Korlátozná a kormány a bankkártya-díjakat
A külföldivel azonos szintre csökkentené a bankkártyák belföldi használata után felszámítható interchange díjakat a kormány - a szabály a pénzügyi felügyelet jegybankba olvasztásával kapcsolatos jogszabály-módosításokat tartalmazó törvényjavaslatba épül be.
2013. szeptember 2. 21:38

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be a parlamenthez a törvényjavaslatot. Ennek, a pénzforgalmi szolgáltatási törvényhez fűzött módosításai közé került az interchange díjakra vonatkozó szabály, amely szerint a bankkártyával fizető, valamint az azt elfogadó fél pénzügyi szolgáltatói - egymás között - nem számolhatnak fel betéti kártya esetén 0,2 százaléknál magasabb díjat és jutalékot (interchange díjat).

Ugyanez a díj és jutalék - együttesen - legfeljebb 0,3 százalék lehet a hitelkártyáknál. Mindkét korlát feltétele az, hogy mindkét szolgáltatónak Magyarországon legyen a székhelye, illetve fióktelepe.

A törvényjavaslat indoklása tartalmazza azt, hogy a kormány célja a készpénzfizetés visszaszorítása. Miután jelenleg a nemzetközi díjakat jóval meghaladják a belföldi díjak, a kormány törekvése, hogy a belföldi díj is a külföldi szintjére csökkenjen.

A portfolio.hu hívja fel a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság által július végén közzétett irányelvtervezet ugyanazokat a díjakat tartalmazzák, mint a mostani törvényjavaslat. Az uniós díjak kezdetben csak a nemzetközi bankközi jutalékokra lennének érvényesek, és csak egy közel kétéves átmeneti időszakot követően vonatkozna az EU-s javaslat a belföldi interchange díjakra is. A magyar törvényjavaslat jövő év első napjától tenné kötelezővé az alacsonyabb díjakat.

A pénzügyi portál által közölt táblázat alapján a környékbeli országokban a betéti kártyák interchange díjai magasabbak a magyarországinál. Magyarországon a MasterCard 0,7 százalékot, plusz 12 forintot, míg a Visa díja 0,15 százalék, plusz 0,015 eurót számol fel ezen a címen.

A Magyar Nemzeti Bank áprilisban ismertette javaslatait a készpénzforgalom visszaszorítására, a bankkártya-piac bővítésére, amelynek egyik eleme volt a bankközi jutalékok csökkentése, illetve a bankkártyás fizetési terminálok (POS) elterjesztése, valamint a gazdasági élet bizonyos szektoraiban a bankkártyák kötelező elfogadása. A javaslatokat akkor a két kártyatársaság képviselői eltérően ítélték meg: a MasterCard Europe igazgatója nem tartotta időszerű a díjak további mérséklését, a Visa Europe Magyarországért felelős igazgatója azonban támogatta a javaslatot, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankközi jutalékok közötti különbség miatt a Visa magyarországi piaci részesedése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.

MTI
  • Csatanyerés a keresztény önvédelemben
    A kereszténységet ennél bőszültebben már alig lehet támadni! Ne feledjék, a keresztényüldözés a XXI. század legjelentősebb emberi jogi válsága. A világban soha nem látott mértékben tombol a keresztényüldözés! Naponta átlagosan nyolc keresztényt gyilkolnak meg, és mintegy 260 millió hívő van kitéve üldöztetésnek.
  • Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van
    Éric Zemmour kifejtette, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságot is – mint oly sok nagyszabású sportversenyt – foglyul ejtették különféle lobbik és mozgalmak, amelyek felhasználják a népszerű sportokat és sporteseményeket saját kisebbségi ideológiájuk terjesztésére.
  • Nagykövet a tehetségek birodalmában
    A népdalt, annak közvetlensége, személyessége és természetes egyszerűsége okán mindenki magénak érezheti. Egy olyan, a régi paraszti kultúrából ránk maradt zenei örökség, melynek újra és újra meg kell találni helyét mindennapi életünkben, mai világunkban.
MTI Hírfelhasználó