogy Erdély „felszabadítása” sikerrel járhat.

A benyomuló román csapatok 10-20 kilométerre nyomultak előre a határ egész vonalán, a legmélyebben 60-80 kilométerre jutottak. Kezdettől fogva látszott, Románia részéről inkább szimbolikus aktusról van szó, jelezték területi igényüket, melyet a háború befejezése után kívánnak érvényesíteni. Azután, hogy augusztus 27-én este fél kilenckor átlépték a határt a keleti és a déli Kárpátok hágóin, egy-egy gyalogos hadoszloppal, lassan nyomultak előre. Igyekeztek nem különösebb kárt tenni abban az országrészben, mely előbb-utóbb amúgy is Romániához tartozik majd. Ugyanakkor a magyar sajtó mindent megtett, hogy a lehető leggonoszabb színben mutassa be a támadást. „A románok orvul indított támadása bombaképpen csapott le a mit sem sejtő határmenti magyar és szász lakosságra, amelynek még élénk emlékezetében éltek azok a rém- és gonosz tettek, amelyeket az erdélyi románság 1848-ban a védtelen magyar lakossággal szemben elkövetett. Még nem mentek feledésbe az abdurdbányai, zalatnai és nagyenyedi rémnapok. Így elképzelhető a leírhatatlan rémület, amely a jobbára aggokból, nőkből és gyermekekből álló határ menti magyarságot elfogta a váratlan román hadüzenet hírére, amely mindenfele futótűzként terjedt tovább”, írta Nagybaconi Nagy Vilmos, az események résztvevője a Románia elleni hadjárat 1916-17 című munkájában.

Szerencsére 1916 szeptemberében nem tört ki polgárháború Erdélyben, ahogy később sem, a huszadik század folyamán: csak kisebb-nagyobb atrocitásokra került sor. Ezek még kevésbé voltak súlyosak, mint amelyek 1940 augusztusában, , vagy 1944 szeptemberében történtek, amikor a magyar honvédség, illetve a Szovjetunió elleni háborúból sikeresen kiugrott Románia csapatai foglaltak el területeket Erdélyben.

Veres-Emese Gyöngyvér dél-erdélyi születésű, Budapestre áttelepült néprajzkutató az 1916 augusztus végi román betörést megörökítő rigmusokat tartalmazó füzeteket talált, sőt, még olyan idős adatközlőkkel is találkozott, akik gyermekkorukból emlékeztek az akkori eseményekre. Íme egy jellemző részlet egy Jámbor János nevű, hat elemit végzett, és az első világháborúban magyar katonaként harcolt barcaújfalusi földműves hosszabb, verses elbeszéléséből.

                     „Kilencszáz-tizenhat augusztus havának

                       Huszonnyolcadikán meg is támadának

                       Keservesen veré a polgár a dobot

                       Hogy mindenki rögtön hagyja el a falut…

                       Lett nagy lótás futás az egész községbe

                       Sírás jajgatás hogy mi lesz ennek vége

                      Azt sem tudta a nép hogy mit hová rejcsen

                      Föld alá ássa-é – vagy magával vigyen?

                      A föld alá ástak, pinczébe falaztak

                      Mások mit lehetett szekerükre raktak

                     Némelyek marhát is köttek szekér után

                     Mások meg otthagyák, udvaron és utcán…”

A komótosan támadó román hadsereg, bármilyen megfontoltan haladt – előrenyomulásában leginkább az üdvözlő beszédek hátráltatták - azért így is elfoglalta Brassót, ahonnan a hatóságok előzetesen elszállították a városháza iratait és a bankok pénzkészletét. A szászok lakta nagyvárosban Fabricius Frigyes polgármester-helyettes németül üdvözölte a bevonuló román csapatok parancsnokát, Darvari ezredest, aki hosszabb román szónoklattal válaszolt. Ebben azt fejtegette, hogy nem mint barbárok jöttek, hanem mint harcosok, és igyekezni fognak megóvni a város lakóit minden balszerencsétől és bajtól. Ezek után egy román polgárt, dr. Bailescu Györgyöt nevezett ki polgármesternek, aki felszólította a lelkészeket az istentiszteletek megtartására, de szigorúan megtiltotta a tornyokban való harangozást.

Brassó első román megszállása 1916 október nyolcadikáig tartott, amikor kemény harcok után kiszorították a román csapatokat a városból, majd néhány nap múlva Erdélyből is. Előzőleg bekövetkezett az, amitől Bukarestben tartottak: Mackensen német tábornok Duna-hadserege Bulgária felől benyomult Romániába, miután rajtaütéssel elfoglalta a román erődöt, Tutrakant. A Bukarestet délről fenyegető veszély arra késztette a román hadvezetést, hogy erőit déli irányban átcsoportosítsa, kivonja a csapatait Erdélyből. De már ez sem segített. A 9. német hadsereg északról, Erdélyből tört a román alföldre, míg Mackensen csapatai a Dunán átkelve 1916 december hatodikán elfoglalták Bukarestet és Ploiestit, és katonai közigazgatást vezettek be. A német megszállók – mert az osztrák-magyar hadsereg ebben az időben már a német vezérkar alárendeltségében működött – viszonylag gyorsan helyreállították a román gazdaságot, a termelést a háború szolgálatába állították. Végül a keleti front összeomlása és az oroszországi forradalom kitörése után, 1918. május 7-én a központi hatalmak megkötötték a bukaresti békét, melyről már akkor sejteni lehetett, hogy a románok csak kényszerből tartja be. Így is történt, és Románia, már Bulgária összeomlása után, az első világháború utolsó napjaiban újra hadat üzent Németországnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának, megtagadva a bukaresti békét, hogy a győztesek között lehessen, és kielégíthesse területi igényeit.

A viszontagságokkal teli, huszadik századi magyar-román viszony első, mára többé-kevésbé elfeledett epizódja volt az 1916 augusztusi „erdélyi betörés”, melyet még több, súlyosabb követett. Alapjában véve azonban a két ország közötti konfliktust mindig a nagyhatalmak érdekei élezték ki, a két nép sokkal jobb viszonyban volt annál, ahogy ezt a szélsőséges nacionalisták, mindkét oldalról láttatni szerették volna. Most, hogy mindkét ország az Európai Unió tagja lett, és az érdekei sok tekintetben közösek, remélhetőleg sikerül előrelépni a közös múlt feldolgozása terén is. 

Pelle János
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó