Több helyen is választanak vasárnap
Kilenc polgármester- és egy önkormányzatiképviselő-választást, valamint egy helyi népszavazást tartanak vasárnap.
2013. április 6. 11:08

A népszavazást Nagykőrösön tartják négy kérdésben. A Pest megyei városban élők a referendumon dönthetnek arról, akarják-e, hogy a település a jövőben Bács-Kiskun megyéhez tartozzon. Arra is választ várnak a polgároktól, egyetértenek-e azzal, hogy több új munkahely létesüljön Nagykőrösön, hogy a munkahelyteremtés érdekében a város segítse a helyi konzervgyár termelésének újraindítását, valamint hogy az önkormányzat saját segélykeretét munkahelyteremtésre fordítsa.

A referendumra a település csaknem 20 ezer választópolgárát várják. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint fele leadja voksát, míg egy-egy kérdést tekintve az eredményesség feltétele, hogy a szavazók több mint a fele ugyanúgy válaszoljon rájuk.

A megyeváltás kérdésében a helyi népszavazás véleménynyilvánító, mivel ez ügyben a döntés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, míg a további három kérdésről alkotott többségi álláspont figyelembevétele kötelező a nagykőrösi képviselő-testület számára.

A tíz időközi önkormányzati választást valamennyi településen lemondás miatt kellett kiírni.

Kilenc helyen választanak polgármestert; a Nógrád megyei Ipolytarnócon, a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászlón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jékén és Túristvándiban, a Vas megyei Ostffyasszonyfán és Szelestén, a Tolna megyei Regölyön, a Fejér megyei Sárosdon és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szászfán.

Önkormányzati képviselőt egyetlen településen választanak, a Pest megyei Monoron.
Az időközi önkormányzati választásokon reggel hattól este hét óráig adhatják le szavazatukat a helyiek. Érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.

MTI nyomán
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó