Lövöldözés a belvárosban
Autós üldözés és lövöldözés volt Budapesten hétfőn délelőtt a VII. kerületi Peterdy utcában. A férfit elfogták.
2013. július 22. 15:14

Elfogtak egy körözött férfit hétfőn Budapesten, a VII. kerületi Peterdy utcában. A férfi autóval, majd gyalog menekült a rendőrök elől – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n. A közlemény szerint VII. kerületi járőrök délelőtt állampolgári bejelentés alapján akarták igazoltatni a körözött férfit a Dembinszky utcában. A férfi gépkocsival menekülni kezdett az ellenőrzés elől, de a rendőrök kilőtték járművének kerekét. Az ezután gyalogosan menekülő férfit a Peterdy utcában fogták el. Személyi sérülés nem történt – tették hozzá.

A 444.hu korábban azt írta, hogy az incidens a főváros VII. kerületében, a Peterdy és a Murányi utca sarkánál történt. Az Origo.hu úgy tudja: egy piros Seatot üldöztek a rendőrök, a menekülő járművet végül sikerült beszorítani a Peterdy utcába.
MNO nyomán
  • Háború a nemzetállamok ellen
    Az internethasználók több mint negyven százaléka kezeli a platformot. Zuckerberg úr tehát moshatja kezeit: rajta igazán semmi nem múlik – vagy talán éppen majdnem minden?
  • Hazudtak, akik a CEU bezárásával kampányoltak
    Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: "Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában." "Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről" - jegyezte meg.
  • A Jogi Könyvszalon gyarapíthatja közös tudásunkat
    A francia mintára létrejött Magyar Jogi Könyvszalon hozzájárulhat közös tudásunk gyarapításához és a közéleti vitakultúra színvonalának emeléséhez - mondta köszöntőjében az államfő a hagyományteremtő szándékkal megszervezett, jogi könyveket bemutató első ilyen rendezvényen.
MTI Hírfelhasználó