A Fidesz előtt az MSZP és a DK "élcsapata"
A rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen kezdődött demonstráció a Fidesz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokratikus Koalíció (DK) szervezésében Bayer Zsolt cikke miatt.
2013. január 13. 15:50

A rendezvényen számos politikus és közéleti személy is megjelent, mások mellett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Vadai Ágnes alelnök, valamint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politikusok.

A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban felirattal: "Én is cigány vagyok". Mások uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak magukkal.

A tüntetőket a Fidesz székházára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: "Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!"

A demonstrációt a DK azért hirdette meg, hogy így tiltakozzanak Bayer Zsolt január 5-én, a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt. Bayer Zsolt írásában a szigethalmi bűncselekményre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását.

A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott írásában Bayer Zsolt.

A cikk miatt két magánszemély feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség.
Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tüntetésen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.

A szélsőbaloldal a gyilkosok pártján

Azok, akik ahelyett, hogy elítélnék a brutális bűncselekmények elkövetőit, és pótcselekvésből utcai cirkuszokat szerveznek, alkalmatlanok a felelős politikai szerepvállalásra.

A baloldal bátorítja a bűnelkövetőket, hiszen szerintük nem az a bűnös aki embert öl, hanem az, aki ezen felháborodik.

Magyarország nem kér többet Ron Werber gyűlöletkampányából, az emberek hergeléséből.

A Fidesz további megoldásokat keres arra, hogyan szorítsuk vissza a brutális támadásokat. A rendőrség példás gyorsasággal fogta el mind az ózdi, mind pedig a szigethalmi gyilkosságok gyanúsítottjait, ami visszatartó erő lehet a bűnözők számára.

Felszólítjuk a baloldalt, hagyja abba a gyűlöletkampányt, ne álljon a gyilkosok oldalára!

Selmeczi Gabriella,
a Fidesz szóvivője 

MTI, OS