Lánya szerint Gyurcsány nem indul
Gyurcsány Anna egy közösségi oldalon kottyantotta el, hogy édesapja nem indul a jövő évi választáson.
2013. július 3. 08:06

Nem indul a választásokon, de ahogy érzed – válaszolta Gyurcsány Ferenc lánya, Gyurcsány Anna egy közösségi oldalon arra a kommentre, hogy „Jövőre apukádra szavazok!” A volt kormányfő Franciaországban tanuló lányának bejegyzéséről a Bors számolt be, ezzel újra felröppentve a pletykát, hogy Gyurcsány Ferenc nem indul a választásokon.

Mint ismeretes, az ellenzéki együttműködés lehetséges szereplői között, elsősorban Bajnai Gordonék részéről hetek óta téma, hogy a Demokratikus Koalícióra (DK) szükség lenne, elnökére azonban nem, mert személye inkább taszító, mint vonzó a választók számára. A Borsnak Molnár Csaba, a párt alelnöke elmondta: nincs változás a tervben, a DK-nál a többi párthoz hasonlóan a pártelnök lesz a listavezető a választásokon.

– Persze ha lesz összefogás – márpedig a DK ennek a híve –, akkor a közös miniszterelnök-jelölt lesz a listavezető, de mi ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc is rajta legyen a listán. A kormányba viszont szerinte nem szeretne bekerülni – tette hozzá Molnár.

További részletek a szerdai Magyar Nemzetben.

  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó