A cukrosbácsi
Ez a kellemetlen, magamutogató, perverz fráter most kapott végre egy méltó pofont. Sajnos csak eszmeit.
2013. május 29. 10:19

Az EU-fórumokon ordibáló, gátlástalan, mindenkit lehülyéző (meschugge), legtöbbször elmeháborodott benyomását keltő francia-német parlamenti képviselő Daniel Cohn-Bendit. Mindenki tudja róla, hogy pedofil hajlamai vannak /voltak?/, hiszen maga is így vallott 1975-ben, amikor egy ideig óvóbácsi volt Frankfurtban.
„A nagy bazár” – Der grosse Basar – című, irodalomnak a legjobb szándékkal sem nevezhető könyvében a 143-ik oldalon így ír:”Állandó flörtölésem a gyerekekkel erotikus vonásokat kapott. Többször előfordult, hogy néhány gyerek kinyitotta a sliccemet és simogatni kezdett.” Máig rejtély, hogy ez a beteglelkű, szexuálisan aberrált fickó hogyan kerülhetett apró emberkék közelébe és miként úszta meg a börtönt, „…pedig a szülők fel is jelentettek bizonyos határok átlépése (magyarán:megrontás) miatt” – vallja be a könyvében. Rejtély továbbá az is, hogy miként szabadulhatott rá a kontinens parlamentjére, ahol a Zöldek frakciójában mond baromságokat minden egyes felszólalásában. A Zöldek számára is gyakran kínos ez a handabandázó majom, aki rendre kipécéz magának valakit, hogy aztán véget érni nem akaró, fröcsögésekben nem érvekkel, hanem hangerővel próbálja az illetőt földbe döngölni.

Idősebb újságolvasók, rádióhallgatók, tévénézők számára ismerős ez az alak: a ’68-as diákmegmozdulások, a Vörös Brigádok, az önkényes házfoglalók és a politikai merényletek kora értelmiségi garnitúrájának egyik önjelölt vezető kádere volt Cohn-Bendit, alias „Kohn, a bandita”. Így aposztrofálta a Die Zeit egyik kortárs újságírója. Annak a mozgalomnak is inkább ártott, mert fékezhetetlen gyűlölködésével és botrányokat provokáló természetével a civil lakosságot „harcostársai”, - és persze önmaga – ellen hangolta. Kifejezetten undok fráternek tartották, amolyan hivatásos bajkeverőnek, akinek meggondolatlan, erőszakos hangvételű nyilatkozatai rendre megütközést váltottak ki még a vele egy követ fújó baloldali fiatalokban is.(der haessliche Dany).

Nem volt ugyan szakember, az egyetemet is csak elkezdte, de a gyermeki szexualitás szakértőjének kiáltotta ki magát. Néhány botrányos interjú után egy időre eltűnt a süllyesztőben, aztán újra előkerült és harsány, eszement vagdalkozásaival felhívta magára a karakteres figurákban nem bővelkedő Zöldek figyelmét. Kreáltak neki egy pozíciót, pontosabban: az ő hátszelükkel visszasettenkedett a politikai színtérre, ahol ő a megtestesült disszonancia. Elvbarátai valószínűleg azzal a megfontolással fogadták keblükre, hogy Cohn-Bendit pszichopatikus megnyilatkozásai folytán a rá irányuló média-reflektorfény néhány szerény sugarában sütkérezhetnek majd ők is. „Mindegy mit, csak beszéljenek rólunk!” Igazi programok és politikai elvek híján ez is egyfajta taktika. Túlélés – dobszóval.

Ez a kellemetlen, magamutogató, perverz fráter most kapott végre egy méltó pofont. Sajnos csak eszmeit. Pár héttel ezelőtt Stuttgartban Theodor Heuss díjjal akarták kitüntetni. (Heuss a Német Szövetségi Köztársaság elnöke volt 1949-tól tíz éven át. Mint liberális politikus 1933-ban elvtelenül aláírta Hitlerék úgynevezett „felhatalmazási törvényét”, holott párttársaival előzőleg megállapodtak annak elutasításában.) Ennek a kitüntetésnek a mibenléte is zavaros, mert a Heuss-alapítvány állítólag a „civilkurázsijáért” jelölte C.B.-t, de a kuratórium többször is visszadobta a jelölést. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a díj átadásán a laudáció elmondására a Szövetségi Alkotmánybírósaág elnökét, Andreas Vosskuhle-t kérték föl. Ő akkor nem tudta, hogy ki lesz a kitüntetett és igent mondott, amikor azonban értesült róla, hogy kit kellene méltatnia, lemondta az eseményen való részvételt.

Cohn-Bendit egy olyan polgárpukkasztó réteglap, a Pflasterstrand szerkesztője is volt, amelyben szado-mazochista hirdetők kerestek partnert például korbácsos, vagy bilincses szexhez, esetleg kértek tanácsot, hogyan lehet egy kutyával közösülni. Cohn-Benditék magazinja a legaljasabb fantazmagóriáknak is teret adott. Erről ma is nyeglén és cinikusan nyilatkozgat, mondván: semmit sem tagad és semmit sem bánt meg azóta sem.

Amikor néhány hónappal ezelőtt ez az ember habzó szájjal Magyarországot gyalázta, lelepleződött, hogy kik súgtak neki és kik hallgatták, - szinte itták – kéjes gyönyörűséggel minden hazug szavát. Nem ő az egyetlen ilyen krakéler, a divatból már régen kiment alak a kontinens politikai marionettjei között, akik kitűnő fizetésért vállalják a bohóc szerepét az EU parlamentjében, és büntetlenül, a mentelmi jog pajzsa alatt rágalmazhatnak, sértegethetnek náluk ezerszer különb, tisztességesebb és becsületesebb embereket, népeket.

Brüsszelben a széksorokban ülők között nagyon sok a Drakula és nagyon kevés a véradó. Ez többnyire mindig is így volt a politikában, amit a műfaj egykori klasszikusai „művészetnek” neveztek. Régen, nagyon régen, lehet, hogy az is volt, de ma már inkább trójai falovak versenyéhez hasonlíthatnánk, ahol csak ritkán érhető tetten egy-egy egyenes szándék. Brüsszelben a sötétség mértékegysége pedig 1C-B, azaz: 1 Cohn-Bendit.

Radnóti László
MTI Hírfelhasználó