Roma mediátorok (I.)
Az elemzéssorozat a roma közösségek esélyeinek javítását az iskoláztatás felől közelíti meg.
2013. február 8. 10:46

Nem a mai magyar iskolarendszer egészének a vizsgálatára vállalkozunk, annál is kevésbé, mert arról jelent meg korábban elemzésünk, és az ott leírtak természetesen a roma gyermekeket is érintik. Nem kívánunk ítélkezni abban a kérdésben, hogy a 2013. január 1-én államosított iskolarendszer hatékonyabb lesz-e az integráció biztosításában, mint a korábbi decentralizált iskolarendszer, hiszen egyelőre hiányzik a megfelelő távlat ennek vizsgálatához.

Annyi bizonyos, hogy 2013 előtt a magyar volt az Európai Unió egyik leginkább decentralizált iskolarendszere, de ha sikerült volna a mobilitás és a társadalmi integráció ügyét legalább a szintén decentralizált finn iskolarendszerhez hasonló módon biztosítani, akkor többek között erre az elemzéssorozatra sem volna – talán – szükség. Azonban az otthonról hozott „plusz”, a kulturális tőke meghatározóbb a magyar, mint a finn iskolarendszerben, és Magyarországon az iskola újratermeli a társadalmi különbségeket, ahelyett, hogy kiegyenlítené. Könnyen lehet, hogy az állam éppúgy vereséget szenved ebben a küzdelemben, mint az önkormányzatok. De ennek megítélése most nem ennek az elemzésnek a feladata.

Egyetlen részkérdésre fókuszálunk: a roma iskolai mediátorok, vagy más elnevezéssel iskolai asszisztensek foglalkoztatása mellett érvelünk, felsorakoztatva hazai érveket és nemzetközi példákat. A romák iskolai problémáiról – amelyek sokkal inkább a magyar iskolarendszer problémái – számos cikket, tanulmányt, elemzést írtak szociológusok, oktatáskutatók és romakutatók. A sorozat nem vállalkozik a témáról írott majdnem könyvtárnyi szakirodalom áttekintésére és ismertetésére. A jelenlegi helyzetet azért mutatjuk be, hogy érzékeltessük a roma mediátori intézmény országos méretekben történő elterjedésének időszerűségét és indokoltságát.

Elakadt társadalmi mobilitás

A szakemberek régóta próbálják felhívni a figyelmet a magyarországi romák oktatásával kapcsolatos problémákra. De ne gondoljuk, hogy a romák helyzete csak magyar vagy közép- és kelet-európai probléma. Az Európai Unió legnagyobb (10-12 milliós) kisebbségi csoportjáról van szó, vagyis – némileg ironikusan – a romapolitikát is olyan tényezőnek tekinthetjük, amelyik az európai kohézió erősítésére hivatott. A hazai és a nemzetközi szakirodalom a diszkriminációban, a szegregációban és a marginalizációban jelöli meg a romák alacsonyabb iskolai részvételének az okát. De az okok valójában mélyebbek.

Köztudomású, hogy Magyarországon az államszocialista rendszer nagy lépéseket tett abba az irányba, hogy ledöntse az előítéletek és privilégiumok ósdi falait az oktatás-nevelés terén. Mi több, szerencsés módon az államszocialista rendszer az oktatás-nevelés terén építkezhetett az előző korszak, a 20-as és 30-as évek kultúrpolitikai eredményeire. Nem szorosan a romák iskoláztatásának témájához, de az oktatás-nevelés témaköréhez annál inkább hozzátartozik a folytonosság, amelyik a rendszerváltásig kimutatható a magyar oktatáspolitikai koncepciókban.

Milliók áramlottak be az iskolarendszerbe, a falusi szegénysorról, a zsellérsorról, és a cigánysorról is. Elsőre úgy tűnik, hogy a társadalmi mobilitás igénye teljesült. Sőt, a romák iskoláztatása szempontjából az összkép első ránézésre még imponálóbb: az 1960-as években, amikor a roma fiatalok 90%-a részt vett az iskolarendszerben, a roma népesség harmada analfabéta volt, az 1990-es évek végére ezt a 14-19 éves korosztályban teljesen sikerült felszámolni.

De már az 1971-es első, Kemény István által végzett országos cigányvizsgálat is megállapította, hogy a magyarországi cigányság továbbtanulási mutatói elmaradnak az országos átlagtól: a 15 évesnél idősebb cigányok 0,5%-a jutott el az érettségiig és 0,1%-uk a diplomáig. A kutatás felhívta a figyelmet a szocialista rendszer önképe és a társadalmi valóság között feszülő diszkrepanciára: egyenlősítési szándék ide vagy oda, az iskolák már (vagy még) akkor is szelektáltak, ha más módon is, mint a régi (és új) polgári világ iskolái. Az 1970-es évektől egyre jobban elterjedt a roma tanulók gyógypedagógiai tagozatra, vagy kisegítő osztályokba irányításának gyakorlata, amelyik túlélte a rendszerváltást is. (Dupcsik 2009, 212.)

A demokráciával a helyzet nem javult, hanem romlott. A roma fiatalok körében a továbbtanulási tendenciák egy piramishoz hasonlítanak. Az általános iskola elvégzését tekintve még nincsen szignifikáns különbség a roma és a többségi társadalom között. Az általános iskola felső tagozatán – részben a szaktárgyak miatt megnövekedett tananyag következtében – megkezdődik egy lassú lemorzsolódás. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor tanulmánya szerint a 2005/2006-os tanévben az általános iskolát sikeresen befejező roma tanulóknak több mint fele (58%) szakiskolában, 8%-a pedig gimnáziumban folytatta a tanulmányait.

Ez az adat rémisztő, ha a nem roma társaik továbbtanulási arányaival hasonlítjuk össze: utóbbiak a kérdéses időpontban egyértelműen az érettségit adó gimnáziumot (34%) és a szakma mellett érettségit adó szakközépiskolát (42%) preferálták, szemben a Magyarországon sajnálatosan lenézett, és alacsony presztízsű szakiskolával. Egyértelműnek látszik, hogy a bajok forrása az általános iskola felső tagozatában keresendő. Itt kezdődik el az olló szétnyílása a többségi társadalom gyermekei és a roma gyermekek között, amelyik aztán felelős a későbbi életpályáért.

Minden kutatás szerint a magyar oktatási rendszerben a diákok teljesítményét nagymértékben meghatározza a szülői környezet, a családi háttér. A jelenlegi magyar iskolarendszerben zajló változások (pl. az alsó tagozaton a buktatás visszaállítása, a Híd-program, a szakmunkásképzés átalakítása) a szakadék megszüntetése helyett csak erősíti, kidomborítja az otthonról hozott szociokulturális hátrányokat. Holott az iskolarendszer deklarált feladata éppen ezeknek a hátrányoknak a kiküszöbölése lenne.

Erre azonban a 2013. január előtti dencentralizált iskolarendszer nem volt képes – és könnyen lehet, hogy nem sikerül az állami iskolának sem. Legalábbis önmagában nem. Ugyanis nem csak az intézményektől kellene várni a megoldást. Itt lépnek be a képbe azok a roma fiatalok, akik mediátorként közvetíthetnek az iskola és – különösen a mélyszegénységben, leszakadó régiókban élő – roma közösségek, illetve a roma családok között. Előbb azonban lássuk röviden, miért vált a romák számára az iskola a többségi társadalom zsarnoki hatalmának szinonimájává nemcsak Magyarországon, hanem Európa összes országában – legalábbis a 90-es évekig.

A romák iskoláztatásával kapcsolatos problémák

Nagyjából konszenzus van abban a kérdésben, hogy a romák felemelésének kulcsa az oktatás. Azonban ennek kimondása még nem elég. Minden országban érvényesül több-kevesebb szegregáció a romákkal szemben, emellett a roma életvitel, kommunikáció, és főleg a roma családmodell bizonyos sajátosságai (pl. az időkezelésnek a többségi családokhoz képest lazább jellege, a gyermekek „demokratikus” bevonása a családi döntéshozatalba, a szülők és a gyermekek közötti melegebb kapcsolat) nem illeszkedik az iskola szükségszerűen zárt, hierarchikus, sőt „autoriter” világához, ahol mindent a pontos időbeosztás strukturál.

A családban a roma gyerek egyenrangú fél, míg az iskolában alárendelt. A klasszikus roma családmodell megengedőbb a gyermek kívánságaival szemben, mint a többségi társadalom családmodellje, az iskola viszont a „késleltetett jutalmazás” logikájára épít, amelyik bizonyos erőfeszítést kíván meg a tanulóktól. A gyereknek meg kell tanulnia türelmesnek és csendesnek lenni, és azt, hogy ki kell érdemelnie a figyelmet. Ez ellentétben áll a családban betöltött státusszal, ahol a gyermek áll a középpontban.

A roma család és az iskola közötti konfliktusok okai:

 

 

  •           a roma családmodell (gyermekek nagyobb szabadsága, önkontroll és napirend hiánya, „demokratikus” döntéshozatal stb.)

    • az otthonról hozott viselkedési és kommunikációs minták és az iskola által megjelenített társadalmi minták ütközése

    • a gyermek-tanár, szülő-iskola viszony a roma-gádzsó viszonyrendszerbe helyeződik bele

    • a roma fiatalok korábbi felnőtté válása, emiatt az otthoni és iskolai elvárások ütközése (pl. kimaradások, hiányzások)

    • szegregáló tendenciák (intézményes: kisegítő iskolákba/osztályokba utalás, illetve részben spontán: „white flight” – a többségi szülők elviszik a gyermekeiket, ha a kisebbség arány elér egy szintet)

    • régiónként eltérő mértékben a kulturális okok (nagyobb mobilitás, a többségétől eltérő kommunikáció)

    • szociális okok: a mélyszegénység kultúrája

    Ez a helyzet már önmagában is hordozza az összeütközés lehetőségét. Ezt még fokozza, hogy a konfliktushelyzet egy roma-gádzsó viszonyrendszerbe helyeződik bele, ahol a tanár nem csak általában a hatalmat, hanem a gádzsók értékrendjét is közvetíti/képviseli.

    Arról nem beszélve, hogy például a balkáni országokban a romák zárt közösségei megőrizték eredeti nyelvüket, így a többségi nyelv nem kellő szintű ismerete is hátráltatta beilleszkedésüket, és a gyermekek iskolai teljesítményét (Magyarországon ez utóbbi probléma nem releváns, mivel a magyarországi romák 89%-a anyanyelveként beszéli a magyar nyelvet). Nyugat-Európában és a Balkánon bizonyos cigány népcsoportok a mai napig nomád életmódot folytatnak, ami megnehezíti az iskolába járás kikényszerítését a hatóságok részéről.

    Ha ez még mind nem lenne elég, az objektív tényezők, vagyis a roma közösségeket sújtó mélyszegénység, az alacsonyabb szintű foglalkoztatás, a lakóhelyi gettósodás mind hozzájárultak ahhoz, hogy a roma gyerekek nagyobb arányban morzsolódtak le, mint a többségi családok gyermekei. Ebben nem volt különbség jóléti és kevésbé jóléti társadalmak között. Döbbenetes adat például, hogy az 1970-es években a finnországi romák 25%-a semmilyen szintű oktatásban nem vett részt.

    Az Európai Unió számos országában alkalmaznak roma mediátorokat vagy – más néven – roma iskolai asszisztenseket, akiknek különböző feladataik lehetnek, de alapvetően két nagy feladatkört ölel fel a tevékenységük: a tanárok munkájának segítését (vagyis az iskolán belül a tanár-diák interakcióban való részvételt), valamint az iskola és a szülői ház, a roma közösségek közötti kapcsolattartást (az iskola-közösség interakcióban vesznek részt). A program a szubszidiaritás elvére épül, amely szerint a kisebb közösségeket be kell vonni a megoldások keresésébe (ez az európai fejlesztési politikának és a római katolikus egyház szociális tanításának egyaránt az alapelve, sőt a nyugat-európai liberális pártoké is). A roma közösségekből származó mediátorok révén az Unió, illetve az egyes államok oktatási minisztériumai, valamint NGO-k bevonják a roma közösségeket is az iskoláztatás kérdésébe, erősítik a roma közösségek kapcsolatát az iskolával, és segítik feloldani a konfliktusos helyzeteket.

    Nem véletlen, hogy az 1980-as években a spanyolországi Andalúzia régiója vált a roma mediátori rendszer kísérleti terepévé. Talán sehol nem olvadt úgy össze a többségi társadalom és a cigányság kultúrája, mint Spanyolország déli területén. Maguk az andalúzok is úgy tekintettek a közöttük élő gitanos cigány népcsoportra, mint a régió kultúrájának autentikus képviselőire: ebben a kultúrában mára elmosódott a határ az autentikus kasztíliai és a cigány jelleg között (ld. flamenco-tánc). Egy ilyen közösség nem maradhatott közömbös a cigányság rosszabb iskoláztatási, továbbtanulási mutatóival szemben (nem árt picit elgondolkodni ezen is: már a program elindulásához is szükség volt egy pozitív alapállásra, hogy egyáltalán valami történjen. Ebben a populáris kultúrának volt szerepe).

    Az 1990-es és 2000-es években mind többen követték az andalúz példát (ld. táblázat). Csehország 1998-ban kezdték el alkalmazni a programot. Finnországban követték a mediátori mintát, majd 2001-től Svédországban is. Mindkét skandináv országban korábban hosszú üldöztetéseket és mellőzöttséget kellett elszenvedniük a romáknak. A svéd jóléti állam „sötét oldala” (több más országhoz hasonlóan), hogy 1975-ig kényszersterilizálásnak vetették alá őket egy 19. századi hibás ál-genetikai, szociáldarwinista feltételezésből kiindulva (miszerint a bűnözés, alkoholizmus, lustaságra való hajlam öröklődnek, és ezeknek a vonásoknak a hordozóit hatványozottan az olyan szegény csavargó népségben látták, mint a romák). Csak 1977-ben hoztak törvényt először a romákkal szembeni diszkrimináció tiltására. 1999-ben ismerte el a svéd állam a romákat hivatalos kisebbségként, 2001-ben pedig itt is elindult a roma mediátori program.

    A 2000-es évek elején több közép- és kelet-európai ország is próbaprojekteket szervezett, majd fokozatosan beemelték oktatási rendszerükbe a mediátori rendszert. Az igyekezet nem volt független a közép- és kelet-európai országok EU-csatlakozási szándékától (tekintve az itt élő roma népesség nagy arányát). Lengyelországban először az ország déli részén fekvő Malopolska régióban kezdték el alkalmazni a programot 2001-ben. A jó tapasztalatok hatására a programot 2003-ban állami szintre emelték. A mediátori rendszer filozófiája, hogy a roma gyerekek iskolai beilleszkedését nem lehet elősegíteni anélkül, hogy magukat az érintetteket ne vonnák be a tanár-diák és tanár-szülő interakcióba.

    A roma mediátorok két alapfeladata:

    • a tanárok munkájának segítése, közvetítés a diákok és a tanár között. Helyszíne: Az osztályterem. A tevékenység jellege hasonló a tanári asszisztensekhez.

    • közvetítés az iskola és a roma közösségek között. Helyszíne: maguk a roma közösségek. A tevékenység jellege hasonló a szociális munkásokhoz.

    A roma mediátorok nagyon különböző státuszt élvezhetnek. Egyes országokban (Csehország, Szlovákia) a roma közösségből származó mediátorok munkáltatója az iskola, más országokban a mediátorok NGO-k alkalmazásában állnak (Franciaország, Ausztria, kezdetben Bulgária). Bizonyos országokban helyi vagy regionális szintről jött a kezdeményezés (Andalúzia), másutt európai projektek keretében valósították meg (Finnország, Svédország, Románia). A közös azonban, hogy minden országban a mediátorok a roma közösségből jönnek. A roma mediátorok alkalmazásának a specifikus feladatok ellátásán (tanár-diák kapcsolat és iskola-roma közösség kapcsolat elősegítése, tanulási hátrányok ledolgozása, házi feladatok megoldásában való segítés, szabadidő-tevékenységek szervezése) túlmenően még egy nem lebecsülendő haszna van: példaképeket állítanak a roma gyerekek elé. Ez pedig talán a legfontosabb.

    A sorozat következő részében alaposabban megvizsgálunk néhány programot, és bemutatjuk a magyarországi próbálkozásokat is.

    Európai mediátori programok

    Ország

    roma mediátorok alkalmazásának kezdete

    feladatkör

    felelős szervezet

    Andalúzia (Spanyolország)

    1980-as évektől

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    lokális és regionális közigazgatási szervezetek

    Ausztria

    1991 (Oberwart-ban, Burgenland), 1994 (Bécsben)

    kapcsolattartás a családok és az iskola között, a roma gyermekek számára segítségnyújtás házi feladatok elkészítésében, roma kultúra és nyelv bevonása az iskola életébe

    roma NGO-k (Romano Centro szervezet), Nyitott Társadalom Alapítvány

    Bulgária

    1998 (pilot projekt), 2001

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    NGO-k, később az oktatási minisztérium szervezésében

    Csehország

    1998

    a kommunikáció megkönnyítése a tanárok és a roma gyerekek között, kapcsolattartás a családokkal

    NGO-k

    Egyesült Királyság

    1990

    tanárok munkájának segítése

    helyi oktatási hatóságok

    Finnország

    2001-2004

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    oktatási minisztérium+ európai projekt

    Franciaország

    az 1990-es évek közepe

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    roma NGO-k, az önkormányzatok és az iskolák

    Horvátország

    2000 (pilot projekt), 2003

    kapcsolattartás a családok és az iskola között, a roma gyermekek számára segítségnyújtás házi feladatok elkészítésében, szülők bevonása az iskolai életbe, az iskolák és hatóságok informálása azokról a speciális problémákról, amelyek a roma közösséget érik

    oktatási hatóságok

    Lengyelország

    2001 (pilot projekt), 2004

    a roma gyerekek kommunikációjának segítése, pszichológiai támogatás nyújtása a roma gyerekek részére, tanár-szülő megbeszéléseken való részvétel

    regionális közigazgatási szervezetek+NGO-k

    Litvánia

    2002

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    európai Socrates-Comenius program

    Magyarország

    2001 (mint roma családi koordinátorok, pedagógiai asszisztensek)

    romák szolgáltatásokhoz való hozzájárulás elősegítése, konfliktuskezelés, az érintettek bevonása a megoldáskeresésbe

    NGO kezdeményezések, kormányzati szint

    Olaszország

    1996

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    helyi hatóságok

    Románia

    1996 (pilot projekt), 2003

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    roma és nem roma NGO-k

    Svédország

    2001

    kapcsolattartás a családok és az iskola között

    európai Socrates-Comenius program

    Szlovákia

    1994 (pilot projekt), 2001

    a tanárok munkájának segítése, a roma gyermekek szabadidős tevékenységeinek szervezése (kirándulások, művészeti tevékenységek klubok stb.), a tanulási körülmények segítése, segítségnyújtás a nyelvi hátrányok ledolgozásában

    NGO-projektek, oktatási minisztérium+EU (együttműködés az egyházakkal is)

    Fontosabb felhasznált források és irodalom

    Babusik Ferenc (szerk.): A romák esélyei Magyarországon. Aluliskolázottság és munkaerőpiac – A cigány népesség életesélyei Magyarországon. Bp., 2002., Kávé Kiadó.

    Dupcsik Csaba: A Magyarországi cigányság története. Bp., 2009., Osiris Kiadó.

    Garam Katalin: Nem a romákról, hanem a romáknak kell beszélni – „Romakérdés” Svédországban. Egyenlítő. 2007/1. 14-17.o.

    Calin Rus: Education of Roma/Gypsy children in Europe. The training of Roma school mediators and train assistants. 2004., Institutul Intercultural Timisoara.

    http://www.coe.int/t/dg4/education/roma/Source/Mediators_EN.pdf

    Calin Rus: The situation of Roma School Mediators and Assistants in Europe. 2006.

    http://www.coe.int/t/dg4/education/roma/Source/Mediators_Analyse_EN.pdf

  • Paár Ádám, Méltányosság Politikaelemző Központ
    • Már csaknem a felét beoltották a regisztrált 18-59 éveseknek
      A regisztrált aktív korúaknak, vagyis a 18-59 éveseknek már csaknem a felét beoltották - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
    • Gulyás: a cél, hogy minél többen oltassák be magukat
      Az a cél, hogy minél többen oltassák be magukat, és ha sikerül a kieső Janssen-vakcinákat pótolni, május végére mindenkit beolthatnak, aki regisztrált - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
    • Előválasztás: megindult a könyöklés a baloldalon
      Az előválasztás közeledtével az eddigi helyezkedést felváltotta a könyöklés a baloldalon. Bár Jakab Péter megerősödését elismerik, belső felmérései alapján az MSZP-ben továbbra is egyértelműen Karácsony Gergelyt tartják a baloldal legesélyesebb miniszterelnök-jelöltjének.
    MTI Hírfelhasználó