Rekordszámú nevezés az idei Oscaron
Rekordszámú, 76 ország nevezett idén a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára. Moldova és Szaúd-Arábia első alkalommal küldött filmet a versengésbe, Magyarország nevezettje Szász János A nagy füzet című háborús drámája.
2013. október 8. 10:46

Az amerikai filmakadémia olyan alkotások nevezését fogadja el ebben a kategóriában, amelyek játékfilm hosszúságúak, és az Egyesült Államokon kívül készültek túlnyomórészt nem angol nyelvű dialógusokkal.

Az oscar.org honlap által ismertetett szabályzat szerint bármely ország nevezhet, de országonként csak egy nevezést fogad el a filmakadémia. Az érvényes nevezéshez 2012 októberének első napja és 2013 szeptemberének utolsó napja között legalább hét egymást követő napon vetíteni kell a filmet egy filmszínházban abban az országban, amelynek színeiben indul az Oscarért. Az azonban nem feltétel, hogy a produkciót forgalmazzák az Egyesült Államokban.

A nevezett filmeket a filmakadémia jelöléseiről ebben a kategóriában döntő egy vagy több bizottsága tekinti meg, és szavazás útján választják ki az öt alkotást, amelyek Oscar-jelölést kapnak. A díj odaítéléséről a filmakadémiának csak azok a tagjai dönthetnek, akik mind az öt produkciót látták.

A nevezett idegen nyelvű filmeket más Oscar-kategóriában is lehet indítani, ám ehhez 2013. január 1. és 2013. december 31. között hét egymást követő napon vetíteni kell őket egy Los Angeles megyei moziban.

Az idén számos korábban nemzetközi filmfesztiválon díjazott produkció szerepel az idegen nyelvű filmek mezőnyében. Szász János filmje a Karlovy Vary filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbusz-díjat nyerte el. Az irodalmi műből, Kristóf Ágota regényéből született, második világháború idején játszódó alkotás egy ikerpár történetét meséli el, akik a nagymamájukhoz kerülve megedzik magukat, hogy túléljék a körülöttük lévő borzalmakat.

Szlovákia Mira Fornay magyar származású filmrendező Kutyám, Killer című filmjét nevezte, amely a Titanic Filmfesztiválon is elismerést kapott a Jirí Menzel vezette zsűritől. Menzel, akinek Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmje több mint négy évtizede elnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscarját, idén legújabb, Don Juanok című munkájával képviseli Csehországot a kategóriában.

A mezőnyben olvasható Andrzej Wajda neve, akinek a Lech Walesáról készült dokumentumfilmjét nevezte Lengyelország, Vong Kar-vaj neve, aki A nagymester című kung-fu-filmjével indul és Thomas Vinterbergé is, aki Dániát a La Chasse című filmmel képviseli.

Az először versenybe szálló Moldova Adrian Popovici Toti copiii domnului című filmjét küldte Hollywoodba, Szaúd-Arábia pedig Haifaa Al Mansour rendezésében a Wadjda című több mint tucatnyi nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazott alkotást.

Montenegró idén nevezett először önálló országként Drasko Djurovic As pic című filmdrámájával.

A jelöléseket 2014. január 16-án hozza nyilvánosságra a filmakadémia, a 86. Oscar-díjátadó gálát 2014. március 2-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • 23 millió hazugság a nemzet ellen – 18 éve árulták el a külhoni magyarokat
    A 2004. december 5-i népszavazáson az emberek szavazhattak határon túli nemzettestvéreink sorsáról, természetesen az akkor meglévő baloldali-liberális gőzhengerrel szemben, amely nem volt rest akár hazugságokkal is akadályt gördíteni a közjogi magyar nemzetegyesítés elé. Az alacsony részvétel miatt nem lett érvényes a voksolás, melyen többségbe kerültek az elszakított területeken élők mellett leadott szavazatok. 2010-ben az Országgyűlés elsöprő többséggel megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, ismét egyesítve jogaiban a szétszakított magyarság alkotóelemeit. Gyógyítva ezzel 2004. december 5-e sebeit.
  • Végképp lelepleződött a dollárbaloldal
    Az újabb hét új leleplezést hozott a dollárbaloldalon, egyértelművé vált, hogy nem csupán Márki-Zay Péter mozgalmát pénzelték a tengerentúlról, hanem további több mint egymilliárd forint szolgálta a pártok kampányát – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politikai elemző.
  • Emberkereskedők irányítják a migrációt
    Franciaország és Németország „saját határain vizsgálja meg, ki jogosult és ki nem a belépésre, ki képvisel hasznos munkaerőt a vállalatok számára és ki nem”. Olaszországban viszont – hangoztatta Meloni – a szelektálás a tengeri útvonalon történik, és a migránshajókat mozgató embercsempészek döntenek.
MTI Hírfelhasználó