Ma kezdődik Bándy Kata gyilkosának pere
A Pécsi Ítélőtábla ma kezdi tárgyalni másodfokon a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyét.
2013. augusztus 28. 09:49

A táblabíróság korábban arról tájékoztatott, hogy ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik.

Az ügyészség a tizenegyszer büntetett Péntek Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a pécsi rendőrségi pszichológus halálával összefüggésben. A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

MTI nyomán
MTI Hírfelhasználó