KDNP: kimerítheti a gyilkosságra uszítás vétkét a hétvégi szobordöntés
A KDNP szerint a vasárnapi szobordöntés kimerítheti a gyilkosságra való uszítás és az emberi méltóság sárba tiprásának vétkét.
2013. szeptember 30. 16:25

Erről Varga László országgyűlési képviselő beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus a Magyar Szolidaritás Mozgalom tüntetésén történteket a Szamuely-csapatok, valamint az ávósok és a nyilasok módszereihez hasonlította, és mint mondta, felrémlettek előtte a balkáni háború megcsonkított holttestei is.

Mi akar ez lenni, demokrácia, vagy gyilkosságra uszítás? Hát hol tartunk? Ez lenne a jövő politikája, ezt képviseli a Gyurcsány és a Bajnai-csapat? - sorolta kérdéseit, majd megjegyezte: azt Bajnai Gordonról sem képzelte, hogy idáig tud lealacsonyodni. Szerinte mindez gyenge kísérlet volt arra, hogy a közéletet tematizálják, és hogy ne a rezsicsökkentésről és a családi adókedvezmény kiterjesztéséről beszéljenek az emberek.

Varga László, aki szavai szerint nem elsősorban politikusként, hanem mint magyar állampolgár és keresztény ember fogalmazta meg gondolatait, hozzátette: jó lenne megállni ezen az úton és a választásokig hátralévő hónapokat nem ilyen gyomorforgató, és felháborító performanszok mellett átélni.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes, vasárnapi budapesti tüntetésének házigazdája a rapper Dopeman volt, aki egyebek mellett "szemétládának és pofátlannak" nevezte a miniszterelnököt. Előadta trágár szavakkal tűzdelt Himnusz-feldolgozását is. A Clark Ádám téren tartott demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is aki késsel vágott ki abból egy darabot, és akadt aki ráfeküdt arra. A szobor levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába. 

MTI
MTI Hírfelhasználó