Fidesz: a nyomozóhatóságoknak a DK szerepét is tisztázniuk kell a hamisítási ügyben
Bár Gyurcsány Ferenc teljes körű belső etikai vizsgálatot ígért a hamisított bajai videófelvétel ügyében, a Fidesz arra kéri a nyomozóhatóságokat, hogy a DK szerepét is tisztázzák ebben az ügyben.
2013. október 26. 15:06

Ezt mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a baloldal egy hete bukott le "az eddigi legaljasabb politikai hamisítási botrányban", amikor politikai ellenfeleiket csalással vádolva próbálták leplezni vereségüket, és ehhez még bizonyítékot is hamisítottak. Előre kitervelten megrendeltek, leforgattak és közzétettek egy hamis videót, aztán vádaskodtak - tette hozzá.

Zsigó Róbert szerint azonban saját csapdájukba estek, hiszen a rendőrségi nyomozás tényként állapította meg, hogy a nyomok az MSZP-székházhoz, illetve a DK-hoz vezetnek.

A Fidesz szóvivője - Baja polgármestere - azt mondta, Gyurcsány Ferenc egy színdarabot adott elő arról, hogy ehhez semmi köze, de neki már sem a jobb-, sem a baloldal nem hisz, hiszen korábban a saját hazugságaiba bukott bele.

Megfogalmazása szerint az összes szereplő tagad, "még Gyurcsány Ferenc is lapít", "zavaros színjátékot játszik" ebben az ügyben, pedig ideje lenne tisztázni, hogy a DK embere kinek a megbízásából vett részt a hamisításban, a pártelnök és emberei milyen szerepet töltöttek be ennek kieszelésében és legyártásában.

Zsigó Róbert utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn teljes körű etikai vizsgálatot ígért, ám erről azóta is hallgat. Egy embert feláldoztak, de a Fidesz tudni szeretné, hogy az ígért vizsgálat megtörtént-e. Arra is választ várnak, hogy vizsgálták-e, aktivistájuk miként került a hamisítási ügybe, megkérdezték-e a részletekről és arról, hogy kitől kapta a megbízást.

Jelezte: nincsenek illúzióik, és biztosak benne, hogy Gyurcsány Ferenctől nem kapnak majd választ kérdéseikre, ezért arra kérik a nyomozóhatóságokat, hogy a DK szerepét is tisztázzák ebben az ügyben.

MTI