Gyurcsány nem ért egyet Mesterházyval
A Demokratikus Koalíció vezetője szerint úgy igazságos, ha az kap magyar állampolgárságot, aki Magyarországra is települ.
2013. január 25. 13:58

Tudomásul vette, de nem ért egyet az MSZP elnökének bocsánatkérésével Gyurcsány Ferenc. Mesterházy Attila nemrég Kolozsvárott megkövette az erdélyi magyarokat az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004-es népszavazás ügyében. Gyurcsány Ferenc péntek reggel a Kossuth Rádióban kijelentette: jobboldali nyomás a kettős állampolgárság elismerése, ami helyett lenne más megoldás. A Demokratikus Koalíció vezetője szerint úgy igazságos, ha az kap magyar állampolgárságot, aki Magyarországra is települ.

Az MSZP 2004-ben sokáig elemezte, mi lehet a helyes magatartás ebben a kérdésben – mondta a volt kormányfő, hozzátéve: azok az intézkedések, amelyek visszafelé akarják átírni a történelmet, nem jó megoldások. Abban a kérdésben is hezitáltak, hogy álláspontjukat hogyan lehet elmondani a kampányban, végül úgy döntöttek, „nem szabad taktikázni, határozottan és tisztességesen el kell mondanunk, mire gondolunk” – magyarázta a politikus.

Sokszor előfordul, hogy egy állam vagy közösség nem tudja helyesen és jól orvosolni a tagok problémáit – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Kiemelte: „Nem az a kérdés például, hogy Trianon tragédia-e Magyarország számára, hanem az, hogy ezt az autonómia kiterjesztésével, a határok átláthatatlanná tételével kell megoldani, vagy úgy, hogy állampolgársági jogot adok mindazoknak, akik egyébként majd Sydneyben, Los Angelesben vagy Kolozsváron szólhatnak bele – szavazati joguk által -, hogy milyen legyen Magyarországon az adótörvény." Azok döntsenek, akik viselik a következményeket – tette hozzá.

A volt kormányfő kifejtette: hazug a mai jobboldali álláspont, amit jól mutat, hogy 2004-ben Orbán Viktor is azt mondta, eszében sincs szavazati jogot adni a külhoni magyaroknak, az első Orbán-kormány idején pedig Martonyi János a Velencei Bizottságnak írt levelében kijelentette, hogy nem áll szándékukban kettős állampolgárságot adni. Biztos vagyok benne, hogy a mi álláspontunk az, amelyik hosszú távon kiállja majd a történelem próbáját – mondta Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádióban.

hirado.hu
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó