A "szegénység és a béke embere" után választott nevet a pápa
Szegény egyházat és a szegényekért fellépő egyházat szeretne az új katolikus vezető. Ferenc pápa erről a sajtó munkatársainak szombat délelőtt tartott audienciáján beszélt a Vatikánban.
2013. március 16. 15:27

Az új egyházfő most először szólt arról, hogy miért választotta a Ferenc nevet. A jezsuita Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires eddigi érseke egyértelművé tette, hogy Assisi Szent Ferenc, a szegények szentje után választotta magának ezt a nevet. Assisi Szent Ferenc a béke, a mértékletesség és a szegények szolgálatának jelképe – fogalmazott.

„A szavazás alatt kiváló barátom, Sao Paulo érseke, Claudio Hummes volt mellettem... Amikor a dolgok kezdtek – mint fogalmazott – »veszélyesre fordulni«, ő biztatott. Amikor az én javamra döntött a kétharmad, átölelt, és azt mondta, ne feledkezzek meg a szegényekről” – idézte fel a szerdai megválasztása utáni pillanatokat a pápa. Hozzáfűzte, a szegényekről azonnal Assisi Szent Ferenc, „a szegénység és a béke embere” jutott eszébe.

Ferenc pápa megköszönte

Jó hangulatot teremtve beszélt arról is, hogy néhány bíboros társa más nevet javasolt, többek közt a VI. Adorjánt a nagy egyházi reformer után és a XV. Kelement a jezsuita rendet elfojtó XIV. Kelemen után.

Beszélt arról is, hogy az utóbbi napokban sok munkája volt, egyúttal köszönetet mondott a sajtónak, amely nélkülözhetetlenné vált a világ eseményeinek megismeréséhez. Újságírók százméteres sorban állva vártak a Szent Péter téren arra, hogy bejussanak az audienciára. A pápa kérdésekre mindazonáltal nem válaszolt.

Történelmi találkozás

A Vatikán szombaton közlemény útján tudatta, Ferenc pápa március 23-án ellátogat Castel Gandolfóba, ahol zárt ajtók mögött találkozik elődjével, XVI. Benedek pápával, aki február 28-án mondott le hivataláról. Az egyházi állam történelminek nevezte az előd és utód találkozóját, hiszen hat évszázada XVI. Benedek volt az első, aki leköszönt tisztségéről.

A szentszéki tájékoztatás szerint Ferenc pápa a március 19-ei beiktatása előtti napon hazája, Argentína elnökével is találkozik. Az eddigi Buenos Aires-i érsek és Cristina Fernández de Kirchner az utóbbi években többször is nyilvános összetűzésbe került, a jezsuita bíboros nyíltan bírálta Kirchnert liberális intézkedéseiért, többek közt az azonos neműek házasságkötésének támogatása és az ingyenes fogamzásgátlók miatt.
MNO nyomán
MTI Hírfelhasználó