Négy megyében hőség, másutt zivatarok miatt van érvényben figyelmeztetés
A hőség miatt négy megyében továbbra is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés, míg több helyen a várható heves zivatarok, felhőszakadás miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A Balatonnál és a Velencei-tónál másodfokú, a Tisza-tónál elsőfokú viharjelzést adtak ki. Fakidőlések miatt riasztották a tűzoltókat éjjel.
2013. augusztus 10. 09:43

    Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez szombat reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország nagy részén - egy északnyugat felől átvonuló hidegfront hatására - az átlaghőmérséklet már 25 fok alatt várható, de a Tiszántúlon még 27 Celsius-fok körül alakul. A hőség miatt Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére piros, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyére pedig citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.


    Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton már csak 25, keleten még 33 fok körül várható. Késő este 19 és 24 fok között lesz a hőmérséklet.

A déli, kora délutáni órákig az országban szórványosan alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és néhol felhőszakadás kísérhet. Délutántól a szórványos zivatarok már döntően a Dunától keletre várhatók, helyenként viharos (óránkénti 60-80 kilométeres erősségű) széllel, néhol felhőszakadással, jégesővel. Főként az északkeleti országrészben néhol akár óránkénti 80 kilométeresnél erősebb szél és intenzívebb felhőszakadás is lehet, amelynek során 40 milliméternél is több eső hullhat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás miatt Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. 

A heves zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ország keleti felében, Pest megyében és Budapesten. A zivataroktól függetlenül is erős lehet a szél, ezért ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a fővárosra. 

 

Országszerte összesen 22 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szombatra virradóra, főként fakidőlések és ágleszakadások miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-nek.

    Hajdu Márton beszámolója szerint elsősorban a fővárosban, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kellett kisebb káresemények miatt kivonulniuk, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés. Hozzátette: a szakemberek számolnak azzal, hogy a nap folyamán még érkeznek hozzájuk bejelentések az éjszakai erős szél által okozott kisebb károkról.

Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: Budapesten 9 esetben riasztották munkatársaikat. Ezek közül kiemelte, hogy a Budakeszi úton egy fa kidőlt, és egy órán keresztül eltorlaszolta az út mindkét sávját. 

Hajdu Márton szombat délelőtt azzal egészítette ki a fővárosi adatokat, hogy leszakadt ágak, ablakkárok miatt további húsz bejelentés érkezett a délelőtti órákban a katasztrófavédelemhez Budapesten.

mti
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Magyar-olasz „döntő" a csoportgyőzelemért
    A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este amolyan csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját, melyben éllovasként a kétpontos hátránnyal második helyen álló, Európa-bajnok olasz csapatot fogadja a Puskás Arénában.
  • Piliscsaba: Hazai nemzetiségek konyhaművészete
    A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat, szokásaikat minden területen, a kultúrában és a konyaművészetben is, erősítik országunkat, társadalmunkat - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a szombaton kezdődött Magyarországi nemzetiségek szakácsművészeti bemutatóján és szüreti felvonulásán Piliscsabán.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
MTI Hírfelhasználó