Meggyanúsított rendőrtisztek - Házi őrizetbe kerültek a főtisztek
Házi őrizetbe került az a négy, egykori vezető beosztású rendőr, aki a tavaly nyáron nyilvánosságra került rendőrségi vesztegetési botrányban érintett - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
2013. augusztus 9. 11:16

    Nagy Andrea közölte: a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön másodfokon megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A táblabíróság mind a négy főtiszt esetében házi őrizetet rendelt el, hármuknak nyomkövető karperecet kell viselniük.


    Az ítélőtábla megállapította: fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de úgy ítélte meg, hogy a karperec alkalmazásával nincs szükség a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartására - ismertette Nagy Andrea.


    A tavaly nyár elején nyilvánosságra került ügy háttere, hogy az egyik gyanúsított, Vizoviczki László több budapesti éjszakai szórakozóhelye zavartalan működéséhez, illegális rendőri védelméhez, valamint azért, hogy a konkurens szórakozóhelyeken razziákat tartsanak - közvetítőn keresztül - rendőrtiszteket vesztegetett meg.


    Az ügyben sajtóhírek szerint érintett K. Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozója és K. Tamás, a közrendvédelmi főosztály korábbi vezetője, továbbá G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, valamint H. Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának volt vezetője is.

mti
  • Bayer Zsolt: Na végre!
    Ez a néppárt nem az a néppárt. Az a néppárt – amelybe egykoron a Fidesz belépett – nincs többé.
  • Nem ma dől el, hogy melyik európai formációban folytatjuk
    – Kiderült, hogy ott nincs helyünk, ahol a politikai torzsalkodás fontosabb, mint a járvány elleni védekezés – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt követően, hogy a nagyobbik kormánypárt ma elhagyta a néppárt frakcióját. A politikus szerint egyelőre nem érdemes arról spekulálni, hogy a Fidesz hol folytatja az Európai Parlamentben.
  • Tisztifőorvos: oltási dömpinget terveznek a hétvégén
    Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó