Elkészült Közép-Európa legnagyobb gumiabroncs-raktára Bajon
Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. a Komárom-Esztergom megyében levő Bajon befejezte logisztikai központjának fejlesztését, amely Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb gumiabroncs-raktára lett.
2013. október 16. 16:02

A vállalat közleménye szerint a 20 ezer négyzetméteres logisztikai központ 45 embernek biztosít munkalehetőséget. A közel 2 milliárd forintos beruházás mintegy 500 millió forintos európai uniós és állami támogatással valósult meg.

A baji logisztikai központ a magyarországi partnerek és a kft. saját szolgáltató telepeit szolgálja ki, valamint a környező országokba történő export bázisa. A telepen gumiabroncsok tárolása, szervizelése, komplett kerekek bértárolása történik.

Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. 1991-ben alapított, száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonban lévő vállalkozás, induláskor gumiabroncsok importjával foglalkozott, majd 2002-ben a saját tulajdonú baji telephelyen kezdték meg a logisztikai szolgáltatások fejlesztését.

A cég 2012-ben 5,3 milliárd forintos árbevételt ért el, a közép-európai térség legnagyobb gumiabroncs logisztikai bázisát működteti. Jelenleg hat saját kiskereskedelmi telephelyet és szolgáltató egységet üzemeltetnek Budapesten, a fővároson kívül három telepet üzemeltetnek vidéki nagyvárosokban és 1300 viszonteladóval állnak kapcsolatban.

A kft. résztulajdonos a több mint 200 partner számláló PNEUS EXPERT hálózatban, valamint működteti a gumi.hu webáruházat. A társaság számos területen piacvezető a magyar gumiabroncspiacon, részesedése mára megközelítette a 20 százalékot. Folyamatosan rendelkezésre álló gumiabroncskészletük meghaladja a 100 ezer darabot.

A cégcsoport számára kiemelt stratégiai terület a flotta üzletág, ebben a formában 25 ezer autóval foglalkoznak négy budapesti telephelyen és 70 vidéki szervizben. Csúcsszezonban Budapesten több mint 1000 autót képesek egy napon belül átszerelni. Számukra bértárolást és a gumicserén kívül gyorsszerviz-szolgáltatást végeznek.

mfor - MTI
  • Bécs - A jószomszédi kapcsolat megőrzése
    A jószomszédi kapcsolat megőrzéséről biztosította egymást Áder János köztársasági elnök és Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök pénteken Bécsben.
  • Hétfőtől új világ, erőből betartatjuk a szabályokat
    Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Meghosszabbították a schengeni határok ellenőrzését
    A schengeni határok ellenőrzésének meghosszabbításáról szóló kormányrendelet értelmében a rendőrség tíz közúti határátkelőhelyen biztosítja a személy és teherforgalom beléptetését - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó