Gyakran kezelik rosszul a magas vérnyomást
A hipertónia szinte az egész világon népbetegségnek számít. Sok halálos áldozatot követel, mivel a benne szenvedők nagy része vagy nem tud az állapotáról, vagy tud, de rosszul kezelik őket.
2013. november 28. 13:26

Hogy mi állhat ennek hátterében, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Egy friss tanulmány szerint a magas vérnyomással kezelt betegek fele, bár részesül valamilyen kezelésben, viszont még így is sokan tartoznak a veszélyes tartományba annak ellenére, hogy ma már több féle gyógyszer szolgál ennek normalizálására. Felvetődhet így a kérdés, hogy vajon mi vezethet odáig, hogy egyre több beteg állapota romlik? A magas vérnyomás szakértői szerint a következők állnak ennek hátterében:

·        a betegek 20 százaléka nem tud állapotáról, mivel orvosuk csak néha, vagy nagyon ritkán ellenőrzi a vérnyomásukat

·        80 százalékuk tisztában vannak a betegségével, ám nem veszik komolyan, milyen súlyos is az állapotuk, így nem is kezeltetik magukat

·        vannak, akik a kezelést elhagyják – vagy csak alkalomszerűen alkalmazzák- a jelentkező mellékhatások miatt

·        nem igazán hajlandóak változtatni az eddigi életmódukon: pl. nem adják le a súlyfeleslegüket, sok sót használnak, nem mozognak.

Azonban a felsorolás itt még nem ér véget, ugyanis Dr. Samuel J. Mann, a Weill-Cornell Medical College magas vérnyomás specialistája szerint a betegek 71 százalékát bár kezelik, ám nem a megfelelő gyógyszerekkel, illetve dózisokkal.

Az orvosoknak ugyanis minden paciensnél figyelembe kéne venniük a hipertónia kiváltó okait, illetve a kezelés esetleges mellékhatásait. Dr. Mann hozzátette, hogy ha a gyógyszerezés személyre szabott, akkor normalizálni lehet a vérnyomást. Viszont ehhez olyan szakember is kell, aki a megfelelő kezelést be tudja állítani. Ehhez azonban fontos, hogy tisztában legyen az elsődleges hipertónia főbb kiváltó okaival, melyek a következők lehetnek:

-         só érzékenység: ez főleg az idősebbekre, afro-amerikaiakra jellemző

-         a renin ( a vesében termelődő hormon) okozta hipertónia

-         szimpatikus idegrendszer okozta neurogén magas vérnyomás, melynek hátterében főleg a stressz áll

-         kalcium-anyagcsere zavar

-         érpályán belüli folyadékmennyiség növekedése

-         a szervezetben normálisan is termelődő érfal összehúzó és lazító anyagok egyensúlyának megbomlása

„Ahhoz, hogy az orvos jól tudja kezelni a beteget, szükséges a paciens alapos kikérdezése, a vérnyomás ellenőrzése, és az olyan alapvizsgálatok elvégzése, mint a vérkép, vizeletvizsgálat, májfunkciók, vesefunkciók, anyagcsere paraméterek - vércukor, vérzsírok, serum húgysav-, EKG, szemfenék vizsgálat. Mindezek alapján dönt az orvos a javasolt kezelésről, amelyet mindig életmódbeli tanácsokkal egészít ki.”- mondja Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

A beteg panaszaitól, vérnyomás értékének alakulásától függ, milyen gyakran kell kontrollra járni. Amíg a vérnyomás értéket nem sikerül rendezni, addig havonta kell kontrollra járni, ha már "beállt " akkor, 3-4 hónap, vagy akár fél év is lehet a két vizsgálat között.

Forrás: Trombózisközpont

healzz.com
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó