A férfiaknál veszélyesebb a melanoma
A bőrdaganatok legveszélyesebb formája, a melanoma gyakrabban okozza férfibetegek halálát, mint nőkét.
2013. szeptember 27. 10:42
Kapcsolódó oldalak
> www.oxygenmedical.hu

Erre a következtetésre jutottak a brit Cancer Research és a Leeds-i egyetem szakemberei. A publikált adatok szerint 100 ezer melanomával diagnosztizált férfi közül 3,4 férfi belehal a bőrdaganatba, míg a nőknél ez az arány „csupán" 2 fő. Vagyis bár a betegség előfordulási aránya nagyjából hasonló a két nemnél (100 ezer főből kb. 17 személynél fejlődik ki a melanoma), addig a halálozási arány közel 70 százalékkal magasabb a férfiaknál.

A szakemberek szerint a magyarázat viszonylag egyszerű: a férfiaknál jellemzően már előrehaladottabb fázisban diagnosztizálják a bőrdaganatot. Ennek nem csak az alacsonyabb egészségtudatosság lehet az oka, de az is, hogy míg a hölgyeknél jellemzően a karján és a lábán jelenik meg a daganat, addig a férfiaknál a jóval kevésbé látható háton és a mellkason. Ugyanakkor a tudósok folyamatosan próbálják feltérképezni a két nem közti biológiai különbségeket, amelyek következtében másképp birkóznak meg a melanomával.

Rizikófaktorok – vajon elkerülhetők?
A rizikófaktorok közül sok kivédhető. Rengeteget jelent a tűző napfény kerülése, a legalább 30 faktoros fényvédő termékek, a kalap, a napszemüveg használata, illetve a korlátozott szolárium használat. Különösen a fiatalabbaknak érdemes belegondolniuk a kockázatokba, hiszen a kutatások szerint, ha a szolárium használat 35 éves kor alatt kezdődik, a rosszindulatú melanoma esélye 60 százalékkal nő meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza szerint a korai felismerés kulcsa, hogy ismerjük, figyeljük a bőrünket.

Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztaljuk:
- Megváltozik a színe vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
- Megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
- A korábbi mellett új, többitől eltérő anyajegy jelentkezik.
- Az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
- Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
- Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége.

Anyajegyek mikroszkóp alatt
Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. A bőrgyógyászok előszeretettel használják a dermatoszkópot a vizsgálatra, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó- hangsúlyozza dr. Boros-Gyevi Márta.

- A számítógépes fotódokumentációnak különösen akkor van jelentősége, ha sok (100-150) anyajegy van a bőrön, ha ezek között sok a szabálytalan, esetleg a családban vagy a betegnél volt már rosszindulatú bőrdaganat. Ilyen esetben nagyon fontos követni, melyik anyajegy változik. Ezzel a módszerrel meghatározható, hogy egy anyajegy növekszik-e, pigmentációja, alakja szabálytalanná válik-e, hiszen a különböző időben készült fényképeket pontosan össze lehet hasonlítani és adott esetben csak azt kell eltávolítani, amelyik ténylegesen változik.

www.orvostkeresek.hu
  • Léteznek az unióban eszközök a jogállamiság betartatására
    Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár a France24 francia televízióban sugárzott vitaműsorban elmondta, hogy Magyarország álláspontja szerint az Európai Unióban jól működő eszközök léteznek a jogállamiság betartatására, ezért a magyar kormány ellenzi, hogy erre a célra olyan új eszközt vezessenek be, amely felülírná az uniós alapszerződéseket.
  • Eleven az Archiregnum Hungaricum
    A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt Délvidéken a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak.
  • Európa-érem 2020 - Kövesdi Károly
    Ebben az évben a felvidéki Kövesdi Károly, a ma7.sk vezető szerkesztője kapta a magyar alapítású nemzetközi újságíródíjat, az Európa-érmet.
MTI Hírfelhasználó