Café Budapest - Fiatal európai zeneszerzők mutatkoznak be
Nyolc fiatal balti és közép-európai zeneszerző egy-egy alkotását mutatja be az Ensemble Modern zenekar Eötvös Péter vezényletével a Budapest Music Centerben(BMC) pénteken és szombaton. A két koncert a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának része.
2013. október 10. 13:03

    A Honnan? Hová? – mítoszok, nemzet, identitások című zeneszerző pályázat a Goethe Intézet kezdeményezésére jött létre. Előzményeihez tartozik, hogy a Goethe Intézet és az Ensemble Modern meghívására 2011 májusában 27 fiatal kelet-európai zeneszerző vett részt azon a frankfurti workshopon, amely a nemzeti identitás kérdésével foglalkozott.

"A projekt zenei védnökségére és a művek bemutatására kértek fel. A zsűri tagjai egymástól függetlenül választották ki a pályázat második fordulójába került fiatal alkotót, senki sem szavazhatott a saját országából jeligésen beküldött pályaműre" - mondta el Eötvös Péter zeneszerző-karmester az MTI-nek.
Hozzátette: nagyon izgalmas felállás alakult ki, a nyolcas mezőnybe három lett komponista került, ami Eötvös véleménye szerint érdekes jel. "Úgy látszik, hogy a szabad gondolkodás a letteknél jól működik" - tette hozzá. Megjegyezte, öröm, hogy a kollégák Varga Judit Entitás című darabját is a legjobbak közé emelték.

A zeneszerző úgy vélte, hogy a nemzeti önmeghatározás kérdése ma mindenütt rendkívül fontos. A Goethe Intézet munkatársai úgy látták, hogy az elmúlt húsz év politikai változásainak fényében a probléma aktuálissá vált nemcsak Magyarországon, hanem a balti országokban és Kelet-Európában egészen Ausztriáig.

A nemzeti öntudat vagy önmeghatározás kérdése Eötvös nézete szerint természetes dolog, de annak egy folyamatban kellene megjelennie, és nem időnként előbukkannia, mert akkor mindig a kirekesztéssel párosul, és, ha az mutatkozik, akkor kell megálljt mondani. Sajnos, ebben az évtizedben e jelenség tanúi vagyunk - fűzte hozzá.

Kíváncsiak voltak például arra, hogy a balti országok fiatal intellektuális rétegeinek gondolkodásában - köztük ifjú zeneszerzők alkotásaiban - vajon miként tükröződik a téma. "Benne lehetett volna a pakliban, hogy egyikük azt mondja, rovásírással írom a kottámat. Ám kiderült, hogy ez a generáció még a kérdést is elutasítja, nem az ő problémájuk, és szerintem ez így jó, így egészséges" - hangoztatta.

A kompozíciók hol ironikus-szellemes, hol elemi módon világítják meg a mítoszok, nemzetek és identitások témáját. A pátoszról azonban minden esetben lemondtak a művek alkotói. Nem akadt közöttük senki, aki a nemzet nagy költőire vagy netán egy nemzeti művészet fellengzősségére akart volna hivatkozni.
Az első esten Varga Judit műve mellett Pawel Hendrich, Nina Senk, Kristaps Pétersons alkotása, a második koncerten Matej Bonin, František Chaloupka, Janis Petraskevics és Andris Dzenitis kompozíciója hangzik el.    

mti
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Sorszámozott birodalmak
    Angela Merkel nem más, mint a negyedik német birodalom „szoft” végfelszámoló biztosa...
  • Brüsszeli meghallgatás - leplezett ideológiai kampány
    Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában - képünkönt a testület székháza, a Justus Lipsius Brüsszelben - Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány - állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.
  • Techóriások a kormányok ellen
    Digitális szuverenitás: XXI. századi államiság a globális adatpókok hálójában.
MTI Hírfelhasználó