Fidesz: MSZP-s kampány az "éhségmenet"
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció - ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre. Szabolcsból negyvenen indultak az "éhségmenet" keretében Budapestre.
2013. február 2. 12:00

Az "Éhségmenet" tiltakozó akció keretében negyven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstráló indult útnak Nyíregyházáról Budapestre szombaton, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét a szerinte egyre nagyobb arányú elszegényedésre.

    A nyíregyházi városháza előtti téren gyülekező, Munkát, Kenyeret! feliratú transzparenseket és zászlókat kezükben tartó tiltakozókhoz hatvan, velük szolidaritást vállaló ember is csatlakozott, aki tapssal búcsúztatta a zuhogó esőben 260 kilométeres útra indulókat.


    Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta az induláskor, hogy február 11-én, a parlament tavaszi ülésszakának első napján "11 megye tiltakozói olyan hangerővel követelnek majd munkát és kenyeret az Országgyűlés épülete előtt, amelybe beleremegnek az ülésterem ablakai".
    Halmi József, Győrtelek MSZP-s polgármestere azt hangoztatta, hogy a "legnehezebb helyzetben lévő Szabolcs megye üzenetét viszik az éhségmenet tagjai a fővárosba, lépéseket követelve nehéz sorsuk megváltoztatásáért".


    Tukacs István, az MSZP térségi országgyűlési képviselője az MTI-nek a helyszínen elmondta: a megye közel 580 ezer lakosának egyharmada ma már úgynevezett "mélyszegénységben" él. A lakosság fele pedig közelít a létminimum alatt élők táborához - tette hozzá. Kitért arra, hogy a szabolcsi foglalkoztatási mutatók a legrosszabbak közé tartoznak, a legutóbbi három évben ötven és hatvanezer között állandósult a nyilvántartott munkanélküliek száma.


    A szabolcsi "éhségmenet" tagjai - mint az egy transzparensen olvasható - Sonkád, Győrtelek, Nyírbátor, Ököritófölpös, Levelek, Demecser, Nyírmeggyes, Szamossályi és Nyíregyháza közmunkából élő lakói. Az egyikük, a nyíregyházi Farkas Mihály elmondta: több, mint tíz éve nem talál munkát, hat hónapig volt közfoglalkoztatott, havi 47 ezer forintért, most pedig 22 800 forintot kap. "Ebből kellene megélnünk a feleségemmel, enni, rezsit fizetni, ruházkodni, ami lehetetlen" - fogalmazott.


    A tiltakozók petíciót adtak át a nyíregyházi munkaügyi kirendeltségen, amelyben magasabb közmunkabért, a gazdagokat jobban terhelő adókat, a Munka törvénykönyve és a szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát, megváltoztatását követelték.

A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció - ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.

    A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy "az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira", amelynek kormányzása alatt, 2002-2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban.
    Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták "éhségmenet" szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését.


    Tilki Attila emlékeztetett arra, hogy a képzettség nélküli közmunkások bére az idén 75 500 forintra emelkedik, a végzettséggel rendelkezőké pedig 96 800 forintra. Akik pedig a közmunkások irányítását végzik, havonta 106 000 forintot kereshetnek a közmunkaprogramban.

    A képviselő kiemelte: az Orbán-kormány éppen a halmozottan hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartott kihelyezett, vásárosnaményi ülésén jelentette be, hogy a foglalkoztatási gondokkal küzdő térségekben szabad vállalkozási övezetek kialakításával ösztönzi a munkahelyteremtést. Az országban 47, Szabolcs megyében 8 térségi övezetet jelöltek ki, ahol a munkahelyteremtő befektetők beruházási, adópolitikai és foglalkoztatási kedvezményeket kapnak, hogy az érintett térségekben minél többen helyezkedhessenek el az elsődleges munkaerőpiacon, a közmunka helyett.


    Vinnai Győző, szabolcsi kormánymegbízott, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint "a szocialisták éhségmenet szervezésének álságosságát az is mutatja, hogy a kelet-magyarországi megyék felzárkóztatására most dolgoztak ki programot, nem pedig akkor, amikor nyolc évig hatalmon voltak és meg is valósíthatták volna azt".


    Simon Miklós, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő, Nyírbogát polgármestere hozzátette: Nyírbátor térségében 2002 óta folyamatosan nőtt a munkanélküliség, csak tavaly év végén sikerült megállítani. Ebben annak is nagy szerepe volt, hogy Szabolcsban 2012-ben mintegy 37 ezren vehettek részt a négyszeresére növelt közmunkaprogramban - jegyezte meg.

mti