A "mélyhűtött cápa"
A szovjet államiság felbomlása után nyolc évvel az egykori KGB tiszt állt a Föderáció hajójának kormánykerekéhez.
2013. január 30. 12:30
Kapcsolódó cikkeink
> Putyin szeretőt tart, apa lett?

Egy mélyhűtött cápa mered ránk a képről: rideg és dermesztő tekintete nem árulkodik semmiféle érzelemről. A fotó 1979-ben készült a KGB-egyenruhás, fiatal Putyinról, aki ma a 140 milliós Oroszország „Atyuskája”. Már a szovjet szervezet magyar testvérének említésekor is lúdbőrös lesz az ember, aki még tudja, mit jelentett a „csengőfrász”, és emlékszik a felszabadult sóhajra, ha éjjel nem rá törték az ajtót a kék-parolis pribékek, hanem - egyelőre - a szomszédra. Az ÁVH mintaintézménye a Nagy Testvérnél életveszélyesen példás rendben működött. Akkor még 240 millió állampolgár rettegett tőle. Az apparátus 480 ezer embert foglalkoztatott.

Előbb Cseká-nak hívták. Ez az orosz Rendkívüli Bizottság (Csrezvicsájnij Komityet) nevet viselte, aztán KGB lett belőle (a Komityet Goszüdarsztvennoj Bezopasznosztyi) kezdőbetűi alapján. Jelentése: Állambiztonsági Bizottság. A kötelékében tevékenykedők maguk között csak „Kantórának”, Hivatalnak,vagy Irodának becézték. Ma FSB-nek hívják, ez az (orosz) Föderáció Biztonsági Szolgálata.

Miután a betűszókat, illetve fogalmakat ismerjük, nézzünk be kicsit a kulisszák mögé. A szervezetet egy beteglelkű, vérszomjas kommunista aparátcsik, bizonyos Félix Dzerzsinszkij építette fel 1917-ben, a hasonlóan finoman cizellált lelkületű Sztálin útmutatásai alapján. A bolsevik titkosszolgálat, a „Párt pajzsa és kardja”, Moszkvában egy hatalmas épületkomplexumban rendezkedett be a Lubjanka téren. A szovjet államvédelmisek gaztetteit könyvtárnyi dokumentum tanúsítja, amit egy időben felszabadítottak, tehát mindenki számára elérhetővé tettek, de aztán hamarosan ismét zároltak. Lehet találgatni, miért?

Nem a rémségek felidézését célozza ez az írás, hanem a KGB-nek egy hallatlanul érdekes időszakban játszott szerepét igyekszik megvilágítani. 1991 tavaszára a Szovjetunió végelgyengülésben vegetált. Két hatalmi központ alakult ki a fővárosban. Az egyik a romló életszínvonal miatt egyre népszerűtlenebb Mihail Gorbacsov főtitkáré, aki mellesleg a hadsereg és a titkosszolgálat főparancsnoka is egyben, a másik centrum a hajdani párttitkár, Borisz Jelcin körül formálódott,aki egyre népszerűbb lett, mert szembe mert menni a pártapparátussal, és akit ’90-ben az Orosz Föderáció Legfelső Tanácsának elnökévé választottak. Jelcin 60 évesen kommunistából demokratává vedlett.

Az egyre áttekinthetetlenebb politikai helyzetben a KGB testületileg kezdett félni. Mi lesz velünk, ha összeomlik a rendszer? Könnyen maga alá temethet – gondolták. Joggal. 1991 nyarán kulmináltak az események. Jelcin elnökké választása után újabb pártok alakultak, a KGB világosabb fejű emberei pedig felismerték, hogy a Párt egyeduralmának napjai meg vannak számlálva. Ebben az egyelőre forradalmi helyzetben a titkosszolgálat vezetői elhatározták, hogy előre kell menekülni, vagyis az új szelek szárnyán lehet csak tovább vitorlázni, és ahol lehet, befolyásolni a történéseket. Az állomány eleddig feltétlen hűsége is fellazult, egyrészt kifejezetten gonosz, embertelen vezetőik miatt, másrészt a kommunizmus iránti bizalomvesztés következtében.

Borisz Jelcin Orosz Föderációja állam lett az államban, ergo saját biztonsági szolgálatra van szüksége, amely képes leszerelni az „utca” esetleges megmozdulásait – sugalmazták a testület főtisztjei. Ugyanakkor rádöbbentek arra is, hogy a régi módszerekkel, a lakosság állandó zaklatásával, a besúgó rendszerrel és a másként gondolkozók letartóztatásával nem stabilizálható egy modern állam. Pikáns helyzet alakult ki: az egykor véreskezű, de már „progresszív csekisták” kezdtek felesküdni a demokráciára és a jogállamiságra. Kutyából szalonna…? Tény viszont, hogy a polgárjogi harcosokká lett egykori állami terroristák akadályozták meg, hogy az augusztusi felkelés polgárháborúvá váljon.

Gorbacsov a Krim félszigeten nyaralt. Távollétében a KGB 1988 óta hivatalban lévő első embere, Krjucskov, meglehetősen dilettáns módon, puccsot szervezett ellene. Azzal nem számolt, hogy mindkét táborba (!) a saját emberei épültek be, akik nem fogják egymást irtani. Hiába vonultatott föl több száz tankot és indult a Vörös tér felé, a polgári lakosság ellenszenvvel, sőt dühvel fogadta a páncélosokat, ahol lehetett megakadályozva azok továbbhaladását. Ez három emberéletet követelt. Az egykor mindenható KGB megbénult. Három nap alatt „kifújt” a puccs, amely meggyorsította Jelcin Hatalomátvételét. Decemberre teljesen széthullott a szovjet állam.

A civilek még a nyáron elfoglalták és feldúlták a KGB központot, a Lubjanka börtönt, Krjucskovot pedig letartóztatták. Ledöntötték az alapító Dzerzsinszkij gránitszobrát is az épület előtt, de azt nem tudták megakadályozni, hogy a testület magja átmenekítse magát az új rendszerbe. A KGB maradékát átépítették, átszervezték, többször új nevet kapott, de – ellentétben a Stasival – véglegesen sohasem számolták fel. Krjucskovot leváltották, persze. Utódai között olyan tanult, értelmes emberek kerültek az „Iroda” élére, mint Nyikolaj Petrusov, illetve a ma is regnáló Alexandr Vasziljevics Bortnyikov hadseregtábornok. A „régiek” számára egyenesen sokkot jelentett, hogy nyugati tanácsadók segítségét igénybe véve alakították ki az új FSB-t.

A szovjet államiság felbomlása után nyolc évvel az egykori KGB tiszt állt a Föderáció hajójának kormánykerekéhez. Putyin Drezdában átélte a Stasi szétverését és megalázónak tartotta azt. Mai tanácsadói közül jó páran – nem éppen megalázó fizetésért – társai voltak egykor a hárombetűs bűnszervezetben.

Radnóti László
MTI Hírfelhasználó