Magyarország jövője a gyerekeinkben van
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát.
2013. november 17. 15:14

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát.

A miniszterelnök Magyarország egyik legeredményesebb egyesületének azt kívánta, hogy a megállapodásnak köszönhetően a következő 125 éve is legalább ennyire sikeres legyen. Orbán szerint a magyar sport ellentmondásos, mert miközben a versenysport nemzetközileg sikeres, addig a magyar gyerekek vészesen keveset mozognak.

Hozzátette: Mivel a sport a lelki egészséghez is szükséges, a kormány a hazai sportlétesítmények felújítása mellett döntött. „Magyarország jövője a gyerekeinkben van, ezért semmi sem drága” – jelentette ki, s hozzátette, bízik benne, hogy a megállapodásnak köszönhetően egyre több gyerek kezd el sportolni, és új bajnokok nőnek majd fel.

A kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát

Deutsch Tamás, az MTK elnöke ezek után ismertette, a kormány átvállalja hat fővárosi klub: az MTK, a Budapest Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas és az Újpest adósságát, így 2014-től már e nélkül működhetnek tovább.

Deutsch Tamás, aki a Fidesz európai parlamenti képviselője, kiemelte, további öt nagy fővárosi klubbal hasonló stratégiai megállapodást köt majd a kormány.

A klubelnök ismertetése szerint az MTK összesen ötmilliárd forintot kap a kormánytól a meglévő sportlétesítményeinek fejlesztésére, valamint a Brüll Alfréd Akadémia létrehozására, majd azzal folytatta, hogy a 2014–15-ös idényben megújul az MTK Hungária körúti labdarúgó-stadionja. A klubelnök a szombati napot az egyesület újjáalapításának nevezte.

Elismerések

Ezt követően a 125 éves évforduló alkalmából Orbán Viktor és Deutsch Tamás elismeréseket nyújtott át az MTK legsikeresebb korábbi és jelenlegi sportolóinak. Többek között olyan olimpiai vagy világbajnokok léphettek a színpadra, mint Schmitt Pál, Sákovicsné Dömölky Lídia, Horváth Zoltán, Bárány Árpád, Tordasi Ildikó, S. Kovács Ádám, Wichmann Tamás, Kovács Edit és Storcz Botond. Több kiemelkedő MTK-sportoló külföldi tartózkodása miatt nem lehetett jelen az ünnepségen.

Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke a rendezvény elején bejelentette, hogy Fair Play-díjban részesítik az MTK-t. A döntést azzal indokolta, hogy a klub sportolói mindig a tisztesség és a becsület jellemezte, s a kék-fehér egyesület hazai és nemzetközi szinten is öregbítette a magyar sport hírnevét. A díjat Deutsch Tamás vette át.

---------------------------------------------

Orbán Szolnokon

 

A kormányfő délelőtt a szolnoki vízilabda-aréna átadásán is arról beszélt, hogy olimpiai érmeink száma szerint messze előrébb vagyunk, mint ami az ország méretéből, lakóinak számából és gazdasági erejéből következne, eközben a negyedik legkevesebbet sportoló ország vagyunk az Európai Unióban. Orbán szerint azonban ha mindenki teszi a dolgát, akkor ez a szakadék a magyar élsport és a magyarok általános sportolási szokásai között el fog tűnni.

MNO - MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Golyófogó helyett – jövendőmondó...
    Valóban, amikor ő és társai színre léptek, az országban még itt állomásoztak a megszálló szovjet csapatok, és neki magának voltak is személyes tapasztalatai arról, milyen következményei vannak annak, ha valaki ellenáll, vagy megpróbálja lebontani azt az embertelen korszakot, melyet a kommunista Magyarország időszakának nevezünk – fogalmaz Bakos Katalin.
  • Energiaforrások: ne kerüljünk cseberből vederbe
    Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.
  • A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
    "Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.
MTI Hírfelhasználó