Snowden visszatérhet Amerikába?
Bizonyos feltételek mellett visszatérhet az Egyesült Államokba az amerikai hírszerző szervek tikos adatmegfigyelésének részleteit kiszivárogtató Edward Snowden - jelentette ki pénteken a szökött informatikus apja az NBC televíziónak nyilatkozva.
2013. június 28. 18:52

Lonnie Snowden elmondta: a feltételek között említette, hogy a fia szabadlábon védekezhessen, hogy ne tilthassák meg számára a nyilvános nyilatkozatokat, és hogy ő maga választhassa meg a per helyszínét.

Az apa szerint a feltételeket tartalmazó levelet egy erre felkért ügyvéd pénteken fogja eljuttatni Eric Holder amerikai igazságügyi miniszterhez. Edward Snowdent kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolták meg az Egyesült Államokban, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.

Az idősebb Snowden ugyanakkor azt állította, hogy az utóbbi időben nem beszélt a vasárnap óta a moszkvai repülőtéren tartózkodó fiával. Véleménye szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által egy külső cégen keresztül foglalkoztatott informatikust mások manipulálhatták, többek között a WikiLeaks kiszivárogtató csoport.

Keith Alexander tábornok, az NSA igazgatója kijelentette, hogy az Edward Snowden által leleplezett adatforgalom-megfigyelési programoknak köszönhetően a világon 42 terrortámadást sikerült megakadályozni, és 12 olyan személy lepleztek le, aki terrorista csoportoknak nyújtott anyagi támogatást.

Alexander a The Washington Post pénteki beszámolója szerint elmondta, hogy az 54 leleplezett ügy közül mindössze 13-nak volt amerikai belföldi vonatkozása, további 25 Európával, 11 Ázsiával, öt pedig Afrikával volt kapcsolatos

MTI nyomán
MTI Hírfelhasználó