Prága: megfigyelték a miniszterelnök feleségét
A cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vett nyolc politikus és magas rangú hivatalnok közül hét ellen már vádat emelt az államügyészség – jelentette be pénteken az államügyész.
2013. június 14. 14:14

Az akció okairól, hátteréről és eredményeiről az államügyészség sajtóértekezleten számol be – mondta Ivo Istvan államügyész. A közszolgálati hírtelevízió azt közölte, hogy információi szerint az őrizetbe vettek között van a katonai hírszerzés mai és korábbi főnöke, Milan Kovanda és Ondrej Páleník is. A törvénysértést állítólag azzal követték el, hogy elrendelték a miniszterelnök feleségének, Radka Necasovának a megfigyelését. Ezt Jana Nagyová, Necas kabinetfőnöke kérte tőlük.

A miniszterelnök és felesége hétfőn közös nyilatkozatban jelentette be, hogy elválnak. Korábban, januárban szintén közös nyilatkozatban megerősítették a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint házasságuk válságba jutott, és már hónapok óta külön élnek.

A prágai sajtó már tavaly ősszel jelezte, hogy a miniszterelnök házassága válságban van. A találgatások december végén, január elején erősödtek fel, amikor Necas minden részletes indoklás nélkül lemondta Václav Klaus államfő meghívását a hagyományos államfői-kormányfői újévi ebédre. Ezen rendszeresen a feleségek is részt vettek. A lapok először azt írták, hogy a váratlan lemondás hátterében a Klaus és Necas közti, hónapok óta nyílt politikai viták állhatnak. Rövidesen azonban az került előtérbe, hogy Necasék válni akarnak.

A cseh sajtó korábban arról cikkezett, hogy a kormányfőnek szoros kapcsolata alakult ki Jana Nagyovával, a miniszterelnöki iroda vezetőjével. Ezt Necas folyamatosan cáfolta, de elismerte, hogy munkakapcsolatuk nagyon szoros. Botrányt okozott az a nyilvánosságra került információ is, hogy Nagyová tavaly több hónapon át mintegy 200-250 ezer korona havi prémiumot kapott a miniszterelnöktől. Necas ezt akkor nagyon indulatosan Nagyová eredményes munkájával magyarázta.

A válóper bejelentése után a prágai sajtóban ismét olyan hírek kaptak teret, hogy Necas és Nagyová több mint munkakapcsolatban álltak.

Vége Necas karrierjének?

Petr Necas politika karrierje véget ért, és ő az egyedüli, aki ezt ma még nem hiszi el – állítja egybehangzóan a pénteki prágai sajtó. A vezető országos napilapok kommentárjaikban arra a nagyszabású rendőrségi akcióra reagálnak, amelynek során csütörtökön kormánypárti politikusokat és magas rangú kormányhivatalnokokat vettek őrizetbe, köztük a kormányfő legközelebbi munkatársait.

„Meglehet, sokkos állapotban van, ezért még nem tudatosította, hogy a karrierje véget ért. Neki és az egész országnak is jobb lesz, ha minél korábban megérti, hogy a tegnapi nap után már nincs más választása, csak a lemondás” – véli a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap. Az újság szerint nehezen hihető, hogy a rendőrség megalapozott bizonyítékok nélkül vágott volna neki a magas hivatalnokok őrizetbe vételének.

A miniszterelnök csütörtökön azt mondta, nem mond le, mert nincs oka rá. Necasnak a hivatalban maradáshoz a koalíciós partnerek támogatására van szüksége. „Ezek a múltbeli tapasztalatok alapján valószínűleg nehezen békélnének meg azzal, hogy a miniszterelnök emberei ellen büntetőeljárás van folyamatban” – jegyzi meg a tekintélyes lap.

A konzervatív Lidové Noviny leszögezi: egy évvel a képviselő-választás előtt a miniszterelnöknek egyértelmű álláspontra kell helyezkednie. „Az az állítása, hogy személyesen semmi törvényelleneset nem tett, az embereket nem győzi meg, és nem menti fel őt a politikai felelősség alól. Struccpolitikával túl lehet élni egy évet, de győzni nem lehet” – írja a lap. Rámutat: Necas semmiképpen sem tarthatja meg kormányfői tisztségét, ha bebizonyosodik, hogy kabinetfőnöke bekapcsolódott a bűncselekményekbe.

Ha a bizonyítékok igazat adnak a rendőrségnek, az a Necas-kormány végét fogja jelenteni – állítja a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap. Úgy véli, hogy az ügyben a rendőrség hitelessége és megbízhatósága is kockán forog, ez is a játszma egyik tétje. „Nagyon magasra léptek. Vagy dicsőség és hála, vagy nagy megalázás vár rájuk” – szögezi le az újság.

Egy másik kommentárjában a lap azt írja, hogy a Cseh Szociáldemokrata Párt csak látszólag van pillanatnyilag pályán kívül. Az események annyi piszkot hozhatnak a felszínre, hogy az tovább mélyítheti a nagy politikai pártok iránti – már úgy is megrendült – bizalmat, s erre a szociáldemokraták is ráfizethetnek, mutat rá a Mladá Fronta Dnes.

Több tucat kilogramm arany

Mintegy 130-150 millió korona összegű készpénzt és több tucat kilogramm aranyat is elkoboztak a csütörtöki akció során – jelentette be Robert Slachta, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) főnöke sajtóértekezleten. Elmondta, hogy a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat székhelyén összesen 31 házkutatást tartottak. Közölte ugyanakkor: az őrizetbe vettek száma még nem végleges. A csütörtöki rendőrségi akciót a hatályos törvények szerint az államügyészség felügyelte, a beavatkozásokat a bíróság engedélyezte – hangsúlyozta Slachta.

A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült, hogy a rendőrségi akció hátterében két nagyobb ügy található. Az egyik a miniszterelnök feleségének megfigyelése, a másik a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) három volt parlamenti képviselőjének – Petr Tluchor, Ivan Fuksa és Marek Snajdr – ügye. Személyükben az ODS azon volt képviselőiről van szó, akik tavaly ősszel hosszú ideig nem akarták megszavazni Petr Necas kormányának takarékossági csomagját. Később a kabinet és a rebellis képviselők megegyeztek, s a törvénytervezet végül átment. A három politikus lemondott mandátumáról, és a helyükbe lépett új képviselők megszavazták a kormány törvénytervezetét.

A sajtó szerint a rebellisek nem „véletlenül és nem ingyen” hátráltak meg. A rendőrség ezt most megerősítette. Közölték, hogy a volt képviselők jól fizető helyet kaptak három állami cég – a CEZ, a Cepro és a Cesky Aeroholding – menedzsmentjében, s ezért most eljárás folyik ellenük. Necas kabinetfőnöke ebben az ügyben is szerepel.

Elzavarnák a kormányt a szociáldemokraták

Petr Necas miniszterelnök, s vele együtt a kormány azonnali lemondását és előre hozott választás kiírását követeli az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) – közölte Bohuslav Sobotka pártelnök.

Necas nem mond le

Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is közölte pénteken, hogy nem kíván lemondani tisztségéről. Necas felszólalásában kijelentette: három ügy van összekeverve, s ő az összes vádat elutasítja. „A lemondásomat követelő felhívásoknak nem teszek eleget” – szögezte le beszéde végén a miniszterelnök.

MTI/MNO nyomán
MTI Hírfelhasználó