Mesterházyék elküldték beadványukat Brüsszelbe
Elküldték Brüsszelbe azt a beadványt, amelyet az MSZP elnöke, Mesterházy Attila és az EP-képviselő Gurmai Zita jegyez az E.ON-ügyben.
2013. november 16. 11:00

A Népszabadság értesülése szerint véglegesítették és elküldték Brüsszelbe azt a beadványt, amelyet az MSZP elnöke, Mesterházy Attila és a párt egyik EP-képviselője, Gurmai Zita jegyez az E.ON-ügyben.

A lap a szombati számban megjelent írásában emlékeztet arra, hogy Mesterházy Attila a parlament plenáris ülésen jelezte, az MSZP tiltott állami finanszírozás miatt az Európai Bizottsághoz fordul a multinacionális cég gázüzletágának megvásárlása kapcsán.

Az Európai Bizottságnál jelenti fela kormányt az MSZP, mert nem tartják jó üzletnek az E.ON visszavásárlását. Ezt Mesterházy Attila jelentette be november 11-én a T. Házban. A baloldali ellenzék akciója illeszkedik eddigi, hazánkat lejárató politikájába.

Most már nyíltan mennek hazánk ellen

A szocialisták brüsszeli áskálódására számos példa akadt 2010 óta. A legutóbbi ilyen ügy a hazánkat elítélő Tavares-jelentés, amelyről később kiderült,hogy Göncz Kinga és Tabajdi Csaba szocialista képviselők állnak mögötte – miközben hónapokig tagadták, hogy közük lenne hozzá. 2011-ben pedig, néhány nappal a magyar uniós elnökség programjának bemutatása előtt a kormányt antidemokratikusnak és antikapitalistának beállító, lejárató levelet köröztetett a magyar szocialista delegáció az Európai Parlamentben – ezt is egészen addig tagadták, amíg nyilvánosságra nem kerülta körlevél.

Garancia

Az E.ON gázkészletével csökkenhet tovább ősszel és jövő tavasszal a rezsi – nyilatkozottkorábban egy szakember. Mint mondta, az állam a német energetikai cég magyarországi leányvállalatának megvásárlásával több milliárd köbméter párnagázhoz jut, amelyet értékesíteni is lehet a jelenlegi alacsony fogyasztás mellett.

MNO
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
  • Nyílt hibridháborús hadüzenet a Székelyföldnek
    A megfélemlítés az egyik, talán legfontosabb célja a hibrid háborúnak. Bukarest ezúttal – akarva-akaratlanul – bevallotta, hogy háborút indított a Székelyföld ellen – még ha annak „csak” hibrid változatát is.
MTI Hírfelhasználó