Pintér: Az összefogás a kulcs
Ha egy kis településen az önkormányzat, a polgárőrség, a körzeti megbízott összegfog, akkor ott nem lehet gond a közbiztonsággal.
2013. június 29. 13:48

Jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter az országos polgárőrnapon szombaton Pannonhalmán.

Ha mégis kevés lenne ez az erő, "akkor ott van a készenléti rendőrség ereje, hogy megjelenjen, és biztosítsa a közbiztonságot" - tette hozzá.

Pintér Sándor az eseményen bejelentette, hogy a polgárőrség még az idén kerékpárokat kap az Országos Rendőr-főkapitányságtól, továbbá ígéretet tett arra, hogy a polgárőrség támogatása 2014-ben meghaladja az egymilliárd forintot.

MTI nyomán
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Simicskó: a haza védelme nemzeti ügy
    A haza védelme nemzeti ügy, "mindannyiunk közös ügye, bármilyen korosztályhoz tartozzunk, bármilyen pártállásúak is legyünk" - hangoztatta a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke kedden a Székesfehérvárhoz tartozó börgöndi repülőtéren rendezett honvédelmi sporttáborban.
  • Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet
    Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet - hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón.
  • Rétvári: ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának arlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget.
MTI Hírfelhasználó