Peticióztak az "éhségmenetek" - A Fidesz üdvözölte a "hataloméhség" menetet
Peticiót adtak át a kormány foglalkoztatáspolitikája ellen tiltakozó "éhségmenetek"; az ország több megyéjéből egy hete útnak indult csoportok.
Utoljára frissítve: 2013. február 11. 20:19
2013. február 11. 16:59

A budapesti Astoriánál egyesültek, majd közösen vonultak az Országház elé; mintegy ezerötszázan voltak, amikor az Alkotmány utcában felállított pódiumhoz értek.

A demonstrálók érkezésüket az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris üléséhez igazították. A Közmunkás Szakszervezet, a Munkát Kenyeret! Egyesület és a Munkásképviselet Alapítvány szervezésében útnak indult csoportokhoz több szocialista és LMP-s politikus is csatlakozott. Ujhelyi Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét, Török Zsolt MSZP-s pártszóvivőt és az LMP-s Vágó Gábort az Alkotmány utcában is látták az MTI tudósítói.

A tömegben állók közül többen piros szakszervezeti, valamint és Munkát, kenyeret! feliratú zászlókkal és a megyék, települések nevét jelző táblákkal álltak és azt skandálták: "Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!"

A demonstrálókat a Parlament előtt egy - villanyoszlopokra kifeszített - több négyzetméteres molinó fogadta azzal a felirattal: "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!".

A Fidesz pártigazgatója korábban MSZP-s "hataloméhség-menetnek" nevezte a demonstrációkat. Kubatov Gábor szerint a szocialisták a kispénzű emberek háta mögé bújva kampányolnak, és akciójuk tipikus példa a hazugságra, az átverésre és a szemfényvesztésre.

A feliratot a színpadon rövid beszédet tartó Nyakó István szocialista politikus provokációnak nevezte, és azt mondta, az országnak a "sötétség erőivel" kell megküzdenie, ám szavai szerint "közel a pirkadat". A Parlamenthez érkező tömegből többen el akarták távolítani a molinót; egy férfi fel is mászott az egyik oszlopra és elvágta a egyik rögzítő kötelet, ám a többit már nem érte el.

A tömeg egy része a Parlament elé akart vonulni, ám a rendőrsorfalak miatt végül szinte minden demonstráló visszament a közeli színpadhoz.

A pódiumon az "éhségmenet" képviselői petíciót adtak át Ujhelyi Istvánnak, a parlament MSZP-s alelnökének. A "kiáltványban" egyebek mellett egyenlő bánásmódot, igazságos közteherviselést követeltek, valamint azt, hogy a közmunkások is kapják meg a minimálbért. Kérték továbbá az elmúlt két és fél év szociális tárgyú törvényeinek felülvizsgálatát, a szakszervezetek jogainak visszaállítását és kiszélesítését.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége az MTI-nek megküldött nyilatkozatban közölte: szolidaritás vállal a Budapestre érkező menetek tagjaival, és egyetért céljaikkal. A szakszervezeti szövetség szerint "a munkavállalókat sújtó kormányzati intézkedések hatására reményvesztetté váltak a nagycsaládosok, a munkanélküli, de dolgozni akaró emberek, a rokkant, de másokért még tenni akaró nyugdíjas ápolók, orvosok, bírók és tanárok." Az Autonómok a közmunkások bérének emelését, egyenlőséget, a munkanélküli ellátás folyósítási idejének meghosszabbítását és "valódi szociálpolitikát" követelnek - olvasható a nyilatkozatban.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is szolidaritását fejezte ki a közmunkásokkal, az "éhségmenet" résztvevőivel. Az MSZOSZ hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: szükségesnek tartja a közmunkaprogram megreformálását. "A kormánynak ne a közmunka, hanem új, stabil munkahelyek létrehozásának elősegítése legyen a legnagyobb foglalkoztatási és szociális programja. A szociális segélyért sorban állók számát így lehet a leghatékonyabban csökkenteni" - olvasható a szakszervezeti szövetség közleményében. 

* * *

A Jobbik szóvivője korábban azt mondta, a szocialisták luxusmeneté vált az éhségmenet. Mirkóczki Ádám ezzel arra utalt, hogy információik szerint az éhségmenet MSZP-s résztvevői az egyik este egy gyöngyösi strand szaunájában pihenték ki a menetelés fáradalmait.

Az elmúlt héten több "éhségmenet" is elindult Budapest felé egyebek között Békéscsabáról, Nyíregyházáról, a baranyai Sellyéről, Kaposvárról, Ózdról és a Hajdú-Bihar megyei Polgárról. 

Fidesz: az éhségmenet tipikus példája a werberi gyűlöletkampánynak

A "werberi gyűlöletkampány" tipikus példájának tartja az éhségmenetet a Fidesz.

Tiba István, Balmazújváros és Lipők Sándor, a Szabolcs megyei Kemecse fideszes polgármestere ezzel kapcsolatban hétfő délután a Parlamentben újságíróknak azt mondta: "a szocialista hataloméhség-menet" nem az emberekről, hanem az MSZP hataloméhségéről szól, a résztvevőket pedig becsapják a saját hatalomvágyuk érdekében.

Míg az MSZP célja a segélyezés, addig a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a foglalkoztatás javítása érdekében dolgozik - mondta Tiba István fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy a szocialisták negatív színben próbálják feltüntetni a közfoglalkoztatást, elfeledkezve róla, hogy ezzel idén 300 ezer embernek adnak a munkát, akik a közösség számára értékteremtő, hasznos munkát végeznek.

Frakciótársa, Lipők Sándor hangsúlyozta, az emberek dolgozni szeretnének, nem pedig segélyből akarnak megélni.

MTI
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó